Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-394

632 Az országgyűlés képviselőházának fogva egyenlő közjogi állást élvez, ha tehát valakinek a megbízatása megszűnik a Házfeloszlatás folytán, akkor mindenkinek a megbízatása megszűnik. (Rupert Rezső: Bizonyos, hogy le is mondanak! — Horváth Zoltán: Sokkal önérzetesebbek lesznek, semhogy megtartsák!) T. Ház! Menjünk egy lépéssel tovább. Ennek a törvénynek az ereje expressis verbis, kifejezetten csak a most folyamatban levő és az 1935 április 27-re összehívott országgyűlés tartamára terjed ki. Ezt a tizenhat urat tehát, akik a mai képviselőháznak meghívás folytán tagjai, egyedül és kizárólag ennek az országgyűlésnek a tartamára lehetett meghívni és a törvény nem ad módot arra, hogy ezt a Házhatározatot megismételje a majd összeülő új törvényhozás és nem lehet újból meghívni ezeket az urakat, ezt a 16 képviselőt az uj képviselőházba. (Ügy van! ügy van! balfelol.) Igaz ugyan, hogy erre az az ellenvetés, hogy lehet új törvényt hozni és azzal újabb felhatalmazást adni a két Háznak, hogy az újabb törvény alapján megismételnék ezt az aktust és új meghívás történjék, amely újra képviselőkké tegye azokat, akiknek képviselői minősége a házfeloszlatással kétségtelenül meg fog szűnni. Kérdem azonban ezzel szemben, hogy miféle ráció van abban és mi teszi szükségessé és indokolttá azt, hogy az egybehívandó új törvényhozás csonka legyenl Mert kétségtelen, hogy a megnyitás pillanatában ez a 16 úr nem lesz képviselő, nem lesz tagja a Háznak. Lesz tehát az országnak egy területe, az ezzel a törvénnyel visszacsatolt északi területsáv, amely az egybehivandó új képviselőházban a kezdet kezdetén nem lesz képviselve. Legkorábban csak úgy, lehet őket behívni, ha majd az új csonka parlament — mert hiszen hiányozni fog belőle egy terület képviselete — egy új törvényt hoz és ennek alapján kiegészítik majd az egybehivandó új országgyűlést ,és ezt a 16 urat újból behívják. (Buchinger Manó: Törvénytelenül!) T. Ház! Végeredményben ez is megoldás, ezt a kérdést így is meg lehet oldani, ez azonban nem a közjogi szellem diktálta megoldás, (Br. Berg Miksa: A nép küldje be őket választás útján!) ez a »sic volo, sic jubeo« elve alapján egy erőszakolt, oktrojált megoldás lehet, de semmiképpen sem a magyar közjog szelleméből folyó alkotmányos szellemű megoldás. (Ügy van! Ügy van! balfelol.) Megvan a lehetőség arra, hogy ezen segítsünk. En nem helyezkedem arra az álláspontra, mint igen sok képviselőtársam, hogy ezen a területen is választást kell tartani. Én tisztában vagyok azokkal a rendkívüli nehézségekkel, amelyekkel az átcsatolás azon a területen járt. (Br. Berg Miksa: De meddig főig tartan if) En tisztában vagyok azzal, hogy két különböző szellemben vezetett országrészt, amelyeket 20 éven keresztül egészen más szellemben vezettek, ahol az új generáció egészen más szellemben növekedett fel, ilyen rövid idő alatt még akkor sem sikerült volna tökéletesen egybeforrasztani, ha bizonyos hibák nem lettek volna az egybeforrasztás terén. Itt azonban bizonyos hibák követtettek el, — ezt senki sem vonja kétségbe — amelyek ezt az egybeforradási folyamatot még megnehezítették, még körülményesebbé és komplikáltabbá tették. Én tehát azon az állásponton vagyok, mint amelyet a kormány is vall, hogy ezen a területen most ne válasszunk, ne kavarjuk fel ott a szenvedélyeket még egy választási küzdelem bedobásával is. Van ott nyugtalanság éppen elég és ennek 39

If. ülése 1939 május 3-án, szerdán. elcsitítása, nem pedig felkorbácsolása az állami feladat. Ám akkor a következő módon lehet ezen segíteni. A mostani törvényhozás fogadjon el egy törvényt, amelynek az legyen a tartalma, hogy ennek a 16 úrnak a megbízatása kiterjed a most egybehívandó országgyűlés egész, vagy bizonyos részleges időtartamára is. Ennek a megoldásnak semmi nehéz sége, semmi akadálya nincs. (Horváth Zoltán: Ez is lehetetlen, mert akkor ők nem népképviselők!) Ennek praktikus voltáról, a népképviseleti elvvel összeegyeztethető, vagy össze nem egyeztethető voltáról eltérőek leüetnek a vélemények. (Horváth Zoltán: Itt csak addig tart a mandátum, ahogyan a törvény mondja! •— Elnök csenget. — Horváth Zoltán: Minket a nep választott és nem kineveztek! — Malasits Géza: Es nem a bratykák választottak meg, mint okét!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Sulyok Dezső: Itt lehet vitatkozni arról, hogy összefér-e ez a népképviseleti elvvel, vagy pedig a »szükség törvényt bont« elve alapján kényszermegoldás-e. (Horváth Zoltán: Homlokegyenest ellenkezik !) Elnök: Horváth Zoltán képviselő urat kérem, tessék csendben maradni! Sulyok Dezső: Horváth képviselőtársamnak az a felfogása, hogy ez nem egyeztethető össze a népképviseleti elvvel. Az én felfogásom ezen a téren nem olyan szigorú és isismerye a felvidéki viszonyokat, azt mondóm, hogy inkább szenvedjen valami csorbát a népképviseleti elv, ha a magasabb államrezon és bizonyos államnyugalmi érdekek azt követelik, hogy ott ne bolygassuk meg a mostani állapotot. Erről tehát lehet vitatkozni, de arról, hogy ennek a kérdésnek egyedüli tökéletes és alkotmányos megoldási lehetősége az, hogy még ez a parlament alkosson törvényt a 16 úr mandátumának meghosszabbítása tárgyában, szerintem nem is lehet vitatkozni. Különben az a helyzet áll elő, hogy megbízatásuk megszűnik, az a most érvényben levő törvény erejénél fogva nem éled fel, nem is éleszthető fel, mert a Házhatározat csak ennek az országgyűlésnek tartamára szólhatott és szólt, ha pedig új törvénnyel kívánjuk ezt szabályozni, az csak egy csonka képviselőház által inszcenált és elfogadott új törvény lehet, nincs tehát más megoldás, mint most törvényt hozni, amelyet természetesen készséggel elfogadunk s amely ennek a 16 képviselőtársunknak jogállását szabályozza. Talán nem olyan nagyjelentőségű kérdés ez, t. Ház, {Felkiáltások balfelol; De as!) most, amikor napról-napra országhatárok tolódnak el, népek egyesülnek és népek válnak széjjel egymástól, amikor azt látjuk, hogy Európában új gigantikus elrendeződés van folyamatban, amikor arcvonalak állnak egymással szemben és a villamosság olyan nagy mértékben feszült a két arcvonal között, hogy csak egyetlen szikra kell ahhoz, hogy lángra lobbanjon^ azt mondhatná valaki, hogy ez a kérdés talán eltörpül ezek mellett a gigantikus arányok mellett, hogy talán ezeknek a nagy történelmi átalakulásoknak árnyékában nem is lehet meglátni ilyen kis közjogi kérdéseket. (Horváth Zoltán: Ez nem kis közjogi kérdés!) Figyelmeztetem azonban a t. Házat, hogy egy nemzet saját létalapját veszélyezteti azzal, ha a jogot, amelyen felépült az állam és a társadalom struktúrája, elhanyagolható mennyiségnek kezdi tekinteni, ha praktikus, vagy talán nem is praktikus, csak bizonyos pártszempontokból arra az álláspontra helyezkedik, hogy a