Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-373

34 Az országgyűlés képviselőházának 373, képeiben, nótáinkban a magyar föld illata érzik s a magyar vetések és rétek színei égnek és ragyognak benne. Egész gondolkodásunkat, bölcselkedésünket, szokásainkat, hagyományainkat mind ez a magyar föld határozza meg. A másik alkotó tényezője ennek a magyar nemzeti vagy mondjuk, faji léleknek: a kereszténység. A történelem vihara sodorta ezt a magyar lelket 'Krisztus keresztjéhez, ott mélyen megmerült a kereszténység üdvözítő tiszta vizeiben és átalakult teljesen, lélekben és karakterben, átitatta egész közgondolkozását* egész, magánéletét, sőt gazdasági életének a terminológiájába és dátumaiba is beleivó dott. A nemzet életének legnagyobb kincse és értéke, történelmének legnagyobb ereje, a mi erkölcsi életünk, a mi hitünk, a mi reményünk, a mi bizalmunk, a mi kötelességtudásunk, a mi jog- és alkotmányérzésünk, minden, ami él, ami magasság, minden, ami értékálló, ami erői és fenntartó, a magyar államiságnak a kezdete, a magyar királyság gyökérverése, a magyar kultúra elindulása, a magyar fajiság megmaradása és megerősödése, a magyar önállóságnak és függetlenségnek megőrzése: ez mind-mind a keresztény gondolat mélyéből emelkedett ki és fejlődött ezeréves magyar történelemmé. Ebből a kettőből logikus konklúziók következnek és pedig az, hogy aki benne élt ós benne állt a magyar föld lelke és a keresztény gondolat kisugárzásának a zónájában, az már önmagában megindított egy asszimilációs folyamatot. A kereszténység sacramentum regenerationisj az újjászületésnek a szentsége. Egy egészen új ember keletkezik, vízben és Szentlélekben egy nova creatúra, lelkileg teljesen átalakult. Nem leihet azt mondlani, hogy megváltoztatja a keresztség a testi konstrukciót. Nem lehet azt mondani, hogy megváltoztatja az egyéni és faji jellegeket és tulajdonságokat, de igenis, megváltoztatja a lelket. És felvetődik a kérdés, hogy nem elég-e, ha valaki lelkileg tartozik a magyar nemzethez, szükséges-e az, hogy testileg is (hozzátartozzék? És felvetődik az a másik kérdés, hogy aki a keresztség révén Krisztus misztikus testének tagja lett, nem lehet-e egyenértékű tagja a magyar nemzeti társadalomnak! Azmitán foglalkoznom kell ennél a pontnál a felelősség kérdésével is. Mert méltóztassanak figyelembe venni azt is, hogy ezeket a zsidóságból a kereszténységbe áttért embertársainkat annakidején az állam is, meg az egyház is invitálta. Az állam invitálta a polgári házasság törvényével és a reverzális törvényével, az egyház pedjig invitálta, hogy lépjenek ki a zsidó közösségből és lépjenek be a keresztény közösségbe s ezzel mutassák meg, hogy ők akarnak és hajlandók asszimilálódni. Többen hivatkoztak itt Prohászka Ottokár püspökre. Neki megvolt az egészen világos koncepciója a zsidókérésben. Három pontban foglalta össze (olvassa): 1. Meg akarjuk akadályozni a keresztény társadalom letörését; 2. meg akarjuk akadályozni Magyarország elzsidósodását; 3. rá akarjuk segíteni a jóakaratú és nemzeti érzésű zsidóságot a nemzeti keresztény társadalommal való összefogásra«. Ezután ezt mondja (olvassa): »Én siettetni akarnám nemcsak nyelvben, hanem érzületben és vallásban való egyesülésüket; nyitnunk kell a nők és férfiak számára katekizáló iskolákat. Tartani kell részükre missziókat és fel kell ülése 1939 február 28-án, kedden, őket venni és meg kell őket tartani nagy szeretettel a kereszténység és a magyarság kebelében«. Tehát egészen bizonyos az, hogy a keresztség a kereszténység közösséghez való tartozás jogát és az ezzel járó kötelességet jelenti, de nem jelent jogcímet közéleti, gazdasági és társadalmi szempontból. Ez egészen bizonyos, hogy az első előfeltétele a túlvilági üdvözülésnek és nem minden garanciája az e világi boldogulásnak. Viszont amikor mi ilyen módon invitáltuk ezeket az embereket, akkor nekünk valamennyiünknek kell éreznünk a kollektív felelősséget, ezt nem hengeríthetjük le magunkról és akkor ezek érdekében nekünk sorompóba, munkába és harcba kell állnunk. Ez a legszerencsétlenebb kategória, mert nem tartozik a zsidó közösséghez és e szerint a törvényjavaslat szerint nem tartozik a keresztény magyarság közösségébe sem. Ezekben valami szörnyű elkeseredettségnek, csalódásnak és félrevezetettségnek az érzése fejlődik ki és nekünk, akik negyven egynéhány esztendeje hirdetjük a színtiszta keresztény elveket — és nincs jogosultabb ebben az országban ennél a pártnál ezeknek az elveknek hirdetésére — lekiismeretbeli kötelességünk ezeknek az érdekében síkraszállni. De a gyakorlati politika szempontjából sem értem ezt a kiterjesztést. Miért kell nekünk az amúgyis elég nagy zsidó kontingenshez még új zsidókat csapnunk. A feladat úgyis elég nehéz. Ennek a hatszázezer zsidónak a kérdését megoldani emberfeletti feladat. Miért kell megsúlyosbítani ezt a feladatot azzal, hogy még vagy kétszázezer zsidót hozzá» csapunk? És lehet-e végig zsigerezni a magyar nemzeti társadalomban a zsidóságnak, a zsidó szellemnek, lelkiségnek, vérnek legális vagy illegális penetrációját? Milyen alapon, milyen szerv segítségével, milyen apparátussal? Vagy pedig arra az álláspontra helyezkedünk, hogy itt ebben az országban elvileg mindenki zsidó és be kell neki bizonyítania azt, hogy nem zsidó? {Mozgás a baloldalon. — Fábián Béla: Vagy zsidó, vagy zsidóbérenc! — Vázsonyi János: Sokan jutnának hajba e bizonyítékokkal!) S azután ez egyházaknak van egy missziós kötelességük és kérdem, hogyan teljesítheti az egyház és teljesíthetik az egyházak ezt a missziós kötelességet, ha ez elé ilyen akadályokat gördítenek? Magam is belemennék, de azt hiszem, pártomnak legnagyobb része is igen szívesen belemenne abba a megoldásiba, hogy a jövőre lehetetlenné tegyék, megakadályozzák a vegyes házasságokat. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ha ezt nem teszik meg, akkor ez a probléma soha nem fog megszűnni, ellenkezőleg mindig súlyosabbá válik és mindig jobban kiszélesedik. De ennek ellenében azokkal, akik már birtokban vannak, akik már jogok élvezetében vannak, loyálisabban, liberálisabban és humánusabban kell eljárni. Vau még egy szempont, amelyre a sok közül szeretnék rámutatni és ez: a hadiárvák kérdése. (Úgy van! balfelöl.) Nem tudom, hogyan lehet indokolni azt, hogy a hadiárvákat nem állították a kivételek sorába. Ha a magyar nemzet elfogadta annak a zsidónak az életét, akkor hol van az a magyar nobilitás, amely generózuson jár el ennek az életét feláldozó zsidónak az árvájával szemben? (Úgy van! Úgy van! a középen.) Nem nagy kontingensről van szó, egy egészen kis csoportról, de a nemzeti becsület kérdése az, hogy ezeknek igazságot szolgáltassunk. (Meiz-