Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-32
120 Az országgyűlés képviselőházának 32. kell jutnunk a magaslatra. Ha lecsúszunk, felmegyünk másodszor, ha megint megtörünk, felmegyünk harmadszor, de felmegyünk, mert a nemzet érdeke ezt kívánja. Helyben topogásra nincs semmi szükség. Ma ebben a tespedő időszakban a kormánynak sokkal fokozottabb erőfeszítést kell mutatnia. Erőltetett menetet kell alkalmaznunk, ma katonakorszakot élünk, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon,) amikor mindenütt erőltetett menetet látunk és az erőltetett menetnek meglesz a maga gyümölcse. Ma már nem érünk rá mérlegelni, nem érünk rá fontoskodni, mint annakidején, hanem ma sürgősen tennünk kell. Ma azt a korszakot éljük, amikor a radikális megoldások a fontosak. (Egy hang a szélsőbaloldalon: ^Nem lehet tovább halogatni!) Miért nem tudjuk ezt végrehajtani? Azért, mert a kormány csak iránytű, ha szabad ezt a hasonlatot alkalmaznom, iránytű, amely irányítja a mi gazdasági, társadalmi, szociális életünket, de nem tudja elindítani. Az induláshoz dinamizmusra van szükség, motorikus erőre van szükség és ez az, ami még hiányzik a mi kormányunkban. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Sok minden!) Még mindig az 1867 óta szépen, lassan haladó formációt választják. Ma dinamizmussal szerves rendezését kell adni minden problémának, hogy előbbre tudjunk jutni. Nem apró kegyosztogaitás kell, mint ahogyan nem az az igazi szerelem, amikor apró kegyosztogatásokkal árasztjuk el a szerelmet, hanem amikor tartjuk egy végső nagy szerelemre. (Mozgás.) Itt sem foltozni kell, hanem igenis szerves egészben kell megoldani a szociális kérdéseket. Tervszerűség kell ide és nem szükségszerűség. T. Ház! A munka megbecsülése azt követeli a nemzettől, tehát tőlünk is, hogy fokozottabb mértékben gondoskodjunk azokról, akik egész életüket a nemzeti termelésért áldozták fel. És kik azok, akik egész életüket a nemzeti termelésért áldozták fel 1 ? A kapások és aratók, a kaszások, a napszámosok és sommások, a konvenciósok ós idénymunkások, az elmúlt századok zsellértársadalmának leszármazottai, az elmúlt századok jobbágyainak leszármazottai, (Egy hang a szélsőbaloldalon: A legjobb katonák!) és az idegen uralom következtében a nemesi társadalomnak az a része, amely lecsúszott ebbe az alsó osztályba. Ezek azok, akikről gondoskodni kíván ez a törvényjavaslat. Ez a társadalom a történelmi századokban fokozottabban kivette mindig a részét az áldozatból, mint a feudális történelmi nemzet, fokozottabban kivette a részét, mint igen sokszor idegen uralkodója. Mert init tett ez az osztály? Minden olyan megmozdulásnál, amelyben a nemzet függetlenségéről volt szó, ahol nemzeti tradícióról, nemzeti kérdésekről volt szó, ott voltak. Ott találjuk őket Koppány lázadásában, Vatának lázadásában, ott látjuk Ajtony lázadásában, ők kiáltották: Le az idegenekkel, de nemcsak kiáltották, hanem cselekedtek is- De ott látjuk őket a nagy szabadságharcokban is. Bocskaynak ők az ökörhajesárjai, — a későbbi hajdúk, — ott vannak Thököly felkelésében is, de ők II. Rákóczi Ferenc hűséges, népe, hűséges katonái. Ott vannak a 48-as időkben kiegyenesített kaszákkal, de sokkal igazabb magyar lélekkel, és ott voltak a világháborúban, mint a világ első katonái. Mert történelmi igazság, hogy a világ első katonája a magyar, mégpedig a huszár, a huszár-társadalom pedig innen származik. De oít 'volt ez a néposztály a russzin ősz avarán is, ülése 1939 szeptember 28-án, csütörtökön. ott pusztult el. Tehát ott voltak ők nemzeti függetlenségüknek és nemzeti életünknek minden megmozdulásában. De ott volt ez a népcsoport a tatárjárás borzalmainak idején, itt maradt, neki nem volt mit védenie, az ezer holdakat, itt maradt, elbujdosott az erdőkbe, csontig lesoványodva. Talán tudta azt, hogy amikor a második honalapító kissé rendezi sz országot, kell majd olyan erőnek lennie az országban, amely ezt az újjáépítést elvégzi. És ők elvégezték ezt az újjáépítést, ők voltak azok, akik ebből az erdős-lápos Tisza-Duna közeból alföldi tájat varázsoltak becsületes munkájukkal. Hogy azután ebből az alföldi tájból homokos pusztaság lett, az a török időknek a bűne. De ismét a föld szegény robotosainak az érdeme, hogy ebből a homokos pusztából ismét mezőgazdaságilag .művelhető területet varázsoltak, ismét betörték a mezőgazdaság igájába a rakoncátlan homokot. Ez a réteg fizette az örökös adót, ez a réteg fizette a rendkívüli adókat, ez a réteg a török idők alatt, mivel ő volt a török rá jaja, megkegyelmezett népe, fizette az 50-féle adót ós illetéket. Azután ő volt az, aki ingyen munkájával biztosította a feudális rendeknek könnyű, munkanélküli életét. Ö volt az örökös kenyere a nemzetnek és ő sokszor kenyér nélkül maradt. Büszke fegyvere volt ő ennek a nemzetnek és igen sokszor védtelen maradt. Röghöz kötötték és ebben a röghözkötöttségében ez a mezőgazdasági néposztály megfeledkezett arról, hogy törődjék az ország politikájával. Nem érdekelte, mert látta azt, hogy egyrészt nem engedik érvényesülni, másrészt nem hallgatnak rá. És ez a politika furcsa kis valami, amely az ő paraszti észjárásával erősen ellenkezik. Nem érdekelte a politika, ezért távol maradt és ma sincs a politikában megfelelő képviselője. De ez a réteg adta a mi nagyságainkat, a mi Nagy Károlyunk nagykárolyi Nekcsei Demeterét, minden idők legkiválóbb pénzügyi szakemberét, bár lenne nekünk most is Nekcsei Demeterünk, mint akkor s volt a franciáknak Colbert. (ZajJ Azután ez a nép adta nekünk Kinizsit* a hőst, ő adta Bakóczot, Szalkayt, az egyházfőket, ő adta nekünk Arany Jánost, Petőfi Sándort, Gárdonyi Gézát, a legnagyobbakat. Amikor mindezt magunk előtt látjuk, azt kérdezem, vájjon ennek a rétegnek, munkájának, nemzetfenntartó, kultúrát és erőtadó munkájának megbecsülése-e az, ha mi havi 5 pengőt akarunk adni az embernek 65 éves korában, az özvegynek pedig havi 4 pengőt akarunk juttatni 60 éves korában 1 ? Nem felelek rá, feleljen majd rá az eljövendő történelmi évszázad, de vigyázzunk, mert az majd megítéli azokat, akik elfogadták ennek a könyöradománynak rendszeresítését, mert ma, amikor fokozottabb mértékű gondoskodásra van szükség, nem lehet ilyen koldustarisznyát akasztani a szegény öreg édesapák, az öreg szülők nyakába. Mert mit szólna hozzá a miniszter úr, ha 40 évi közalkalmazotti működése után teszem fel 50 pengő nyugdíjjal bocsátanak el 65 éves korában? (Mozgás a szélsőbáloldalon.) Én nem kívánom neki, én most, nevenapja alkalmával sokkal jobbat kívánok neki, de tessék ezt figyelembe venni, mert körülbelül ilyesféle a helyzet. Azt mondják, hogy nem lehet többet adni és a fedezet kérdésére mutatnak rá, állandóan ezzel a liberális jelszóval érvelnek, vitáznak. Én azt mondom, többet érdemel ez a réteg,
