Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.
Ülésnapok - 1939-7
118 Az országgyűlés képviselőházának, 7. — Nagy zaj a jobboldalon. — Horváth Béla: A csizma drágább!) Nem csizmáról van szó, megmondtam már, hogy az egyszerűségről van ebben az országban szó, ahol olyan rettenetes nagy a nyomorúság. Ha, igen t. képviselőtársaim, az igen t. túloldal be tudná bizonyítani, hogy itt jólét uralkodik a népi közösség nagy tömegeiben, akkor hajlandó vagyok hupikék ruhát is felvenni és úgy járni. (Zaj jobbfelöl.) T. Ház! Az indemnitás elfogadása vagy el nem fogadása bizalmi kérdés. Én meg vagyok győződve.,. (Egy hang a jobboldalon: Az önök ruhája olcsó?) Ne méltóztassék szavakon és apró dolgokon lovagolni. Megmondtam, hogy a belső a lényeges, nem pedig a sallang, amelyet egyes emberek feleslegesen felraknak. (Nagy taps a szélsőbaloldalon. — Nánássy Imre: Ha ez sallang, akkor az is sallang! — Wirth Károly: Az a sallang, ami a túloldalon van! — Nánássy Imre: Gyanúsítani lehet, de bizonyítani nem! — Zaj. — Hubay Kálmán: Azt csinálták tegnap is!) Elnök: Csendet kérek! Budinszky László: Nánássy képviselőtársammal együtt voltam az 1935-ös választásokon. Ne méltóztassék semmiképpen se megpróbálni engem a tárgyilagos és a jogos kritika medréből kisodorni. Különben, még ha akarja is t. képviselőtársam, ezen az úton nem fogom követni. (Taps a szélsőbaloldalon.) Nekünk nemcsak célunk, hanem kötelességünk is, hogy jó példával járjunk elő, mert mit fog az a szegény ember szólni, ha azt hallja, hogy az ország házában az ő követei egymás gombját, nadrágját és személyiségét támadják, (Egy hang jobbfelől: Mint tegnap!) ahelyett, hogy építő munkát végeznének. (Taps a szélsőbaloldalon. — Egy hang a jobboldalon: Akkor mit beszélnek a ruházatról? — Hubay Kálmán: Divatbemutatót csináljunk itt? — Zaj. — Elnök csenget.) Ha a jövőben törvényeket akarunk hozni, akkor egy kicsit vissza is kell tekintenünk a múltba és ha visszatekintünk a múltba, azokra az időkre, amelyeket az úgynevezett boldog Magyarország korának, az úgynevezett liberális-kapitalista termelési rendszer boldog aranykorának nevezünk, (Felkiáltások a jobboldalon: Ki nevezi?) akkor egészen tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy abban az időben ugyanolyan jelenségek ütötték fel a fejüket, mint most. Akkor Magyarországon kénytelenek voltak az emberek tarisznyát és koldusbotot venni és kivándorolni, mert nem volt munkájuk. Ugyanez a jelenség üti most fel a fejét. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Méltóztatnak látni és tudni nagyon jól, hogy az emberek jelentkeznek a kerületekből és megmondják, hogy nincs munkám, nagyon szeretnék kimenni azokba az országokba, ahol munkát tudok kapni. (Hubay Kálmán: Ez így van!) Ez ugyanaz a jelenség, mint amely mutatkozott 1867-től kezdődőleg, amikor a magyarság színe-java kénytelen volt kimenni az amerikai bányákba, ahol vagy meghaltak, vagy szereztek valamit. Ugyanez a jelenség üti fel most is a fejét. Méltóztassék tehát ezekből az egyszerű és primitív tényekből megállapítani és levonni akövetkeztetéseket. Mi van tehát ebben az országban? A lehető legnagyobb munkanélküliség. (Felkiáltások a jobboldalon és a középen: Hol? Hol? — Hubay Kálmán: 800 millió munkaóra van kihasználatlanul ebben az országban! Tessék a statisztikát megnézni! — ülése 1939 június 22-,én, csütörtökön. x Meizler Károly: Tessék a statisztikát megnézni^ A saját szemükkel láthatják! — Hubay Kálmán: 800 millió! — Zaj és mozgás a jobboldalon. — Hubay Kálmán: Nem árt néha a statisztikát is megnézni!) Hoztam magammal véletlenül két kis könyvecskét. Nagyon csodálom, hogy éppen Nógrád-megye egyik igen tisztelt követe kérdezi ezt, amikor pedig nagyon jól tudom, hogy ebből a megyéből jelentkeztek a legtöbben mezőgazdasági munkára egy külállamba. (Gergelyí'fy András: Ez nem kivándorlás! — Meizler Károly: Munkanélküliség! Arról beszél! — Zaj a jobboldalon és a középen.) Méltóztassék hátranézni a dicső múltba és tessék meglátni a dicsőségen kívül a hibákat is, azokból levonni a következtetéseket és tessék úgy felépíteni a jövőt, ahogyan ezt a magyarságnak a Duna-völgyében élő minden anyanyelvű népnek az érdeke megkívánja. (Taps a szélsőbaloldalon. — Egy hung a középen: Ez az! Ezt akarjuk! — ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Ezt mondom én is!) Erdélyt nem a mi hős katonáink veszítették el, ez ma már történelmi tény. (Úgy van! II g y van!) Nagyon jól tudjuk, hogy megalapították az Albinát és az Albin a összevásárolta az erdélyi földesurak birtokait. (Ügy van! Ügy van! — Hubay Kálmán: És a kivándorlók birtokait!) De nagyon jól tudjuk azt is, hogy 1905-ben a bojár parasztlázadást a dászkálok és papok úgy verték le a csendőrszurony segítségével, hogy átmutattak a határon és azt mondták: ott, Transszilvániában vannak parlagon heverő földek, majd azt fogjátok ti megkapni. Ezeket a történelmi tényeket egy feudális főúr szögezte le könyvében, nem lehet tehát azt állítani, hogy ez valótlanság, mese vagy álom. (Mozgás a jobboldalon és a középen. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon-) Méltóztassék egy perc türelemmel lenni, mindenkinek szívesen megfelelek itt is, a Házon kívül is, mindenütt. Ezek a nagybirtokosok, mint az Erdélyi Közművelődési Egyesület birtoka, a kolozsvári Nemzeti Színház szilágysomlyói birtoka, mind, egytől-egyig az Albina kezébe vándoroltak. Az Albina pedig nem az erdélyi székelyeknek, nem az erdélyi magyaroknak adta oda ezt a földet, még ha azok többet ígértek is érte, hanem odaadta a hegyről lehozott oláh mócoknak, a beszivárgott oláhságnak. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassék tehát ebből levonni azt a következtetést, hogy állami önállóságunk visszanyerése óta folytatott földbirtokpolitikánk ugyanazokon a helytelen vágányokon haladt, mint a háború előtti. Mert mi történt? Van egy bizonyos jogfolytonosság. Ne méltóztassanak félreérteni, én nem kívánom támadni egyetlen egy igen t. és meggyőződésem szerint jószándéluí képviselőtársamat, a kormányzatnak egyetlen egy tagját sem, akikről feltételezem, hogy mind a legjobbat akarják, de tessék szembenézni a szürke tényekkel. Amióta nemzeti önállóságunkat visszanyertük, ebben az országban nem történt semmi olyan lépés, amely megszüntette volna azt a földbirtokpolitikát, amelyet az úgynevezett liberális Magyarország folytatott és megakadályozta volna a nép elnyomorodását. (Taps a szélsőbaloldalon. — vitéz Szalay László: Ezt nem lehet mondani! Nagy tévedés!) Méltóztassék átnézni abba a feloszlatott bolsevista-demokrata államba, tessék meglátni, mi folyt ott Pozsonytól Técsőig, mikor a 30—35—40 holdas
