Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-385
482 Az országgyűlés képviselőházának 385. Tisztelettel kérem, hogy a jelentés kinyomatását és szétosztását elrendelni, tárgyalására nézve pedig a sürgősséget kimondani méltóztassék. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyo* matja és tagjai közt szétosztatja. Tekintettel arra, hogy az előadó úr a javaslat tárgyalására nézve a sürgősség kimondását is kérte, kérdem, méltóztatnak-e a sürgősség kimondásához hozzájárulni? (Igen!) A Ház a sürgősséget kimondja. Következik a 12. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a szakaszt felolvasni. Szeder János jegyző (olvassa a 12. §-t). Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Megay-Meissner Károly. Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelentkezése töröltetik, Ki következik*? Szeder János jegyző: Vázsonyi János! Elnök: Vázsonyi János képviselő urat illeti a szó. Vázsonyi János: T. Ház! A 12. §-hoz a következő módosítást voltam bátor benyújtani: A szakasz első mondatához pótlólag a következő szöveg felvételét indítványozom: »Csak 6 százalék arányban, az országos arányszámot tekintetbe véve,« Második módosító indítványomban a szakasz második mondatának törlését kérem. T, Ház! Módosító indítványomat a következőkben vagyok bátor megindokolni : Az állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt eddig is csak a kormány adott. Általában az ilyen jogosítványok mindenkor a kormány jóváhagyásától, illetőleg a kormány adományozásától függöttek. Ennélfogva ha már a kormány :íóna.k látta ezt bárkinek megadni, akkor az elvétel mindenesetre méltánytalan,, különösen, 'ha az illetőt semmilyen bűncselekmény nem terheli, feladatát rendesen végezte el és magyar állampolgári kötelességé^pk a^ magvar hazához való hűség szempontjából mindenben eleget tett. A jogegyenlőség súlyos sérelme az, hogy a zsidók az egyedárusági cikkek árusításából és egyéb jogosítványokból teljesen ki vannak zárva. A szakasz (2) bekezdése, amely a hatálybalépéstől számított öt éven belül fokozatosan engedi megvonni a már korábban megadott ilyen engedélyeket, a szerzett jogok - súlyos sérelme, ezenkívül pedig a családok igen nagy számánál megélhetésük teljes elvesztését jelenti. A szerzett jogok súlyos sérelme és a megélhetés teljes elvesztése mellett nagyszámú családnak és becsületes kisexisztencia megélhetésének teljes tönkretételét is jelenti. Jól tudom, hogy ennek a javaslatnak úgyszólván minden egyes szakaszában az a célja, hogy minél több exisztenciát tegyen tönkre, mégis védelmet kell kérnem bizonyos exisztenciák számára. Ebben a szakaszban különösen egy kategória sujtatik erősebben, mint a többi, ez pedig az italmérők kategóriája. Míg a többi állami egyedárusági jogosítvány fokozatosan, csak Öt év alatt, illetőleg a gyógyszertári jogosítvány 8 év alatt vonandó el, addig az italmérési engedélyek már két év alatt vonandók el. Méltóztassék megengedni, hogy az italmérőkre vonatkozólag a következő tényt állapítsam meg. Italmérési engedélyt csak úgy nyerhetett el valaki, ha nem egyszerűen honosított volt vagy állampolgársági bizonyítványülése 1939 március 22-én, szerdán. nyal rendelkezett, hanem ha legalább 20 esztendeje magyar állampolgár volt. Ha itt minden alkalommal a beszivárgókról és bevándorlókról méltóztatnak szabadelőadásokat tartani, kérdem, vájjon beszivárgottaknak vagy bevándorlottaknak tekinthetők-e azok, akik, amikor a jogosítványt megkapták, már előzőleg 20 éve magyar állampolgárok kellett, hogy legyenek s ugyanakkor az italmérési jog megszerzésénél minden törvényes előfeltételen kívül igen gyakran, sőt elsősorban döntő fontosságú jelentőséggel bírt a tűzharcosi minőség. Azt kell kérdeznem, miért kell duplán megbélyegezni szégyenbélyeggel azokat, akik kötelezettségüket teljesítették, akik hosszú idők óta magyar állampolgárok, akik tűzharcosok is voltak, amikor pedig más kategóriákat nem bélyegeznek meg ennyire súlyosan, bár, ha nem is ilyen rövid idő alatt, de azoknak az exisztenciáját is tönkreteszik? I (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Ez vonatkozik az italmérési engedélyen kívül minden egyes egyedárusítási engedélyre, vonatkozik tehát a trafik- és a többi egyedárusításra is, vonatkozik ezekkel kapcsolatban a gyógyszertárakra is. E szakasz rendelkezéseivel szemben bátor vagyok a t. Ház figyelmébe ajánlani a zsidószármazású és vallású hadirokkant és hadifogoly gyógyszertártulajdonosok előterjesztését. Bátor vagyok arra is felhívni a figyelmet, hogy a gyógyszertáraknál nem olyan egyszerű a megváltás, mert ott az eszmei jogot is meg kell fizetni, nem pusz^ tás a leltár tényleges \ ellenértékét. (Tasnádi Nagy András igazságügy miniszter: Ez már benne van!) Ez a rész már megvan a törvényjavaslatban, ezt a bizotságban Tauffer Gábor és Nagy Emil képviselőtársaim már szóvátették, ellenben nincs meg benne a teljes eszmei érték kérdésének a megoldása, mert a tömeges gyógyszertár-árubabocsátás mellett a gyógyszertárak értéke jelentékenyen csökkenni fog, úgy hogy hiába van felvéve az eszmei érték, az mint tényleges érték, mégsem fog megtérülni. Erre a körülményre fel kell, hogy hívjam a figyelmet és miután e szakasz ellen nemcsak a jogegyenlőség, hanem az észszerűség, a racionalitás és az exisztenciák tönkretétele mellett az államkincstár szempontjából is fel kell hívonm a figyelmet, ezért voltam bátor felszólalni. Kérem módosító indítványaim elfogadását. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Rupert Rezső! Elnök: Rupert Rezső Képviselő urat illeti a szó. Rupert Rezső: T. Ház! Ennél a szakasznál mindenekelőtt feltűnt, hogy míg más szakaszolkban a zsidóságot legalább számaránya szerint 6% erejéig kímélik, ebben a szakaszban ez a 6%-os biztosítás, kímélet nincsen meg. Azonkívül míg egynéhány más esetben a 2. § alá eső kedvezményezettek, a hadiérmesek is a kivételek közé esnek, itt apodiktice elrendeli e szakasz első bekezdésében, hogy kivétel nélkül el kell venni ezeket a jogosítványokat két év alatt minden zsidótól. Ez a nagy igazságtalanság anáir magában elvonná minden erkölcsi alapot az a lói, hogy csak vitatni is lehessen ennek a szakasznak helytállóságát. T. Ház! Természetesen tiltakozom egyáltalában ennek a szakasznak felvétele, törvénybe iktatása ellen, mert igazságtalan, a szerzett jo-