Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-37

Az országgyűlés képviselőházának 37. ülése 1939 október 12-én. csütörtökön. 215 Í^SÜK ^ne. (Palló Imre: Maradnak még J60.000 holdas birtokok!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Szent-Ivány József: Mélyen t. Képviselőház! Nem lehet kétség a felett, hogy a cél tekintetében teljesen egyek vagyunk (Virágh Béla közbeszól. — Pándi Antal: Minket is a nep választott meg! — Virágh Béla: Engem is a nep választott meg! 50.000 szavazó!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Szeder Ferenc közbeszól.) Szeder képviselő urat kérem, maradjon csendben! Szent-Ivány József: Mélyen t. Képviselőház. .Lehet vitatkozni afelett, hogy vájjon melyik termel többet, a nagybirtok-*, vagv a kisbirtok. E tekintetben óriási irodalom áll rendelkezésünkre. Ez az irodalom főleg marxi irodalom, amelynek körében két s-zólsosé&r vitatkozik egymással. (Felkiáltások a baloldalon: Marxista? — Malasits Géza: Szegény öregMarx, mi mindent fognak rá!) Kétféle marxista álláspont van. Az egyik szélsőség állítja és esküszik arra, hogy a kisgazda termel többet, a másik a nagybirtok mellett van. Nem azért említem ezt, mintha más irodalom nem lenne és mást nem ismernék; nem akarok beszédembe semmiféle tendeciát belevinni, csak meg akarom állapítani, hogy még közös világnézeti szempontokat vallók is a legnagyobb mértékben és pedig nagyon határozottan és nagyon keményen vitatkoznak azon a kérdésen, hogy vájjon melyik értékesebb a termelés szempontjából: a nagybirtok-e, vagy a kisbirtok. Ezekből a vitákból egészen nyilvánvaló, hogy a nézetek nagyon különbözők. Én nem óhajtok a vitában résztvenni, egyet azonban meg akarok állapítani: valami gyönyörű szép és csodálatos, ahogyan a kisgazda kezeli földjét és földjének termését, ahogy például a búzakévével úgy bánik, mint a hímes tojással, hogy s6k mindenféle anyag, ami egyébként veszendőbe menne, az ő kezein megmarad. Van ugyan hibája, de ez nemcsak az ő hibája, hanem elsősorban a mi hibánk, akik nem gondoskodtunk arról, hogy megfelelő szakképzettséggel és megfelelő műveltséggel rendelkezzék ahhoz, hogy a mezőgazdaság modern tanait alkalmazza. Amikor a nemzetfenntartó erők növelését kívánjuk, amikor számba akarjuk venni a nemzetfenntartó erőket, akkor nem lehet kihagyni ezekből a magyar középbirtokot sem, amelynek a jövőben feladata és hivatása van. De amikor a magyar paraszttömegek anyagi és szellemi felemelésével végre r akarjuk hajtani az országépítés nagy munkájának egyik részét, akkor nem hagyhatjuk ki az országépítésből azokat a társadalmi rétegeket sem, amelyek eddig kívül estek, azaz földtulajdonnal nem bírtak; nem hagyhatjuk ki a mezőgazdasági lakosság többi részét, nem hagyhatjuk ki az ipart és a kereskedelmet, mert hiszen mindenkinek nem jut föld. Sőt az a földmennyiség, amely erre a célra rendelkezésre áll, aránylag kevés. Azoknak az önálló exisztenciáknak száma — minthogy az exisztencia lehetősége egy bizonyos területhez is kötött — nem lesz olyan nagy, még a legradikálisabb gondolkodással végrehajtott földreform esetén sem, hogy teljes mertekben kielégítené azokat a mezőgazdasági népi rétegeket amelyeknek felemelése okvetlenül és minden körülmények között szükséges. Éppen ezért tehát a törvényhozásnak és a kormányzatnak jelentős és elengedhetetlen feladata az, hogy a mezőgazdaság prosperitása érdekében dolgozzék, mert csak ebben az esetben tudjak megtartani a földtől menekülő magyar embereket a föld számára, csak ebben az esetben tudjuk biztosítani azt, hogy a középbirtokos és a kisbirtokos megéljen. Az önálló kisexisztenciák további gondozása nem lehetséges a mezőgazdaság prosperitása nélkül és nem lehetséges a mezőgazdasági munkásság szociális problémáinak megoldása sem, vagyis nem lehetséges a mezőgazdasági munkásoknak az ipari munkásokkal való szociális egyenrangúsítása, pedig azt hiszem, elengedhetetlen szükséglet. Ez a minimum. (Helyeslés.) A mezőgazdaság prosperitása a legnagyobb mértékben elsőrendű állami feladattá nő, különösen akkor, ha alaposan szaporítani akarjuk a kistermelők számát. Ha azt mondom, hogy a magyar életformának a földtulajdon felel meg elsősorban és ha azt állítom, hogy az önálló és független kisgazdák, a független magyar parasztok számának szaporítása elsőrendű^ feladatunk, ebben az esetben bizonyos ellentétbe kerülhetek talán azzal a felfogásommal, hogy nem lehet szervezetlenül és az önállóságban teljesen gondozás nélkül hagyni ezt az új földtulajdonost, hogy semmi körülmények között sem lehet organizálatlanul egyszerűen a sorsára engedni, (Ügy van! Ügy van!) de erősen meg kell szervezni és fegyelmezni. Tudom, hogy vannak a kollektív munkának ellenségei és van olyan felfogás, amely azt mondja, hogy kollektív munkára a magyar ember nem alkalmas és a magyar életformával ellenkezik a kollektív gondolat, én azonban csak egy példát akarok felvetni és ez a magyar hadsereg. A magyar katona fegyelmezett, a magyar katona köztudomás szerint mindenki által elismerten kitűnő nemcsak a fegyelmezettség szempontjából, hanem általában mindazokból a szempontokból is, amelyek a szervezésre való alkalmasságát mutatják. Aki nem foglalkozik különlegesen ezzel a kérdéssel, nem is hiszi, hogy a magyar^ ember mennyire alkalmas arra, hogy propagatív úton megtanuljon mindent és a prosperitás tényleges és valóságos felmutatása esetén a termelésben és a mezőgazdasági szervezésben kiválóan rábírható arra, hogy kollektív, egységes és irányított munkára vállalkozzék. Akárhogyan oldja is meg tehát a magyar állam vagy a nemzet a magyar földelosztás kérdését, akármilyen kis parcellákat fog is kiosztani, akármennyire önállóvá teszi is a mezőgazdasággal foglalkozó embert, egy egészen bizonyos: szervezetlenül hagyni nem lehet. Csak így lehet megfelelő termelést elérni, csak organizáltan lehet mindazokat a kérdéseket megoldani, amelyek ezzel összefüggnek. Az egész gazdasági életre kiterjedő magyar tervgazdaság nélkül nem lehet megoldani a szociális problémákat, nem lehet megoldani a mezőgazdasági és ipari munkásság problémáit. Anarchikus termeléssel vagy a gazdasági életbe való ötletszerű belenyúlásokkal nem lehet megvalósítani semmi nagy konkrétumot és semmiféle kollektív munkát elképzelni nem lehet, már pedig ha valakinek, akkor nekünk van szükségünk arra, hogy a magyar népet megorganizáljuk, kollektív szellemben munkára bírjuk egységes irányban, mert olyan különleges helyzetben vagyunk, amely különleges helyzet megköveteli, hogy termelésünk ennek a helyzetnek megfelelő legyen. A különleges helyzet alatt nemcsak klimatikus viszonyokat, népi adottságokat és a 34*