Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-36

Áz országgyűlés képviselőházának $Ú. ülése 19 é 9 október 11-én, szerdán. törekvéseinkkel szembenálló érdekeknek képviselői úrrá lenni ideig-óráig elődeink felett T. Ház! Ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásánál nézetem szerint mindenekelőtt is az a cél kell, hogy szemeink előtt lebegjen, hogy kapcsoljuk össze a magyar földet a magyar gondolattal, hogy az a magyar gazda, aki ezt a földet bírja és az a munkás, aki akár szellemi felkészültségével, akár két kezének munkájával termővé teszi, azt érezze át, hogy ő a nemzettél és a magyar földdel össze van kapcsolva, hogy ne a léleknélküli profithajhászás szolgáljon eszközül a magyar földnek a birtoklására, hanem hogy aki a földet bírja és munkálja, érezze át, hogy az ősi magyar rögön keresztül a magyar jövőt és a magyar sorsot szolgálja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon es a középen.) T. Ház! Ennek a törvényjavaslatnak előadója, Máriássy Mihály t. képviselőtársam, nagy hozzáértéssel és felkészültseggel ismertette az előttünk fekvő törvényjavaslatot és nemcsak a javaslat egyes rendelkezéseinek jelentőségére mutatott rá, hanem ezeket egy olyan keretbe illesztette is be és egy olyan háttérnek az ecsetelésével világította is meg, amely hű képét szolgáltatja és tükrözi vissza azoknak az intencióknak, azoknak a különböző érdekeknek és szempontoknak, amelyeket ez a törvényjavaslat szolgál és amelyek igen széles perspektívákat nyitnak meg egy új és korszerű magyar birtokpolitikának az útján. Azt hiszem, t. Ház, felesleges hangsúlyoznom, hogy én, mint aki a kormánypárt szónokainak sorát nyitom meg, örömmel és megnyugvással fogadom el ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot (Éljenzés jobbfelől.) ós ugyanígy magamévá teszem azokat a fejtegetéseket is, amelyeknek kapcsán az előadó úr ezt a törvényjavaslatot ismertette. Éppen ezért és mivel házszabályaink intencióit ezzel is követni kívánom, felszólalásom során törekedni fogok nem egyes részletkérdésekkel, hanem inkább egyes olyan főbb irányelvekkel ós szempontokkal foglalkozni, amelyeket a magam részéről ennek a javaslatnak tárgyalásánál elsősorban vélek szem előtt tartandóknak és amely irányelvek pártunk előtt is lebegnek, amikor ennek a törvényjavaslatnak kérdéseivel foglalkozunk. De nem mulaszthatom el azt sem, hogy ezt az alkalmat fel ne használjam arra is, hogy erről a helyről köszönetet mondjak mind a miniszterelnök úrnak, mind a földművelésügyi miniszter úrnak (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) azért, hogy a mai válságos és nehéz idők ellenére is ezt a törvényjavaslatot idehozták a Ház elé, ezzel is dokumentálván, hogy a magyar falu sorsáról való gondoskodás igenis első kötelességet és feladatot jelent. Ügy érzem, hogy midőn ennek a köszönetemnek kifejezést adok, ez a köszönet tulajdonképpen nem az én köszönetem, hanem azoknak a magyar millióknak köszönete, akiknek érdekében ez a törvényjavaslat idehozatott. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Kétségtelen, hogy a mezőgazdasági munkásságnak emberi megélhetést biztosító foglalkoztatása, valamint az ezek sorából arra érdemeseknek gazdasági önállósághoz való juttatása a legsürgősebb és immár halaszthatatlan megoldásra váró problémák közé tartozik. Ennek oka pedig főként az, hogy nekünk ma a munkának nemcsak azt a részét kell elvégeznünk, amely az élet állandó előrehaladása és fejlődése által megszabott folyamattal jár együtt, hanem pótolnunk kell olyan mulasztásokat is, amely feladatok még az elmúlt század második felében, a liberalizmus úgynevezett aranykorszakában vártak volna megoldásra. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Hazánkban ugyanis az a folyamat, amely a nagybirtok mezőgazdasági területének egyrészét a rohamosan szaporodó földmívesek számára hozzáférhetővé tette volna, amely életképes ós önálló kisexiszteneiák szaporítására törekedett volna, nem tudott lépést tartani azzal a folyamattal, amely Európa északi és nyugati államaiban a hűbéri kötöttségek megszüntetése után megindult. Őszintén be kell vallanunk, 1848-tól kezdve, a jobbágyság felszabadítása óta egészen a múlt század yégéig a mi birtokpolitikai helyzetünk egyrészt a mezőgazdasági lakosság örvendetes szaporodása következtében, de másrészt az ezeknek gazdasági terjeszkedését akadályozó és a maga birtokállományához túlmereven ragaszkodó nagybirtok miatt a teljes passzivitás és stagnálás képét mutatta. Amikor a mezőgazdasági munkásságnak mintegy másfélmilliónyi rétege — és ezek közül is éppen a legéletrevalóbbak és legarravalóbbak — arra volt kényszerítve, hogy ke

: zébe vegye a vándorbotot és a tengeren túl új íhazát keressen, ugyanakkor a magyar gondolattól és nemzeti érzéstől kétségtelenül sokkal távolabb álló elem, a zsidóság, amelynek az ország hitelszervezetei úgyszólván elsősorban álltak rendelkezésére, sokszázezer hold magyar földet tudott megszerezni. (Ügy van! a jobboldalon.) Ennek tulajdonítható, hogy a nagybirtok területe, amely 1869-ben az ország összes mezőgazdasági területének 391%-át tette ki, egészen a háború közepéig, 1916-ig mindössze 2% területcsökkenést szenvedett. Ezeken a bajokon a békeidők passzív birtokpolitikája, amely mint mondottam, a liberális korszellem hatása alatt állt, nem tudott segíteni és hiába várta a gazdasági erők szabad játékának érvényesülésétől azt, hogy a föld és a rajta elhelyezett mezőgazdasági lakosság egyensúlya helyreálljon. Az a körülmény tehát, hogy a békeidőben elmulasztottuk egy olyan birtokpolitika folytatását, amely az egészségtelen birtokmegoszlás kiegyensúlyozására, továbbá a jelentkező földigényeknek a normális fejlődés útján való kielégítésére törekedett volna, ennek a szerencsétlen csonka országnak a vállaira igen súlyos feladatokat rótt és ró ma is. Ezekkel a feladatokkal kell nekünk még ma is megküzdenünk, annak ellenére, hogy két évtized alatt, de különösen az utóbbi esztendőkben már igen sok komoly igyekezetet láttunk az új magyar birtokpolitika megindítása és helyes irányba való terelése érdekében. Egy okos birtokpolitikát, amely a nemzet egyetemes érdekeit szolgálja, csakis kellő felkészültséggel és tárgyilagos légkörben lehet megvalósítani, nem pedig olyan körülmények között, amikor az elmulasztott intézkedések következtében már csordultig van a pohár, (Ügy van! balfelől.) amikor ideges és szociális nyugtalanság zavarja meg az építőmunka lehetőségeit és amikor bizony ennek következtében sokszor merész és meggondolatlan lépések is következhetnek sokszor megvalósíthatatlan kérdések megoldása érdekében. Azt hiszem, t. Ház, hogy ez akalommal kedvezőbb körülmények között kerül ez a törvényjavaslat tárgyalásra, mint amilyenek köj zÖtt annakidején 1920-ban, az elvesztett háború után jelentkezett szociális nyugtalanság lég-