Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-38
250 Az országgyűlés képviselőházának SS, ma bírják, vagy másoknak. Rajtunk a sor, hogy végre is hajtsuk a törvényeket (Ügy van! Üpy van!) és megteremtsük azokat a gazdasági előfeltételeket, amelyek ennek a tulajdoni juttatásnak már a másfélmillió hold keretén belül is megadják a lehetőséget. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon.) Én, t. képviselőtársaim azt mondom, hogy ebben a javaslatban csak egy momentum van, amelyre a miniszter úr figyelmét felhívom, és ez az, hogy abban a 3. §-ban, ahol lényeges módosításokat vittünk keresztül, megmaradt a hitbizományi kategória. Ezek a módosítások tudniillik azt célozták, hogy 30%-tói 90%-ig emelkedjék a fokozatos skála. Ez a módosítás meg is történt, azonban visszavétetett a kivételek közé a hitbizományi kategória. ÍSzöIIősi Jenő: Ügy bizony! Elég szégyen a pártra!) Ha egyáltalávan valami kérelmem, és ha kérhetem valamire a miniszter urat a javaslat tekintetében, amelyet különben éppen az előbb vázoltaknál fogva teljesen megfelelőnek tartok, akkor az egyetlen kérésem az, hogy töröljük innét ezt a kategóriát. A miniszter úr tbizonyára az fogja nekem mondani, hogy ez nem lényeges mennyiség. De éppen ha nem lényeges menynyiség, akkor szépséghibája és támadási felülete ennek a javaslatnak. Az az egyetlen kérésem, hogy méltóztassék ezt a hitbizományi kategóriát innen törölni és visszatenni abba a fokozott skálába, amely minden más közönséges nagybirtokra érvenyes. (Élénk helyeslés és taps m a jobb- és a baloldalon.) A javaslatot egyébként elfogadom, jónak tartom, és itt nemcsak a magam és pártom nevében beszélek, hanem méltóztassék megengedni, hogy ha már alludáltam azokra az intelligens tömegekre, amelyeknek köreiben és egyesületeiben magam is 15 esztendőt töltöttem, sokszor éppen a földbirtokpolitikai kérdések művelésével, (Jandl Lajos: Tizenöt év elég hosszú idő!), azok nevében is kérhessem ezt. Mi hisszük, hogy ennek a másfélmillió holdnak minél előbb tulajdonul való juttatása tekintetében minden meg fog történni, ami a nemzet jelenlegi külpolitikai, belpolitikai és anyagi körülményei között lehetséges. (Helyeslés a jobboldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Sokat hisz!) Hisszük ezt elsősorban azért, mert ennek a hitünknek és e másfélmillió hold biztosításának kezese a miniszter úr és a környezete. (Mozgás a baloldalon.) Kezesei vagyunk mi is, de elsősorban kezese a miniszter úr, akit pártunk nemcsak bizalommal halmoz el, hanem — ezt egészen őszintén merem mondani — pártunk ragaszkodása is övez. Kezese a miniszter úr azokkal szemben is, akik odakint vannak. A 20 esztendőnek sok hibája volt, ami sok csalódást okozott. Ebből a másfélmilj lióból természetesen lehet felfelé vagy lefelé is bizonyos százalékos eltérés, eleshetik vagy hozzájöhet bizonyos százalék; azonban nem hiányozhat lényeges terület. Mert ez lenne az a terület, az a hiány, mélyen t. miniszter úr, amelynél ezeknek a rétegeknek poharából az utolsó csepp ki fog csordulni és ha ezek az emberek csalódnak, akkor egy olyan értékes nagy réteg vész el, áll ki a sorból, amely ma még minden más állásponttal szemben polgári alapon akarna megoldani a magyar földbirtokpolitikai kérdéseket. (Szöllősi Jenő: Igaza van!) Ezekért emelem fel szavamat, hogy álljon ki a miniszter úr teljes férfias bátorsággal ' e mellett a másfélmillió hold mellett, ennek megadása mellett. (Elénk helyeslés és taps a jobb és a baloldalon. — Jandl Lajos: A párt ülése 1939 október 13-án, pénteken. álljon ki. — Mesko Zoltán: A párt álljon a háta mögött. — Elnök csenget. — Meskó Zoltán: Mindenki! Ne csak ön, a többiek is!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! János Áron: T. Képviselőház! Azt hiszem, hogy ebben a pillanatban talán a túlsó oldalon is méltóztatnak méltányolni azt a tevékenységet, amellyel az eredeti javaslaton, éppen pártunk erélyes és józan fellépése következtében, már eddig is változtatások eszközöltettek. (Maróthy Károly: Az eredmény nem nagy! — Jandl Lajos: Nem ismerjük!) Azt hiszem, semmi ok sincs arra, hogy éppen a pártunktól vonassék meg az a bizalom, hogy ez a párt nem fog kiállani e mellett a másfélmillió hold tnellett, mert ez a párt kiállt és a jövőben is ki fog állani. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy még néhány szóval befejezzem felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk!) Tudom, hogy ez a magyar földbirtokpolitikai kérdés, ez a nagyobb megoldás, amelyre utaltam, áldozatokat kíván, nemcsak azoktól, akiknek birtokában van ma a nagybirtok, az a birtokmennyiség, amelyet kisembereknek akarunk juttatni, hanem áldozatokat kíván a kisebbektől is. Mindnyájunktól áldozatokat kíván. A kisebbtől, akinek juttatjuk a földet, azt kívánja, hogy többet dolgozzék, (Jandl Lajos: Dolgozik az eleget!) és a nagytól, hogy a nemzet érdekében szívesen hozza meg áldozatát. (Maróthy Károly: Hárommillió proletár mit hozzon még?) Bárki mondhatná, '—- és joggal -- hogy miért ez a generáció hozza meg az áldozatot, amely már annyi sok áldozatot hozott, amely végigküzdötte a háborút, végigélte a háború utáni nehéz inflációs és más időket és szociális válságokat élt végig. Miért éppen ez a generáció áldozzon? (Meskó Zoltán: Mert az ősök nem tették meg idejekorán! Ez a baj!) Ez a helyes megállapítás. Sajnos, a problémát már nem halaszthatjuk, (Meskó Zoltán: Nagyapáink nem tették meg) azt hiszem, ebben mindnyájan egyetértünk és bármilyen szomorúak is ezek az idők ma az európai válság következtében, valóban a huszonnegyedik óra kötelez minket arra, hogy ez a generáció, igenis, még több áldozatot viseljen el. Azt hiszem azonban, hogy a generációk nem számítanak, hanem a nemzet számít. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Az egyik generáció boldog korszakban él, a másik generációnak jóval több szenvedés jut ki. Valóban úgy vagyunk mi generációk, mint az egy napig élő tiszavirág az idők folyásában. Az egyik tiszavirág megszületik zord, hideg, esős időben és amikor este elmúlik az élete, bizonyosan az az érzése, hogy nem érdemes^ élni, zord, hideg az élet. A másik tiszavirág másnap reggel napos, derűs időben születik meg és amikor este elmúlik az élete, azt mondja: de gyönyörű az élet, de jó volna élni. (Jandl Lajos: Nagyon értelmes tiszavirág, amelyik így gondolkozik!) így vagyunk a generációkkal is. Az egyik generáció napos, derűs korszakban^ éli le életét és azt hiszi, hogy jó volna Örökké élni, a másiknak szenvedés jut osztályrészül és azt hiszi, hogy nem érdemes élni. Es mégis érdemes és mégis kell élni (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és ha szenvedéseket viseltünk is el, hajlandók vagyunk több szenvedést és több áldozatot is elviselni, mert rendíthetetlenül hiszünk a magyar nemzet örökkévalóságában.
