Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-37

Az országgyűlés képviselőházának 37. ülése 1939 október 12-én. csütörtökön. 221 nak, vagyonának semmi köze, a keresztény vallásnak legkevésbbé. Krisztus tanításaiba, tudtommal, sehogyan sem magyarázható be az, hogy követői, tanításában közvetlen tolmácsolói, az apostolok földi javakban bővelkedjenek, ezek utódaira, az egyház szolgáira pedig ugyanez áll«. (Zaj.) Hát hogy sokáig ne tanakodjunk rajta, ki írta ezt a könyvet, megmondom: gróf Károlyi Imre, Magyarország egyik hitbizomány tulajdonosa, (vitéz Lipcsey Márton: Ismerjük! — Kéthly Anna: Pedig neki is hitbizománya van! — Zaj.) Azt hiszem, nem lehet ráfogni, hogy szocialista vagy kommunista volna, gróf Károlyi Imre mégis csak gróf Károlyi Imre és ő írta ezeket a sorokat, (vitéz Lipcsey Márton: A maga örömére! — Derültség.) hogy ezzel is alátámassza azt a törekvést, amelyet pártommal földbirtokpolitikai téren ebben a parlamentben képviseltem és képviselek. Gömbös Gyula, amikor mint miniszterelnök a képviselőházban első alkalommal mondott miniszterelnöki beszédet, körvonalazta gazdasági és politikai céljait. Ekkor azt mondta (olvassa): Földbirtokpolitikánk egyik legfontosabb ágazata a telepítési politika«. Megállapította, hogy a telepítés olyan gondolat, amely nemzetfenntartó votlánál fogva elsőrendű állami érdeket jelent, majd így folytatta: »Ha a magyar elszaporodik, ne Amerikába menjen, hanem maradjon idehaza. Itt a Dunamedencében nem lehetünk elegen. Olyan gazdasági és földbirtokpolitikai irányt kell tehát követni, amely a józan fejlődés útján lehetőséget nyújt a magyar fölösleg elhelyezkedésére és ha az adóhátralékok bizonyos körökben nem lesznek befizetve, ajánlatot fogok nekik tenni, hogy 300.000 pengő hátralék helyett adjanak földet, mert ha nem tudják vagy nem akarják kötelességeiket teljesíteni, akkor nekünk az a kötelességünk, hogy irányt szabjunk nekik. Azt hiszem, nem lesz nagyon sok nagybirtok, — hogy így fejezzem ki — mammutbirtok, amely önként fel fogja kínálni, hogy adóhátralékát így fizesse ki«. (Pintér Béla: Ezt maga mondja, mint ellenzéki?) Bizony, mit szól hozzá? (Pintér Béla: Szomorú, hogy öt vagy tíz év múlva ismerik el!) Emlékeztetem az urakat arra a plakátra, amelyet milliószámra szórtak szét és ragasztottak ki az egész országban a választásokon s amelynek szószerinti szövege a következő volt: »Egészséges, gyors és sikeres földreformot követel a nép«. (Malasits Géza: Csak követel! — Tóth János: Ne tőlünk követeljek, hanem csinálják meg!) Fölvetettem természetesen azt a kérdést én is, hogy kitől és most felvetem ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban azt a másik kérdést is: ez, az a kisbérleti rendszer az, amit az urak ai választások alkalmával a népnek ígértek? (Felkiáltások jobbfelől: Igen!) Akkor nem hallottunk kisbérleti rendszerről. (Zaj és eílenmondésok jobbfelől.) Akkor földreformról volt szó, mint ahogyan a plakát betűje szószerint is ezt igazolja. (Malasits Géza: Vannak gyorsírói feljegyzések egypár képviselőjelölt beszédéről!) De itt van a kérdés előttünk és nekünk ezekben a kérdésekben — ellene vagy mellette — állást kell foglalnunk. Abból a körülményből kiindulva, hogy én mint pártom szónoka e javaslat ellem iratkoztam fel. önként adódik az én állásfoglalásom, (vitéz Lipcsey Márton: Nem konzekvens!) Én konzekvens vagyok állásfoglalásomban. Igenis, következetesen és mélyséKÉPVISEIAVHÁZI NAPLÓ ír. ges meggyőződésem alapján vallom, hogy a magyar parasztság, — nem a magyar parasztság, hanem az ország, a nép jól felfogott érdekét — az ország fejlődésének lehetőségét nem^ szolgáljuk ezzel a törvényjavaslattal törvényerőre emelkedése esetén sem, úgy, mintha erőteljes módon megindított földbirtokpolitikai akció révén magántulajdonná tennénk a parasztságnak azt a területet, amelyet rendelkezésére bocsátunk. Mélységes meggyőződésem, hogy az elénk tornyosuló problémákat csupán a földkérdés rendezésével nem tudjuk megoldani. Marad itt még egész nagy társadalmi réteg akkor is, ha megszűnnének a hitbizományok és a latifundiumok és így a parasztság kezére jutna, amelynek szociálpolitikai gondozásáról, szociális érdekei védelméről a mindenkori kormánynak ós az államhatalomnak gondoskodnia kellene. Jól tudom ezt, de tudom azt is, hogy ezt a problémát, amely ezzel kapcsolatban adódik, nem tudjuk ilyen törvényalkotással előrevinni. Tragikus körülmények között csinálta meg a törvényhozás az 1920:XXXVI. to-et. Felteszem a kérdést: nem tragikusabb helyzetben fogunk-e hozzá ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásához ég megalkotásához és nem tragikusabb körülmények nehezednek-e erre az országra, amelyek sokkal egészségesebb és gyorsabb törvényalkotásra kellene, hogy késztessék a magyar törvényhozást? Minduntalan felmerül a 3 millió koldus problémája, akik mint feszültségi erő jelentkeznének, mihelyt jelentkezhetnének a társadalmi élet területén. Né tévesztéssé meg magát a mélyen t. Képviselőház attól, hogy a parasztság türelmes, hogy nyugodtan viseli sokszor igazán kétségbeejtő és nyomorúságos sorsát; láttunk már jelenségeket, amelyeik éppen abból adódtak, mert félreértették a helyzetet és nem ismerték magának a népnek a lelkét, nyomorát, törekvését és vágyait, (vitéz Lipcsey Márton: Régen voltak ezek!) Persze nálunk minden régen volt. Eszembejut, amikor legutóbb átnéztem a magyar jobbágyság felszabadításának azt a nevezetes ülését, amelyen kimondották a magyar jobbágyság felszabadítását 1848-ban, még februárban azon vitatkoztak, vájjon mit jelent a jobbágyság felszabadítása az ország szempontjából. Voltak, akik tragédiának mondották a jobbágyság felszabadítását, mert amint mondották, a jobbágyság nem akar bérmunkás lenni, hanem megfizeti a robotot, ledolgozza a tizedet és egyéb terheket és meg akar maradni a jobbágyság állapotában. (Csoór Lajos: Jobb dolga volt!) Csak amikor figyelmeztették őket Galíciából, amikor értesültek arról a hiob hírről, hogy Petőfi 40.000 emberrel a Rákosniezején áll, rögtön más hangon beszéltek a jobbágyság felszabadításáról. (Malasits Géza: Ma is figyelmeztetnek!) Tudom, Ihogy 1920 régen volt de tudom azt is. hogy a földbirtokpolitikai kérdéseket sem 1920, sem 1936 nem oldotta meír és ha ez a törvényjavaslat törvényerőre válik, nem fogja megoldani, 1939 sem. Nem fogja megoldani, mert a kérdés elintézésének előfeltétele: megszüntetni magát általában a nagybirtok intézményét, tulajdonjogilag juttatni hozzá a kisparasztot a földhöz és nem bérleti rendszer alapján, mint a törvényjavaslat teszi. Én magam is azon az állásponton vagyok, amelyet itt ezen az oldalon már több képviselőtársam kifejtett, hogy a mai gazdálkodási renrl mellett a bérleti rendszer a legeimaradot-