Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-38

Az országgyűlés képviselőházának 38. ü kihasználni, hogy ilyen igazságtalanságok keletkezzenek. (Közi-Horváth József: De azért a magyarokat se szorítsuk háttérbe, mert az a veszedelem inkább' megvan, hogy gavallériából a magyarokat háttérbe szorítsuk.) Nagy, átfogó megoldásról, egy nagyobb koncepcióról beszéltem, amelynek keretében ez a törvényjavaslat a maga egészében, mint arra később leszek bátior pár szóval kitérni, — nem szolgáltat okot azokra a súlyos kritikákra, amelyek egyik-másik t. képviselőtársam részéiről elhangzottak. Amikor a célt magunk előtt látjuk, egy nagy keretre van szükség mindenekelőtt, látnunk kell az egész megoldás kontúrjait. És én a legszükségesebbnek tartom azt, hogy megállapítsuk az egész állományt, a né|pi szükségletet épp úgy, mint a rendelkezésre álló állományt. Anélkül, hogy ezt megtennők, anélkül, hogy ezeket a tényeket megállapítanók, anélkül, hogy tervet csinálnánk, egyetlen lépést sem lehet tenni, mert amint méltóztatik látni, nagyon érdekes szempontok jutnak itt előtérbe, egyetlenegy lépést sem lehet tehát tenni — merem mondani — még ennek a javaslatnak a végrehajtásában sem. T. Képviselőház! Legyünk tisztában azzal, hogy ennek a másfélmillió holdnak az elrendezése után már a végső tartalékok felé közeledünk. (Szöllősi Jenő: Na! Na!) Igenis, a végső tartalékok felé. Népünk — hála Istennek — oly szapora, hogy ezzel arányba állítva, igenis, sajnos, a végső tartalékok felé közeledünk. Le lehet ócsárolni azt a statisztikát,. amely kiszámítja, hogy 10 holdas átlagban 200.000 cselédnek, 450.000 vagy 500.000 nincstelennek való juttatás és a kisbirtokok kiegészítése céljából összesen nyolcmillió hold kell, de mindenesetre meg kell gondolni azt is, hogy a rendelkezésre álló három vagy négymillió holdból, amely esetleg — 100 holdas minimum megállapításával — rendelkezésre áll, az összes igények ki nem elégíthetők. Itt fog* tehát maradni egy réteg, amelynek — mint az előbb mondtam — továbbra is a magyar mezőgazdaságban kell megtalálnia a munkaalkalmát. Itt említem meg, hogy esaik j ártható megoldásokról szabad beszélnünk, mert sokszor hallottam kinn a társadalomban és itt benn is, hogy a felszabaduló munkásifelesleget majd felvészi az ipar. Ma már mindnyájan tudjuk, hogy az ipar felvételi lehetőségei sem korlátlanóik és sajnos, számolni kell az iparban olyan veszteségeikkel ós leállásokkal, éppen a konkurrencia és egy egészen más, nem autarchikus politika mellett, iparunkban egyes részek leállásával kell számolnunk, ami azt fogja eredményezni, hogy az iparban még kevesebb munkást lehet elhelyezni. S ha azt veszem, hogy a mezőgazdasági ipar azí erősebb tempóban való fejlesztés révén fel fog tudni venni bizonyos népességet, ez még mindig nem lesz elegendő ahhoz, hogy népünket az iparban el tudjuk (helyezni. Általában véve szeretném, ha mindén tekintetben csak ezeket a járható utakat követnők a pénzügyi megoldásnál is és csak olyan módokra mutatnánk rá, amelyek tényleg segítenek. Itt van az átállítás kérdése, amelyet szintén panaszként emlegetnek. Akik a kérdést gyakorlatilag ismerik, nagyon jól tudják, hogy ez is kényes probléma és ennek az &iállításnak az eredménye, népi és gazdasági eredménye, sokszor azoktól a piacoktól függ, amelyeknek feltárása és megszerzése nem tisztán és egyedül ennek a csonka országnak az elhatározásától, ha^em sokkal nagyobb és külső lése 1939 október 13-án, pénteken. 247 erőtényezőktől is függ. Ezeket a szempontokat es ezeket a remédiumokat is csak módjával és okszerűen állítsuk be, mert különben nem tudunk helyes eredményre jutni (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Melyek volnának már most azok az eszközök, amelyek egy ilyen nagy és általános koncepció kontúrjai? Elsősorban veszem — mondjuk — a gazdasági eszközöket. Én nem csináltam abból titkot húsz esztendőn át kisebb írásaimban, és most sem csinálok titkot belőle, hogy egy általános nagy koncepciónak a megoldásánál azt kell szem előtt tartani, hogy itt végletek vannak, amelyeket ki kell egyensúlyozni. Utalok itt elsősorban a túltengő nagybirtok leépítésére. Azok az érvek, amelyeket az előbb felhoztam s amelyekkel más tételeket igazoltam, azt bizonyítják, hogy ezeket a túltengő nagybirtokokat, amilyenek mostanában már csak két országban vannak meg, — nem akarom megmondani, hogy Magyarországon kívül, melyik más országban még — (Szöllősi Jenő: De az már nincs meg!) ma, amikor egyik oldalon egy százmilliós nemzeti szocialista állam, a másik oldalon pedig rövid idő óta, egy egészen új világszemléletű világrész lett velünk határos, fenntartani már nem lehet. Igenis, az első megközelítendő feladat ez, és ez a javaslat is éppen ezt a célt akarta szolgálni. Még így is előállnak azonban olyan esetek, hogy például egy vármegyében, egy község határában két birtokos van, akik közül az egyiknek 320 vagy 510 holdas birtoka, a másiknak pedig esetleg nem ugyanannak a községnek a határában összesen 30.000 hold birtoka van. Ebből az 510 holdból el fognak venni körülbelül 150—160 holdat; bizonyos esetben elvesznek, mondjuk, de vegyünk 1000 vagy 1500 holdat; a 30.000 holdasnak még akkor is meg fog maradni, akármilyen számítás szerint is, 20.000 vagy 10.000 holdja. (Szöllősi Jenő: 20.000!) Akkor sem igazság az, hogy elsősorban ne a túltengő nagybirtokot építsük le. Ismételten leszögezem^ azt az álláspontomat, hogy a nagybirtok leépítését feltétlenül szükségesnek látom, és ha nem akarjuk ebben követni az európai fejlődést, minket a szükségszerűség rá fog kényszeríteni erre, akkor rá fogunk jönni arra, hogy a nagybirtok mai helyzete nem tartható fenn. (Szöllősi Jenő: De hol van ez a javaslatban? — Elnök csenget.) Nem okosan cselekszenek azok a nagybirtokosok, akiknek ez talán érdekükbe ütközik, s akik még igen sokan nem akarják ennek a tételnek igazságát belátni; sokkal helyesebb volna még ma megoldani a kérdést, amikor még mi vagyunk itt, akik józanul és polgári alapon akarjuk megoldani, mint hogyha majd erőszakos megoldások következnek be. (Helyeslés és taps.) T. Képviselőház! Itt van egy másik tétel, amely szintén elvi kérdés, a magyar hitbizományok kérdése. 1867-től kezdve az volt a szerencsétlensége ennek az országnak, hogy birtokpolitikájában, amint pártunk elnöke is helyesen megállapította, nem tudta követni az európai fejlődést, (Dgy hang balfelől: Nem akarta!) sőt, amint valaki megemlítette, szinte retrográd fejlődés következett be, mert amíg 1687 óta 1848-ig 25 hitbizomány alakult, addig 1848 után rövid 30 esztendő alatt újabb 65 hitbizomány keletkezett, éppen azért, mert az ősiség eltörlése után már nem volt törvény, amely a birtokot megvédje a nemzetség, a vérrokon-