Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-40

296 Az országgyűlés képviselőházának &0. józan, dolgos nép sohasem kívánt lehetetlent, most sem kér lehetetlent. Ha ezt megtesszük és odaadjuk azt, amit lehet, a nép meg fog nyugodni és mi is nyugodtan hajthatjuk le fejünket azzal a tudattal, hogy rendes, becsületes munkát végeztünk. Nem áll elegendő pénz rendelkezésre, — hallom a másik oldalról — nincs fedezet. A fedezet hiánya az a kifogás, amelyet mostanában mindig hallunk, amikor a szegény ember érdekében való jogalkotásról van szó. Vay László báró igen t. képviselőtársam, a Mép. illusztris vezérszónoka olyan szenvtelen, szinte magától értetődő hangon mondotta, hogy ma, amikor a honvédelmi kiadások ötszörös tempóban történnek, mint ahogy az tervezve volt, mindenkinek be kell látnia, hogy másra nem lehet fedezet, csak erre. Nem addig van az! (Eitner Ákos: Ez is honvédelem!) Rá akarok mutatni arra, hogy az a szegény föld népe, amelynek sorsáról ebben a javaslatban szó van, szintén résztvesz ezekben a honvédelmi kiadásokban, legalább olyan mértékben, mint mi. Az a föld népe résztvett az 1914-es vérzivatar minden megpróbáltatásában, legalább úgy, mint mi és végig az ezeréves magyar történelmen kivette részét a bajokból és a: szenvedésekből legalább úgy, mint mi. De amikor a zivatarok elmúltak és két zivatar között kisütött a nap és mi az élet napos oldalán jártunk, akkor az a szegény föld népe tovább szenvedett és várta, mindeddig hiába várta, hogy egyszer már megtaláljuk javára a fedezetet. Most is elmúlt húsz értékes esztendő nyugalomban és mi történt? A miniszter úr az indokolásában azt mondja, hogy helyre tudtuk hozni az eddi ad földreformjavaslatok folyamán azt a romlást, amelyet az ország birtokpolitikái megoszlásában az ország megcsonkítása okozott. Ez az összes eredménye az eddigi reformnak, hoerv mai birtokmegoszlásunk olyan, mint a háború előtt volt. Ha ez nem nagyon szearénves eredmény, akkor semmire sem mondhatjuk ezt. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Szöllősi Jenő: Tisztelettel kiérek félóra meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (laen!) A Ház a meghosszabbításhoz hozzájárult. Szöllősi Jenő: Véleményem és meggyőződésem szerint ilyen körülmények között igazán nem szabad azt mondani, hogy nincs fedezet, mert igenis kell fedezetnek lenni és van fedezet. A fedezet megvan a becsületes adózásban, megvan a progresszív vagyon- és jövedelemadó lehetőségében, benne van a progresszív örökösödési illetékben, az igazságos földadóban és a társulati adóban. Van további fedezet a felesleges állami támogatások megszüntetésében, — célzok itt arra, hogy helytelenül és igazságtalanul vállaltunk a közadózó terhére például azt a szociális terhet, amely az elaggott földmíves munkások szociális gondozása terén —> teszem fel — a nagybirtokra hárul. A nagybirtok igenis elbírta volna maga is azokat a szociális terheket, amelyeket az állam a közadókból vállalt magára. De elvállalta az állam az úgynevezett önhibáján kívül bajba jutott nagybirtok adósságát is. Eltűrte, hogy a nagybirtoknak ma is óriási befizetetlen adóhátralékai legyenek, ahelyett, hogy arra az egyedül helyes álláspontra helyezkedett volna, hogy a nagybirtok pedig váltsa meg mind adósságait, mind pedig adóhátralékait földben. Ezek mind ülése 1939 október 18-án

f szerdán. súlyos milliókat jelentettek volna a fedezet számára, amelyet nem tudunk előteremteni. De tudok én más fedezetet is mondani. Egy tollvonással meg lehetne szüntetni nagyon sok állami kedvezést, az ingyen vasúti szabadjegyeket. Meg lehetne szüntetni például a nemzet szükségére való tekintettel az amúgyis va; gyonos emberek nyugdíjterheit, hogy aki évente 10.000—12.000 pengő magánjövedelemmel rendelkezik, az ne vegyen fel nyugdíjat az állam pénztárából, vagy bármelyik pénztárból. (Ügy van! Úgy van! bal felől.) De van még más lehetőség is a fedezet előteremtésére. Miért engedjük meg még mindig, hogy magas közéleti funkcionáriusok akkbr lesznek a legnélkülözhetetlenebbek a gazdasági életben, amikor nyugalomba vonulnak és azzal, hogy egy másik fizetést is felvesznek, elveszik a lehetőségét egy új adóalany képződésének és egy új családalapításnak. De külföldi példák után indulva, azt kérdem, miért nem ehetik például a magyar társadalom is egy héten néhányszor egytálas ebédet és miért nem fizethetné be ilyen célokra fedezetül az árkülönbözetet? Miért nem tudjuk például leszállítani ruházkodási igényeinket és általában életnívónknak a szegény országhoz mérten igen magas, túlzott standardját, vagyis miért nem vállaljuk el az ország szegény népe szegénységének csak egy töredék százalékát is? így máris meglenne a fedezet, mert őszintén megmondom: amikor azt hallom, hogy nincs fedezet, ezt bizonyos szégyennel hallom. Az az ország, amely legfontosabb reformjai és életkérdései megoldása számára nem találja meg a fedezetet, a sír szólén áll és elpusztul. Matolcsy Mátyás igen t. képviselőtársam néhány nappal ezelőtt felszólalásában bemutatta az ország születési statisztikáját, amelyből láthattuk, hogy a magyar társadalom a lét és nemlét vonalán túllépett s hogy lassan elfogy az a tartalék, amelyet katonákban és magyar édesanyákban a múltban eddig mindig magunkénak mondhattunk. És én mégis azt mondom — és bizom abban, hogy ebben a Házban mindenki azt mondja, — hogy igenis meg kell találnunk az eszközöket és meg lehet találnunk a fedezetet arra, hogy a végzetet meg; fordíthassuk. Mert, ha nem tudjuk megtalálni a segítséget és a fedezetet, akkor az országnak el kell pusztulnia. Ha a- kormányzat erre nem képes, akkor adja át a helyét becsületes magyar akarással egy másik kormányzatnak, amely az ilyen fedezetet képes lesz megtalálni. (Helyeslés bálfelől.) A következő nagy érv a javaslat szűkmarkúsága mellett az, hogy nem lehet többet adni, csak óvatosan lehet haladni, mert a többtermelés érdeke s ezzel a nincstelen munkás és cseléd megélhetése is ezt így kívánja. Ekörül van a legnagyobb vita és itt szemrehányással tartozom az igen t. földmívelésügyi miniszter úrnak azért, hogy nem áll ebben a vitában a Ház elé megdönthetetlen hivatalos adatokkal; az ő minisztériumának ebbe a vitába hivatalosan bele kellett volna szólnia és megcáfolhatatlan adatokkal bemutatni mind a nagybirtok, mind a kisbirtok termelési eredményét. Ugyanígy sajnálattal kell megállapítanom, hogy ennek a rendkívül fontos javaslatnak benyújtása előtt a miniszterelnök úr vagy a földmívelésügyi miniszter úr nem tartotta szükségesnek, hogy egy országos ankétot hívjon össze, amelyen tisztázzák az összes ilyen vitás kérdéseket, mert most hivatalos adatok híján csak a ma-