Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-386

544 Az országgyűlés képviselőházának 386. ülése 1939 március 23-án, csütörtökön. államtitkár úr eddig nem tudott nekünk választ adni arra, hogy ez miért történik, nem adott választ arra, hogy ez hány embert érint és nem felelt arra sem, hogy mi történjék az illetőkkel. Az államtitkár úr ugyan az imént kilátáslba helyezett, — azt hiszem, az egész ország nyilvánossága ezt nagy érdeklődéssel várja is — vagy 12—13 olyan módozatot, amely e törvény életbelépte után még bizonyos lehetőségeket ad az állásukat és- kenyerüket vesztett emberek számára az elhelyezkedésre vagy legalább is az életük tengetésére. Rendkívül hálás volnék az államtitkár úrnak és az a szerencsétlen tömeg is hálás volna, amelyről itt eme szakasszal kapcsolatban szó van, ha szíves _ volna megmondani és elárulni azt, hogy vájjon milyen lehetőségek maradnak még meg ezek után? Kíváncsiak vagyunk erre, annál is inkább, mert szeretném elvileg

1 is a leghatározottabban visszautasítani azt a jogosulatlan vádat, minthogyha azok a tömegek, amelyek most a magánvállalkozás területén állásukat és kenyerüket vesztik, a legcsekélyebb mértékben is irtóznának bármiféle nehezebb fizikai munkától és el akarnák hárítani maguktól a fizikai munka bármiféle formáját. Ez nem igaz, ez, nem áll. De méltóztassék megmondani, hogy vájjon miféle fizikai munka lehetőségét biztosítja majd ez a törvény vagy a törvény végrehajtása ama 60.000 értelmiségi foglalkozású munkavállaló számára., aki e törvény következtében kiesik állásából. 60.000-es számot említek, nem először és fenntartom ezt a számadatot mindaddig, amíg nem cáfolják meg; az illetékesek ténybeli adatok alapján. Alapítom ezt a 60.000 számot a következőkre. Az I. számú zsidótörvény a 10-es létszámnál nagyobb vállalatokra vonatkozván, a kormánybiztos saját megállapítása szerint is körülbelül 50.000 alkalmazottat érintett. Ebből az 50.000-ből 45 százalék, vagyis 22.500 volt zsidó és így állapíttatott meg a leépítésre ítéltek létszáma az I. zsidótörvény alapján 12.500ban. Az a körülmény, hogy a II. számú zsidótörvény a kis vállalatokra is vonatkozni fog, amelyek sokkal nagyobb jelentőségűek Magyarországon, mint a nagyvállalatok, azt jelenti, hogy a II. számú zsidótörvény, amelyet most itt tárgyalunk, immár 100.000-el több magánalkalmazottat von a hatálya alá, mint az első. Ha az aránylag nagyobb vállalatoknál 45 százalék volt a zsidók aránya, jogosult a feltevés, — erre nézve pontos számadatai senkinek sincsenek, de teljes mértékben jogosult a feltevés — hogy minél kisebb valamely vállalat, annál nagyobb valószínűséggel alkalmaztak ott nagyobb számban zsidókat, hiszen ezek a kis gyönge, rosszul fizető vállalatok voltak a zsidó értelmiségi munkavállalók egyedüli menedéke és az egyedüli tömegesebb elhelyezkedési keret a számukra. Már most itt olyan újabb 100.000-es tömeg került a törvény hatálya alá, amelyből legalább 60.000-et lehet zsidónak feltételezni és ebből legfeljebb ha 15.000 marad meg, 45.000 pedig kenyérvesztésre ítéltetik, amit ha hozzáadok a 10-nél nagyobb létszámú vállalati alkalmazottaknak az eme szigorított törvény folytán elbocsátandó, immár nem 12.5C0-as, hanem 15.000-es létszámához, akkor a 60.000-es számot kapom, amelyhez ha még a családtagokat is hozzászámítom, itt van matematikailag, számszerűleg is megalapozottan az a tömegkatasztrófa, amely tömegkasztasztrófát az igen t. miniszter úr is és az államtitkár úr is ismételten kétségbevont. ' e • :': .Mégegyszer hangsúlyozom és visszatérek rá, hogy a fizikai munkától senki sem retteg, de amikor a hivatalos álláspont — mert lei kell tételeznem, hogy a kormánybiztos álláspontja hivatalos álláspont — az, hogy az ipari vagy mezőgazdasági átképzést is csak ott és csak abban a mértékben engedik meg, amilyen mértékben az ily módon átképzettek kivándorlása — milyen keserves tréfa ma erről beszélni — biztosítva van és amikor nyilvánvaló, hogy az esetleg innen kivándorolhatok létszáma legfeljebb egy töredéke lesz annak a létszámnair, amely teljesen és a szó betűszerinti értelmében kenyértelenné és földönfutóvá válik, kérelt végre feleletet arra a kérdésre, hogy mi történik azzal a hatalmas tömeggel, amely ismétlem, nem gazdasági, elemi csapás, nem szociális árvíz, nem. a társadalmi rend szerkezeti fogyatékosságai, szociális elégtelensége miatt veszti el kenyerét, hanem egy törvényes intézkedés következtében, amely törvény azonban elmulasztja gondoskodni arról, hogy az ilymódon teljesen letört exisztenciák valamilyen módon elhelyezkedhessenek, Nagyon gyenge és méltatlan felelet volna erre az, hogy gondoskodjék róluk a zsidóság. Ne tessék a zsidóság fogalmát itt valami szociológiai, vagy társadalmi egységnek tekinteni. (Vázsonyi János: Sohasem volt!) Zsidóság, mint olyan, nincs. Vannak zsidó vallású magyar állampolgárok, akiknek körében ugyanazok a gazdasági és osztályellentétek uralkodj nak, (Vázsonyi János: Sőt!) mint a nem zsidó állampolgárok között is, hiszen ezek az osztályellentétek az adott társadalmi rendben meglevők és eliminálhatatlanok. Nem lehet tehát azt kívánni, hogy míg egyrészt államhatalmi intézkedéssel válnak emberek tisztán felekezeti hovatartozandóságuk okán kenyérte. lenekké, addig másrészt egy bizonyos felekezeti csoport gondoskodjék az illetőknek átképzéséről, elhelyezéséről, nyugdíjáról, rokkantsági illetményéről, vagy nem tudom miről. Én azt szeretném kérni, mivel egy félperces meghoszszabbítást sem óhajtok igényelni, hogy a tisztelt államtitkár úr végre adja elő azt a 12 vagy 13 lehetőséget és nagyon boldog leszek, ha ezek révén akár csak 13 ember is kenyeret fog kapni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Czirják Antal ! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Ki a következő szónok? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Meizler Károly! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Eellner Pál! Elnök: Fellner képviselő urat illeti a szó. Feliner Pál: T. Ház! A javaslat általános vitája alkalmával voltam bátor kifejezést adni annak a meggyőződésemnek és ezt félreértések eloszlatása végett most megismétlem, hogy ennek a törvényjavaslatnak azt a célját, hogy a keresztény réteget gazdasági és közéleti téren túlsúlyba juttassa, neki a hegemóniát biztosítsa, mindenkinek r helyeselnie kell. Bátor voltam azt is hangsúlyozni, hogy a magyar középosztályt, a magyar intelligenciát ennek a feladatnak elvégzésére, ha előkészítése kellő körülmények között történik meg, minden tekintetben alkalmasnak és megfelelőnek tartom, aminthogy a gazdasági életben nem egy példa van is erre. De hangsúlyoztam azt is és tekin-