Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-382

390 Az országgyűlés képviselőházának 382, (Gróf Apponyi György: Vajh, ki 5?) Űgylátszik, nem tudta, hogy kicsoda, kit hívott itt fel tekintélynek, akinek felirati tervezetéből, javaslatából citált. Ez a Simonyi Iván annakidején a Westungarische Grenzbote-nak volt a szerkesztője, akinek — amint Mikszáth Kálmán egy karcolatából ismerjük—, a nagyanyja zsidó volt. (Fábián Béla: Nahát! — Derültség a baloldalon). Mikszáth Kálmán leírja, \hogy annakidején, amikor itt a itörvényhozás'ban szemére vetette valaki ennek a Simonyi Ivánnak: »Hiszen a maga nagyanyja is zsidó«, erre zavarában azzal felelt vissza: »Fogadjunk, hogy nem. zsidó s egy kopek ellen^ száz forintot fizetek«. Erre azt kiáltotta feléje valaki: »Nohát, én fogadok!« Simonyi Iván úr azonban soha többé a törvényhozás házába a lábát be nem tette. (Gr. Apponyi György: Ez biztos tekintély!) Az igazságügyminiszter úr legfőbb tekintélye mellette természetesen Ônody és Istóczy is, akik, hogy miképpen képviselték a magyar közvéleményt, bizonyíték erre az, hogy 1887ben a magyar nép egy képviselőválasztásnál elsöpörte az egész pártot, még hírmondó sem került ide vissza. (Farkas István: Istóczynak ki kellett vándorolnia! — Fábián Béla: Verhovayra nem hivatkoztak!) Gondolom, hogy amikor az antiszemitizmusnak ezek a klasszikusai ilyenformán nem bizonyítanak semmit, akkor még kevésbé lehet bizonyítékul hivatkozni Ónody és Istóczy mai utódaira, mondjuk, többek között Rajniss Ferencre, Meizler Károlyra és Milotay Istvánra. Már komolyabb dolog, hogy kisebb tekintélyekre is hivatkozik az igazságügyminiszter úr, így Kossuth Lajosra, hivatkozik Széchenyi Istvánra is, mások hivatkoznak Prohászkára, de itt megint csak pórul lehet járni. Azt hiszen, mindnyájan egyet értenek velem azok, akik itt engem hallgatnak, hogy senkire sem lehet hivatkozni a saját lényege ellenére, senkire sem lehet hivatkozni az ellen, ahogyan valakinek a szobrát a történelem megfaragta. Azt hiszem tehát, nem lehet hivatkozni például Széchenyi Istvánra sem akkor, amikor kegyetlenkedések törvénybeiktatásáról van szó, mert hiszen Széchenyi István nemcsak mint a legnagyobb magyar, hanem mint a legnemesebb magyar is áll előttünk a történelemben. Visszaélés, tehát, amikor embertelenségeket a reá való hivatkozással akarnak igazolni. Emellett természetesen nem is hiven idéznek belőle, mert idézik például azt, amikor ő egy dilemma előtt látta magát álmában, hogy a hullámokon vergődő bárkában ül a fia és ül egy idegen fiú. Hát igaz, hogy Széchenyi István azt mondja, hogy már mégis csak a saját fiát konzerválja, ha a veszély ellen védekezni kell, azonban aki Széchenyi Istvánt abban az alakban látja maga előtt, ahogyan a történelem elénk állítja, az csak egyet mondhat: nem igaz az a beállítás, hogy Széchenyi István akkor, amikor választania kellett volna azért, hogy a hullámokon ringó bárkában levőket megmentse valami súlykönnyítéssel, az idegen gyermeket dobta volna ki, hanem kiugrott volna abból a bárkából ő maga. A Széchenyi Istvánra való ez. a hivatkozás és amit még idéznek ebben a kérdésben, nem helytálló tehát, megint nem helyes szövegkritikával idézik, mert ugyanakkor és ugyanott, ahonnan az igazságügyminiszter úr az idézetet veszi, azt is mondja Széchenyi István: »Nincs arról szó, hogy az Istennek akárülése 1939 március 16-án, csütörtökön. melyik teremtményét jogaiból rekesszük ki, mert felfogásom és vallásos érzelmem szerint azt szeretném, hogy e hazában minden ember valláskülönbség nélkül mondhatná: Nekem is van itt hazám!« T. Képviselőház! Széchenyi István is, Vörösmarty Mihály is, Kölcsey Ferenc is, akikre itt hivatkozás történt, mind a bevándorlás szempontjából foglalt állást ebben a kérdésben, de nem azokkal szemben, akik már itt laktak, mert aki ezt mondja, az történelmet hamisít. Az ilyenféle idézgetéssel nagyon könnyű megjárni, mert például ennek az idézgetésnek, amelyet az igazságügyminiszter úr itt véghez vitt, van már egy igen frappáns pendantja a magyar történelemben, ugyancsak Széchenyivel kapcsolatban. 1831-ben kolerajárvány volt és akkor Eötvös József báró azzal a hírrel jött meg vidékről, hogy egy lelkiismeretlen ügyvéd Széchenyi Hitel-jének fel" olvasásával lázította fel a gazdákat, a népet. íme, mit lehet Széchenyivel tenni: kolerajárvány idején a Hitel felolvasásával egy lelkiismeretlen ügyvédnek sikerült a népet fellázítani. Csak ilyen értékű az is, amit ugyancsak Széchenyivel kapcsolatban itt az igazságügyminiszter úr záróbeszédében cselekedett. Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy ne tessék ilyen sértő beállítást alkalmazni, mert különben kénytelen leszek rendreutasítani. (Egy hang jobbfelől: Úgysem hallgatja senki!) Rupert Rezső: Megint csak történelemellenes, amit Kossuth Lajossal kapcsolatban itt az idézgetéssel elkövetnek. Végre is Kossuth Lajosról igazán ismeretes az, hogy az ő lelkében nem lakott semmiféle vallási gyűlölet, ő minden magyart magyarnak tekintett, tekintet nélkül arra, hogy melyik templomban imádja Istenét. Mégis Kossuthra is hivatkoznak az antiszemitizmus igazolására. Ezzel szemben idéztük mi itt 1882-ben Helfy Ignáchoz intézett levelét, amelyben szégyennek nevezi azt, hogy Magyarországon zsidókérdés van. Ezzel szemben, t. Képviselőház, hivatkozhatunk az 1848-as törvényhozás idejére is, amikor — 1848 március 21-én — Kossuth Lajos az akkori alsótáblán a következőket mondta (olvassa): »Pest küldöttség által kéri a teljes vallásegyenlőséget. Pozsonyban s másutt szomorító jelenetek történtek s fáj az ember lelke, ha mindenütt észlelheti a szabadság országának terjedését s abból csak a zsidó népet látja kizárva. De az előítélet megvan s annak vakságával a költő szerint az istenek is hiába küzdenek.« Éppen azért szükségesnek látja, hogy külön törvény alkottassák, amelyben ki legyen mondva az elv, hogy jogokra és kötelességekre nézve a vallás különbséget nem tesz. Kossuth Lajos fiatalabb éveiben előfordulhatott is, hogy tett afféle kijelentéseket, mint amilyeneket tőle idéznek, akkor is kérdem, szabad-e, stílszerű-e egy Kossuth Lajossal szemben, akinek szobrát másképpen faragta meg a történelem, elkövetni azt az illojalitást, hogy őt hívják fel valósággal saját maga ellen tanúnak. (Rajniss Ferenc: Örüljenek ennek a törvénynek! — Payr Hugó: ' Gauleiter akar lenni, hogy annyira örül? — A szónok Rajniss Ferenc felé.) Lehet még önből is közigazgatási kistisztviselő, vigasztalódjék! T. Képviselőház! Ismétlem, senkire sem szabad hivatkozni azzal ellentétben, ahogyan az illető alakja a történelemben előttünk áll. Hiszen még jó néhány példát hozhatnék fel arra, hogy ezzel mennyire meg lehet járni. El-