Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-391

Az országgyűlés képviselőházának 391. helyezkednie. Roppant nehéz lenne azt mondani, hogy nem kell ez az enyhítés sem és ha a méltányosságot nem lehet teljes mértékben gyakorolni, a-kkor ez a kis enyhítés sem ér semmit és nem fogadom el. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! bal felől.) Én magam sem tudok erre az álláspontra helyezkedni és ha ezt az enyhítést végtelenül kevésnek és igazságtalannak tartom is, ennek ellenére azt mondom, hogy nem szólok az enyhítés ellen. A 2. § második bekezdés, amely változást jelent az eredeti javaslattal szemben, úgy intézkedik, hogy nem terjed ki a törvény szigora arra, akinek atyját az 1914—1918. évi háborúban arany vagy legalább kétízben nagyezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Nagyon örülök annak, hogy a mélyen t. felsőház bizonyos kivételeket, enyhítést akar eszközölni a képviselőház által elfogadott szövegen, csodálkozom azon, hogy a felsőház, amelynek tagjai túlnyomórészben olyan korban élő emberek, amely korban tisztában lehetnek azzal, hogy mi a család, mi a feleség, ezekről a tényezőkről nem emlékeztek meg ennél az enyhítésnél, előkelő könnyedséggel átsiklottak rajtuk: megfeledkeztek a frontharcosok feleségeiről. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy az eddigi álláspont a minisztériumokban az volt és a frontliarcostörvény is ilyen értelemben intézkedett, de még a törvény életbelépte előtt is az volt az illetékes minisztériumok álláspontja, hogy ezeknek a kitüntetett volt tűzharcosoknak a feleségeit bizonyos előnyökben részesítették az állami jogok megadásánál, engedélyek kiosztásánál. Ezen az alapon kaptak az asszonyok imitt-amott trafik jogot vagy kocsmajogot a falvakban, amely ugyan gyenge, szerény megélhetés, de mégis bizonyos fekete kenyeret biztosított az illetőknek. A zsidótörvény ezt a lehetőséget agyonüti és nem akarja támogatni azoknak a feleségét, akik a hazáért kétségtelenül sokat áldoztak. Ezekről az asszonyokról a felsőház által javasolt módosítás is megfeledkezik s egészen bizonyos, hogy ha ebből a szerencsétlen javaslatból törvény lesz, ennek következtében azok az aszszonyok, akiknek férje annakidején megszerezték az előírt kitüntetést s ők maguk időközben esetleg kocsma- vagy trafikjoghoz jutottak, e törvény alapján ezeket a jogokat el fogják veszíteni. Ez az igazságtalanságnak a hatványozása. Mert ha férfiakkal szemben el is követünk igazságtalanságot, az is súlyos dolog, de asszonyokkal, gyenge, védtelen nőkkel szemben követni el igazságtalanságot, nézetem szerint nem egyéb, mint az igazságtalanság hatványozása. A negyedik bekezdés ugyanezt az igazságtalanságot követi el. Azt mondja ugyanis r a felsőház által javasolt módosítás, enyhítés, hogy (olvassa): »Arra, a jelen törvény hatálybalépésekor legalább 50 százalékos hadirokkant, továbbá annak feleségére és gyermekeire, aki a jelen törvény hatálybalépésekor 75 vagy 100 százalékos hadirokkant...« Aki tehát 50 százalékon felüli, 75 vagy 100 százalékos hadirokkant, annál már méltányolni kívánja a felsőház, valamint a képviselőiház is, helyesebben mondva a kormány is ezt a körülményt és figyelembe veszi a feleség sorsát, az 50 százalékos hadirokkantaknál azonban nem veszi figyelembe. Én ezt súlyos igazságtalanságnak tartom s kérdem, vájjon az az 50 százalékos hadirokkant, aki most hadirokkant, holnapülése 1939 április 21-én, pénteken. 615 után is 50 százalékos hadirokkant lesz-e? Nézetem szerint valószínűleg súlyosbodni fog az ő helyzete korával együtt, amint ezt a gyakorlatból nagyon jól tudjuk. S a férj esetleg nem tudván elhelyezkedni, valószínűleg a feleségre fog hárulni a feladat, hogy megkeresse a családnak a mindennapi kenyerét, itt az 50 százalékon aluli hadirokkantaknál nem gondolnak a feleségekre és itt is be fog következni eset, ha ez a javaslat törvényerőre emelkedik, hogy az állami jogosítványokat élvező 50 százalékos hadirokkant feleségétől el fogják venni a jogosítványt. Méltóztassék megengedni, hogy én is foglalkozzam azzal a kérdéssel, amely a képviselőiház kormánypárti oldalán elhangzott, hogy nem volt érdem a frontra menni, mindenkinek kötelessége volt a frontira menni. Ez való igaz, miindenfeinek kötelessége volt a frontra menni, mert elrendelték. Méltóztatnak emlékezni rá, hogy 1914-ben, a mozgósításkor, megjelent egy plakát a király aláírásával, hogy »Mindent meggondoltam, mindent (megfontoltam.« Ezzel a mondattal kezdődött a plakát. En ugyan azt szoktam mondani, hogy ennél megfontolatlanabb és meggondolatlanabb cselekedet még nem volt ezen a földgömbön, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.), mint amikor ezt a mondatot leírták. De hát mindegy, megtörtént, erre a mozgósítási parancsra mindenkinek el kellett mennie a frontra. Maga .az a tény, hogy el kellett menni, mert ez kötelesség volt és parancs volt és azt teljesíteni kell, kétségtelenül nem érdem, de itt másról van szó. Itt kötelességükön felül kötelességüket teljesített emberekről van sző, hiszen, amikor — teszem fel — kétszer nagyezüstöt, vagy vaskoronarendet és nem tudom micsoda kitüntetést szereztek, ezt nem volt kötelességük szerezni. Hát nincsenek nemcsak a zsidók, hanem a keresztények között ezrével és tízezrével olyanok, akik nem igyekeztek hősi halált halni, nem igyekeztek sem kicsit, sem nagyot szerezni a kitüntetési érmekből, hanem ha már más nem volt, konyhakocsisnak vagy szakácsnak mentek ell En ezt megcáfolom, mert éppen elég időt töltöttem a rajvonalban ahhoz, hogy ezt a tapasztalatot ott megszerezzem, s tudom és emlékszem arra, hogy egy konyhakocsi vagy legénységi szakácsi állásért milyen tülekedés volt a fronton, tehát nem (mindenki igyekezett kétszer nagyezüstöt szerezni. (Farkas István: Inkáhb a húsosfazék mellett tolongtak!) Hiszen emberek voltunk és mindenki félt a haláltól. (Esztergályos János: Velőscsontot szopogatni jobb volt!) Erről a velősosontról sokat lehetne beszélni. (Esztergályos János: Velőskoncról!) Elnök: Kérem Esztergályos képviselő urat, szíveskedjék a közbeszólásoktól tartózkodni. Reisínger Ferenc: Ne tessék leinteni Esztergályos képviselő urat, amikor a velőskoncról beszél, mert ennek az egész törvényjavaslatnak megszületését bizonyos velőskoncoknak a megszerzése okozta. (Fábián Béla: így; van!) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék az ilyen beállításoktól tartózkodni. (Fábián Bélia: Na, azért jó a velősosontot szopogatni!) Reisinger Ferenc: Antal István képviselő úrnak tessék mondani, aki a törvény szövegezésében részt vett. (Antal István államtitkár: Egy szót sem szóltam!) Elnök: Ne méltóztassék az elnökkel vitába szállni! Szíveskedjék beszédét folytatni és a tárgyhoz szólni.