Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-374

Az országgyűlés, képviselőházának 374. látni lehet azt, hogy a beszivárgás Magyarországra honnan történik. (Gr. Apponyi György: A legveszedelmesebb beszivárgás!) és bogy Magyarországon a munkaalkalmakat kik viszik el. Ezeket a munkaalkalmakat a legtöbb esetben nem a fizikai munkásoktól veszik el, hanem a szellemi munkásoktól, mert ha egy még részletesebb vizsgálatba mennénk bele, akkor azt hiszem, nagyon érdekes számot kapnánk arravonatkozólag, hogy a ma ittélő 41.000 idegennek több mint a 2/3-a szellemi foglalkozású pályán van elhelyezve, ibedeértve a gyárak művezetőit a textilgyárakban, a textilgyárak technikusait és egyebeket, akik tényleg aa ittélő magyar dolgozóknak, magyar értelmiségi osztálybelieknek veszik el a kenyerét. (Gr. Apponyi György: Kidobják a magyart és beveszik a németet! (Zaj a baloldalon.) Nem lehet csak hangzatos szólamokból kiindulni és csak ezek alapján beszélni. A kérdést mindig úgy lehet szakszerűen, jól megítélni, ha az ember a kérdés részleteibe megy bele. Ha a kérdés részleteit vizsgáljuk, akkor kitűnik, hogy itt tulajdonképpen mi a baj. Ha ezt a negyvenegynéhányezer idegent — ha nem is mondom mind, de legalább nagy részét — az ország területéről eltávolítanák, sokkal több magyar értelmiségi ember tudna munkaalkalmat találni. Ma az a helyzet, hogy a fővárosi közigazgatási bizottság — mégpedig egyhangúan, ezt nyomatékosan tartozom hangsúlyozni — felírt a magyar kormányhoz és kérte, hogy amennyiben valamely alkalmazás megüresedik, azt ne külföldivel, hanem magyarral töltsék be- (Esztergályos János: Ez jellemző! — Zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) Jellemző, hogy ilyen feliratra szükség" van és ezt a felfogást nem csak én képviselem, hanem úgy tudom, hogy a túloldalon ülő keresztény pártnak egyik érdekeltsége is éppen úgy képviseli. (Zaj. — vitéz Hertelendy Miklós: A beszivár gókra gondoltak.) A bevándorlás és a beszivárgás ellen tehát teljesen fölösleges ilyen törvényeket létesíteni. De ha valaki eddig azt hitte, hogy ennek a javaslatnak egyes szakaszai nagy társadalmi rétegeket érintenek, akkor erre azt kell mondanom, hogy ez igaz, érintenek nagy társadalmi rétegeket a kereskedelemben és az iparban, de a mellett mindenki belesuszterolta — hogy ezt a nyomdászszót használjam — a maga egyéni kívánságát, a maga egyéni óhaját és testhezszabott szakaszokat vétetett fel a törvényjavaslatba- Mindenki a maga egyéni érdekében nyomott bele valamit a törvénybe. Találni ott rendelkezéseket a gyógyszerészekre, találni rendelkezéseket a különböző hivatásokra, így a szabadalmi ügyvivőkre, a hitel tudósítókra, meg egyebekre. A magyar népnek, a falun élő szegény magyar népnek mi köze ahhoz, hogy Magyarországon, vagy Budapesten az információs irodákat zsidók, vagy keresztények vezetik-e"? Ettől magasabb lesz a marha ára, vagy a búza ára? (Zaj a jobboldalon.) Az információs- irodák vezetéséhez szaktudás kell. Mi lesz a helyzet? A kirakatba majd odatesznek egy díszgójt, mint ahogyan ezt ma Pesten mondják és azután továbbra is azokkal végeztetik el a szakértelmet kívánó munkát, akik ezt a munkát eddig is végezték. Nem akarok vitába szállni azokkal a képviselőkkel, akik itt a tárgyalás folyamán különféle történelmi esetekre hivatkoznak a töriilése 1939 március 1-én, szerdán. 6i vényjavaslat tárgyalásánál. Azok a képviselő urak, akik ezt megtették, kikeresték maguknak a megfelelő idézeteket. Ha én bele fekszem a történelemnek az idők folyamán megjelent különböző leírásaiba, bizonyára találok egy egész csomó olyan idézetet, amely nekem alkalmas és nekem jó. (Rupert Rezső: Különb emberektől! — Ügy vanl Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ne méltóztassék elfelejteni, hogy a történelmi munkákat ma élő eimiberek írják legtöbbnyire, akik nem éltek abban az időben, amelyről írnak, nem tudják megérteni azokat az időket és szintén bizonyos adatokra vannak ráutalva. Ezeket az abból az időből származó adatokat különböző felfogású és gondolkozású emberek hagyták hátra- Már most tessék elképzelni, milyen különbség van a között, ha ezeket az adatokat valaki az akkori egyiptomi Meizlernek információiból szedi össze, (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) vagy valaki — mit tudom én — az egyiptomi Fábiánnak adatait szedi össze. Milyen más lesz az a két történelemkönyv, amelyet e két forrás alapján állítanak össze. (Derültség és zaj ) Én a ma élő emberekre hivatkozom. A ma élő emberek sem tudnak a ma történt események tekintetében egységes megítélésre jutni. Eltérőek a politikai felfogások, eltérőek a megítélések bizonyos események tekintetében. Éppen azért a történelemre lehet hivatkozni pro és contra is. Es ha már ennél a kérdésnél tartunk, akkor legyen szabad olyan egyénre hivatkoznom, akinek ítéletét és véleményét bizonyára mindenki elfogadja Magyarországon, mert azt hiszem, hogy münden ómagyar ember előtt, pártkülönlbség nélkül, egyenlően gyűlölt név volt Haynau neve. 1849-ben Haynau a magyarság legjobbjait akaszttatta fel, sokakat börtönbe juttatott vagy emigrációba kény szeri tett. Haynaut 1849 után az akkori Pest cselédei és lakájai — és ez jellemzi a hangulatot — díszpolgárrá választották és ezért nem kell minden díszpolgárság tekintetében annyira biztonságban lenni, mert az ember sohasem tudbatja, hogy a díszpolgárság hogyan született meg. Itt van az eredeti fényképe annak a plakátnak »amelyben Haynau 1849-ben — magyar fordításban ismertetem — a következőket mondotta (olvassa:) »Mindkét zsidó hitközség a pesti és az óbudai, többszöri, valóban gyalázatos és törvényellenes magaviseletüknek általában, de különösen azzal, hogy a forradalmárok ügyét törvényes császáruk és királyuk t ellen elősegítették és támogatták, olyan nyilvánvaló módon adták tanújelét, hogy indíttatva érzem magamat jól megérdemelt büntetésképp, valamint más községek figyelmeztetéséül egyenruházati és egyéb felszerelési cikkek szolgáltatásaiból álló sarccal, mégpedig Pestet és Óbudát egyenlő részben büntetni.« Ez a büntetés iákkor készpénzben kitett 2 millió forintot és ezt nemcsak az illető hitközségeik, hanem az egész ország hitközsége adta össze, hogy Haynaunak nemcsak a vérszomját, hanem a pénzszomját i® valamiképpen kielégítsék. (Antal István államtitkár: A király 1867^ben visszafizette!) A király rendes eimíber volt, de Haynau gazember volt. (Élénk derültség.) Állapodjunk meg abban, hogy az a körülmény, hogy visszaadták azt, amit Haynauék elvettek, bizonyítja, hogy a király is szükségét érezte annak, hogy ezt a gazságot megtorolja és megbélyegezze annak cselekedeteit, akinek Magyarországon hosszú ideig szobra állt egy előkelő téren; ezt a szobrot csak a közfelháborodás