Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.
Ülésnapok - 1939-18
404 Az országgyűlés képviselőházának 18. ülése 1939 augusztus 2-án, szerdán. nánk meg. Kérdem: mi az akadálya annak, hogy ez a törvényes rendezés mindezideig hiányzik? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A rendszer! — Egy hang a szélsőbaloldalon: A feudális befolyás!) Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kormányzat és kormánypárt — kénytelen vagyok megállapítani, mert ezekből a tényekből minden szenvedélytől menten nemi tudunk más konzekvenciát levonni — a feudális nagybirtok kötöttségétől szabadulni nem tud. (Egy hang jobbfelől: Ez ellen tiltakozunk! — Jurcsek Béla: Ugyanezt akarjuk! — Zaj, — Közbeszólás a baloldalon: A jövő majd meg fogja mutatni!) Van itt egy roppant súlyos kérdés: a kisgazdatársadalmat akarják most velünk szembeállítani azért, mert mi becsülettel harcoltunk a magyar mezőgazdasági munkásság érdekeiért és teszik ezt úgy, hogy: most ez a mi győzelmünk. Büszkén vállalom bármikor ennek a harcnak minden következményét. (Jurcsek Béla: Nem lesz a maguk győzelme! Megcsinálja a kormány!) Mi ezt nem kívánjuk. Mi intézkedést kérünk és hangsúlyozzuk az országgyűlés s az ország közvéleménye előtt, hogy ez a kérdés nem a kisbirtok és a munkásság kérdése, mert ott egészen más állapotok vannak, hanem ez a kérdés a mammutbirtok, a nagybirtok és az odavándorló 40.000 embernek, az ilyen módon lekötött, igába hajtott munkásságnak kérdése. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalolaalon. — Elnök csenget.) T. Ház! Azzal fejezem be beszédemet, — ne hogy félreértés legyen — hogy a mx.nka kérdését, a munkásság bérkérdésének rendezését komoly ár védelem, komoly agiárértékesítés nélkül megoldani nem lehet. A kormánynak, ha megteremti a minimális búzaárat, — és meg kell, hogy teremtse ezt a rozsnál, a gyümölcsnél és egyéb áruknál is — épp úgy feladata az is, hogy az ebből az árból a munkának is tisztességes részt biztosítson! (Zaj.) Kérem a miniszter urat és a kormányt, hogy végre határozottan, félreérthetetlen és időt megjelölő választ adjon arra, hogy mikor fog ez a kérdés végre rendeztetni? (Élénk helyeslés és Vaps a szélsőbaloldalon.) Elnök: A földmívelésügyi miniszter úr kíván szólani. vitéz gróf Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter: T. Képviselőház! Minthogy hasonló témakörben még egy interpelláció van bejegyezve, (Egy hang bal felől: ^Az a kubikosokról szól!) a két interpellációra egyszerre fogok felelni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Következik Matolcsy Mátyás képviselő úr interpellációja a miniszterelnök tárhoz a fa árának rendezése és a rutén földi fa forgalmának rendezése tárgyában. Kérem a jegyző urat, ' hogy az interpelláció szövegét felolvasni szíveskedjék. Nagy Ferenc jegyző (olvassa): »Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy a fa ára a Kárpátaljával visszatérő nagy erdőségek és a felhalmozott készletek következtében jelentősen csökkenthető? Hajlandó-e a miniszterelnök úr sürgősen intézkedni arra nézve, hogy a hazai nagy erdőbirtokosok és a fakartel érdekeltségének megtörése által a fa ára jelentősen leszállíttassék?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Matolcsy Mátyás: T. Ház! TJjra sajnálom, hogy a miniszterelnök úr, akihez kérdést intézek, nincs jelen. (Rátz Kálmán: Nem szo-. kott.) Annál is inkább, mert a fa ára tárgyában van egy személyes ügyünk. (Rátz Kálmán: Van politikum is!) Beszédem elején ezt is majd felemlítem. Az eiso interpellációs napon az újonnan összeült Házban kérdést intéztem a miniszterelnök úrhoz a Buténföld gazdasági problémáinak megoldása tárgyában, amelyek között az első helyen a fa kérdése áll. Akkor azt a szomorú választ kaptam, hogy ne interpelláljunk ilyen kérdésekben, hanem súgjuk meg a miniszter uraknak, hogy valami észrevételünk van és bizonyára megfelelő választ fogunk kapni. Mennyire igazolja az interpellációs jogot ez az eset is! Majdnem két hónapja annak, hogy ez a suttogás ott a Ház folyosóján lefolyt. (Derültség.) Ebben a suttogásban a miniszterelnök úr azt súgta: ismerem a kérdést, tudom, hogy a fa árát le kell szállítani, meg is fogom csinálni. Ezt mondta két hónappal ezelőtt a Ház folyosóján. Kérdezem a t- Házat: ki észlelte a fa árának leszállítását és hány százalékkal szállították le? (Egy hang a szélsőbaloldalon: Senki!) Itt van ez a súlyos kérdés. Ha nem volna nyilvánosság, ezeknek a suttogásoknak semmi értelmük és értékük nem lenne (Rátz Kálmán: Csak lebeszélés!) Legyen szabad ez után a politikai megjegyzés után rátérnem magára a tárgyra, mert ez a kérdés a magyar gazdasági és politikai életnek szégyene és rákfenéje. Magyarország faszükségletének fedezése, — mint köztudomású — a csonka országban a belföldi erdőkből nem volt lehetséges. Faimportra szorultunk. Óriási tételekről, 40—50 millió pengős fabehozatali értékekről van szó. De amikor az volt a vezérelv, hogy a külkereskedelem deficitjét csökkentsük és a belső erdők kitermelését fokozzuk, ez az elv a nagybirtokosság érdekeinek nagyszerű védelmére vezetett- A következő játszódott, le, Jhogy kronologikusan, sorrendben elmondjam. 1932-ben a bükk-tűzifa behozatalnál vagononkint 25 aranykorona vám voit érvényben1933-ban egy bizonyos érdekeltség közbenjárására — amint ezt valaki elmondta, — sikerült a vámot 35 aranykoronára felemeltetni. (Orosz Mihály: Ki volt az?) Ezt mindenki tudja, ez a nagybirtokosság és a fakartel akciója volt. 1933-ban tehát 25 aranykoronáról 35 aranykoronára emelték fel a vámot, hogy a belső ára : kat minél jobban lehessen emelni. Most mi történt? Egy őszi tűzifa ellátás zavarában 1936-ban egy vagon bükk tűzifa nagykereskedelmi árát maximálták 302 pengőben ab Budapest. Ez mindössze 7 hónapig volt érvényben és 1937-ben a kereskedelemügyi miniszter úr rendelettel — itt van a rendelet és a száma — a tűzifa árát oly módon szabályozta, hogy egy vagonnál 58, közel 60 pengő emelést vezetett be, mert 302 pengőről 360 pengőre emelték fel a tűzifa árát. Történt ez mind azért, hogy a nagybirtokosság erdőkitermelése minél élénkebb legyen és minél nagyobb hasznot biztosítson. El is érték, hogy a nagybirtokosok háború előtti termelésüket 35-40^-kai emelték. Természetesen csupán erőszakolt termelésről volt szó és ily módon vált lehetővé, hogy az importot minél inkább leszorítva, a belső kitermelést pedig fokozva magas ár mellett ellássák fával a fogyasztóközönséget, (vitéz Szalay László: Munkaalkalmat is jelent!) Amikor azonban a fakitermelésnek és az
