Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.
Ülésnapok - 1939-7
Az országgyűlés képviselőházának 7. i rében dolgozni, több mint egy negyedszázadon keresztül, a magyar cserkészifjúsággal és ismerem azoknak a gyermekeknek a lelkületét. A gyermek játsszék, a gyermek legyen istenfélő, legyen jó magyar, de hogy az ő magyarságát politikailag hogyan kell értelmezni, az már nem tartozik rá. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Menjen le Zalába, ott meglátja!) Mentsük meg a gyermekeket attól, hogy ez a politikum oda bele óvakodjék és az ő lelküket megmételyezze. Én is tudnék '/példákat elmondani és legyen szabad most — igazán minden bántó él nélkül — két megfigyelést közölnöm. Az egyik ez. A gödöllői választás alkalmával egy öregcserkész, aki ismert engem és akinek »Ede bátyám« vagyok, mint sok tízezernek ebben az az országban,, azt mondta: Szeretem Ede bátyámat, de én nyilas vagyok, én odaszavazok! — Megvallom őszintén, tetszett a fiatal ideális lejeknek ez a ragaszkodó szeretete az általa elképzelt szép eszméhez, mégis fájt, az, hogy közöttünk, a mi lelkünk között valami kis szakadás történt, mert hiszen ő hozzám jöhetett volna, azért szeretettel kísérhetett volna. — A másik eset pedig ez. Megint egy volt cserkész, aki nyilas maradt, mellettem dolgozott. Megverték a táborában egypáran. Ne tessék azt gondolni, hogy amit én mondok, azt mind általános hibaként mondom. A világért sem! Egyének hibája lehet. Megverték, de azért kitartott az ő nyilassága mellett. Miért? Mert a politikai programmon túl, volt egy régi erős lelki szál és ez erősebb és mélyebb sok mindennél, tessék elhinni. Építsük ki minden pártban ezeket a lelki szálakat és lelki kapcsolatokat, hogy a párton belül megerősödjünk, egymásra találjunk és akkor könnyebb lesz a pártoknak is közelebb jutniok egymáshoz és könnyebb lesz a nagy nehéz magyar problémákat megoldani. Sajnálom, fájlalom azt a drága időt, âme- i lyet itt beszédidő-meghosszabbítások címén sokszor olyan könnyen pocsékolunk el. El lehet mondani tíz-tizenöt perc alatt nagyon sok fontos gondolatot. Drága a mi időnk, dolgoznunk kellene sokat, örülnék, ha ezalatt &gy faluba mehettem volna azok közé a testvérek közé. Tessék elhinni, jutott volna idő rá, ha azokat a beszédeket szűkebbre fogtuk volna és a lényegre korlátoztuk volna. Ezeket kívántam elmondani és még csak egy rövid vallomást óhajtok tenni. Én is hiszem, én is akarom, szívem egész erejével azt, hogy Magyarországon rövidesen sokkal különb állapotok legyenek, mint amilyenek ma vannak, (Helyeslés a jobboldalon.) de nem vagyok hálátlan azok iránt, akik nehéz időkben már tettek valamit, mert aihol nincs hála, ott nem várható az» hogy bizalom szülessék s T az együttmunkálkodás lehetősége egyáltalán megnyíljék. Azzal a szeretettel, azzal a köszönettel köszönöm meg itt a mélyen t. képviselő; társaim figyelmét, azzal a szívvel és szolgálni akaró szándékkal, amely megcsendült, hála Istennek, már a mai napon egy-két beszédben. Kérem, hogy dolgozzunk együtt mindnyájan, mert nem vagyunk olyan gazdagok, hogy prédáljuk a magyar értékeket, a magyar időt és romboljuk és rontsuk egymást. A felhatalmazást megszavazom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen, — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Kovách Gyula jegyző: Klein Antal. Elnök: Klein Antal képviselő urat illeti a szó. ilése 1939 június 22-én, csütörtökön. 133 Klein Antal: T. Ház! Végtelen örömömre szolgál, hogy előttem felszólalt képviselőtársammal és az ő okfejtésével teljesen egyetérthetek, ha a konzekvenciák levonásában nem is követhetem. Teljesen magamévá teszem különösen mindazt, amit akkor mondott, amidőn óva intette a parlamentet és óva intette az országot és a különböző politikai pártokat attól, hogy a gyermekeket belevigyük a politikába, (Ügy van! jobbfelől.) hogy a gyermekek különös, mondjuk itt talán szokatlan, de külföldön elterjedt különböző köszöntésekkel üdvözöljék egymást, hogy gyermekeket falun az iskolában szembeállítsanak egymással és hogy gyermekeket különböző r politikai turbulenciákra használjanak fel. (Ügy van! jobbfelől.) Én hiszem, szentül meg vagyok győződve, íhogy igen t. képviselőtársam, akit ma volt szerencsém először hallani, ez után a tárgyilagos fejtegetése után, amennyiben ezt az álláspontot hirdeti itt és elítéli azt, aki az említett dolgokat cselekszi, elítéli ezt nemcsak akkor, ha innen a baloldalról történik, hanem elítéli akkor is, ha onnan a jobboldalról követnek el ilyen hibát. (Egy hang a szélsőbaloldalon: A gyakorlat az utóbbi!) Ha igen t. képviselőtársam megajándékoz figyelmével, leszek bátor errevonatkozólag adatokkal szolgálni, amely adatok mutatják szerintem, hogy ezt a végzetes bajt igeuis reánk hozták már és hogy ennek a végzetes bajnak a propagálói ott ülnek, igen t. képviselőtársaim, az önök soraiban. (Egy hang jobbfelől: Ne mondja! — Rassay Károly: Azért van itt, hogy mondja!) Méltóztassék csak végig hallgatni. Amit én mondottam, t. képviselőtársam — már régebben ülök itt e képviselőház padsorai között, mint az igen 1. jobboldali közbeszóló — annak konzekvenciáit mindig viseltem (Ügy van! bálfelöl.) és természetesen nemcsak bizonyítani is voltam hajlandó, hanem köteleségemnek is tartottam bizonyítani. Erre beszédem későbbi folyamán fogok majd rátérni. Midőn végighallgattam ; a pénzügyminiszter úr és a miniszterelnök úr beszédét, végighallgattam azt a programmot, amelyet részleteiben, különösen a gazdasági, pénzügyi és szociális programmot illetően kifejtett az igen t. miniszterelnök úr. ezt a programmot úgyszólván teljes egészében magamévá tettem, nemcsak én, hanem pártom is annak keresztülvitelében természetesen a legnagyobb készséggel, odaadással meg fogunk tenni mindent, amit egy ellenzéki párt az objektív kritika mellett is köteles megtenni. Amidőn azonban pártom nevében első ízben van alkalmam és szerencsém ma itt felszólalni egy olyan eminenter bizalmi kérdésben, amilyen az indemnitás, akkor rá akarok mutatni arra, hogy mint éppen előttem .szólott képviselőtársam nagyon helyesen megállapította, hogy ő a kormánypárton nem kíván Fejbólintó János lenni, hanem ott is teljesen fenntartja magának a kritika jogát, ugyanúgy ez a jog természetesen minket elsősorban nemcsak megillet, hanem ez nekünk kötelességünk is. (Ügy van! balfelől.) Amidőn én ezzel kapcsolatban kritikát gyakorolok és a kritika következményeként természetesen magam és pártom nev.ében — amint mondottam —az indemnitást, amely eminenter bizalmi kérdés, nem fogadhatom el, ezt az állásfoglalásomat a következőkkel indokolom. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ I. 22
