Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-22

51.0 Àz országgyűlés képviselőházának 22. tarn bátor rámutatni, az utóbbi időknek ezen a terén követett bírói gyakorlata azt mutatta, Jiogy ellentétben az egyéb bűncselekményekKel, amikor a bíróság rendszerint nem szokta alkalmazni a büntetések legmagasabb tételét es az egye» büntetési nemek legfelső mértéket, amikor tehát a legritkább esetekben alkalmazza egyéb bűncselekményeknél a legszigogorubb büntetéseket, ugyanakkor ezeknél a bűncselekményeknél, a valutáris bűncselekmények fogalmi körébe tartozó deliktumoknál a bírósagok a leggyakoribb esetekben, — mondhatni — az esetek majdnem 90 százalékában a büntetések maximumát, a legszigorúbb büntetéseket alkalmazzák. Ebből logikusan arra a következtetésre kellett jutni, hogy a bíróságok még szigorúbb büntetési tételeket és még erőteljesebb intézkedéseket is alkalmaztak volna ítélet formájában, ha erre a törvényes rendelkezések módot adtak volna. Ez az álláspont különben expressis verbis is kifejezésre jutott egyes bíróságok vezetőinek, még pedig úgy az alsó, mint a felső bíróságok vezetőinek különböző székfoglalók alkalmával, vagy egyéb alkalmakkor, elmondott megnyilatkozásai során. Mielőtt a javaslatnak pontonkint való részletezésére rátérnék, méltóztassanak nekem megengedni, hogy röviden ismertessem azokat az általános elveket, amelyek a javaslat létrejövetelénél irányadók voltak. A javaslat elsősorban óriási mértékben megszigorítja az eddigi büntetési tételeket. Másodsorban lehetővé teszi a további súlyosbítást azzal, hogy a szigorított dologházba való utalásra ad lehetőséget. Harmadszor módot ad arra, hogy az államkincstárt érintő vagyoni elégtétel még tovább fokoztassék. Az eddigi két irányú rendszer helyett, az 1922:XXVI. te. és az 1931:XXXII. törvénycikkben foglalt csoportosítással szemben, amely kétfelé csoportosítva választotta el egymástól az állam devizagazdálkodásával kapcsolatos bűncselekményeket, ez a javaslat most ezeket egyöntetű eljárás alá vonja. Meggyorsítja az eljárást azzal, hogy az egész bűncselekménykomplexust az uzsorabíróság hatáskörébe utalja ós ezen a réven csak egyfokú perorvoslatra ad módot. Utolsóelőtti elvként említem meg, hogy a bűnügyi zárlatnak és a bűnügyi biztosítási végrehajtásnak célszerű szabályozásával arra is módot ad a javaslat, hogy az államkincstárt érintő vagyoni elégtétel megfelelő formában biztosíttassák, végül bizonyos esetekben kizárja a szerzett jogok érvényesítését az államkincstárral szemben. Igen t. Képviselőház! Ezekután rátérek a javaslatra. A javaslat 8 szakaszból áll, amelyek három fejezetben foglaltatnak. Az első fejezet az 1—5. §-okban tartalmazza az anyagjogi rendelkezéseket, a második fejezet a 6—7. \- okban az alakjogi intézkedéseket, végül a harmadik fejezet, amely egyedül a 8. §-t tartalmazza, a hatálybaléptető rendelkezéseket foglalja magában. Az 1—4. $-ok az 1922:XXVL tc.-ben foglalt — talán így nevezhetném — valutáris bűncselekményekről rendelkeznek, míg a 6. § az 1931 : XXXII. tc.-ben foglalt és az exportvalutát és a, devizagazdálkodást közelebbről érintő bűncselekmények újabb szabályozását adja. Mindjárt az 1. §-nál talán szemléltető módon leszek bátor ismertetni az igen t. Képviselőház előtt, hogy mit jelent voltaképpen a szigorítás az eddigi intézkedésekhez képest. A fizetési eszközökkel elkövetett visszaülese 1939 augusziíis 10-én, csüiöriök&ft. élésekre az 1922.-XXVI. te. 3. §-ának (3) bekezdése eddig két évig terjedhető börtönbüntetést állapított meg a közönséges estekben. Ezeknél a közönséges bűncselekményeknél, amelyek a fizetési eszközökkel elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatosak, a javaslat ötévi börtönt ír elő, azonban fokozatosan az üzletszerűen elkövetett és visszaeső által elkövetett bűncselekmények esetében már tízévi fegyházat állapít meg, amelynek minimuma ötévi fegyház, abban az esetben pedig, ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a kérdéses dehktum a közgazdaság érdekeit súlyosan sértette, vagy veszélyeztette, úgy 15 esztendeig terjedhető fegyház a büntetés. A 2. §-ban még további szigorítást tesz lehetővé a javaslat, amennyiben kimondja, hogy bizonyos esetekben szigorított dologházba való utalásnak van helye. Hogy ez milyen súlyos büntetést jelent lélektani szempontból, arranézve talán csak annyit említek meg, hogy az 1928 :X. tc.-ben szabályozott ez a büntetési mód nemi a felső mértékét adja meg a büntetésnek, hanem az alsó határát szabja meg. Itt is ki van mondva, hogy minimálisan öt év a szigorított dologház időtartama. A bűnös csak azt tudja, hogy minimálisan mennyi időt fog eltölteni a kérdéses letartóztatási intézetben, azonban szabadulása ezen idő után attól függ, hogy teljesen kifogástalanul viseli-e magát. Az általam már előbb említett 1928:X. te. szűk határok közé szorította a szigorított dologház alkalmazását, amennyiben azt a rendelkezést tartalmazza, hogy az élet, szemérem és vagyon elleni deliktumok esetében lehet alkalmazni, de csak abban az esetben, ha a bűncselekményt öt éven belül háromízben követte el a tettes és pedig egymástól függetlenül és különböző időpontokban. Most ez a javaslat módot ad arra, hogy ezekkel a valutáris bűncselekményekkel kapcsolatos esetekben is alkalmazható legyen a szigorított dologház és nem írja elő feltételként a háromszor valő előzetes elkövetést, hanem módot ad a bírónak arra, hogyha egyéb körülményekből megállapítja a bűnözésre való állandó hajlamot, abban az esetben a szigorított dologház alkalmazható legyen. Ennek a 2. §-nak (2) bekezdése az 1928:X. te. 40. §-ának mintájára arról rendelkezik, hogy az ilyen tettes által elkövetett és nem is az uzsorabírósághoz tartozó bűncselekmény azon bíróság elé kerüljön, amely mellett uzsorabíróság szervezve van, amely tehát a tettes előéletével és elkövetett cselekményeivel kellőképpen tisztában van. A 3. § kevés eltérést mutat az eddigi rendelkezésektől. A különbség lényegében az, hogy a bíróság a vagyoni elégtétel megállapításánál nemcsak az illető tettesi vagyoni viszonyait, hanem az egyéni körülményeit is figyelembe veszi, vagyis például azi elvetemültséget, a nemzetellenes magatartást stb. és figyelembe veszi a vagyoni elégtételnek megállapításánál, továbbá az ország közgazdaságára háruló veszély nagyságát és azonkívül van egy módosítás, amely első tekintetre csak stilárisnak látszik, nevezetesen az eddigi vagyonérték elkobzásáról szóló t-endelkezés helyérc a vagyonelkobzást teszi. Ez a rendelkezés lehetővé teszi, hogy a bíróság ne pénzösszegben, pengőértékben, hanem vagyonértékben, a vagyonrész, vagy az egész vagyon elkobzásának kimondásával fejezze ki és tegye lehetővé a vagyoni elégtétel megadását. A 4. szakasz a vállalati alkalmazottakról és a vállalatok körében elkövetett bűncselek-