Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-381
Az országgyűlés képviselőházának 381. tette, hogy a zsidókérdés be van fejezve, le van zárva. A kormány által felhozott indokok naivak, szerintem átlátszóak, tendenciózusak, mondvacsináltak, úgy, hogy azokkal alig érdemes vitatkozni. De ha foglalkozik is azokkal valaki, nem találja azokban magyarázatát annak, hogy miért kellett ezt a törvényt olyan hirtelen, gyorsan megcsinálni és karácsony napján, a szeretet ünnepének előestéjén itt beterjeszteni- Ellenben találunk három olyan jelenséget, amelyekből az okokra lehet következtetni. Az első az, hogy a novemberi kormányválság idején Imrédy Béla miniszterelnök úr, igen sürgősen, sőt mondhatnám, meglepetésszerű gyorsasággal különböző szervezkedési engedményeket tett itt élő német honfitársaink számára. A másik magának a zsidótörvénynek rövid idő után való felvetése, megszerkesztése és benyújtása, a harmadik az antikomintern paktumhoz való csatlakozás. Ez a három jelenség azt mutatja, hogy (minden valószínűség szerint Imrédy Béla volt miniszterelnök úrnak az volt a célja, hogy a németek felé három gesztust csináljon, a németeknek akart kedveskedni, a németeknél akart jó pontot elérni. Nem hiszem, hogy a gleiehsaltolásnak ez a formája a németek kívánsága lett volna. Ha igen, akkor ezt nyíltan meg kellett volna imondani itt az ország színe előtt; meg kellett volna mondani azt is, hogy melyek <azok az ellenszolgáltatások, amelyek ellenében a lakosság 8—10%-át ki kell irtanunk, iparunkat leállítanunk, kereskedelmi életünket megbénítanunk és az országot visszasüllyeszteni egy tisztára agrárország nívójára. Külföldi nagyhatalmak nyomására, esetleges fegyveres követelésére egy fegyvertelen és kis ország igen gyakran kénytelen bizonyos engedményeket tenni és áldozatokat hozni. Akkor azonban tudni kell, hogy (mit kapunk ezekért cserébe, mert az az ár, amelyet most kíván tőlünk az igen t. igazságügyminiszter úr, egy kicsit drága azért, hogy Imrédy Bélát a németek szeressék. Ismétlem, én meg vagyok győződve azonban arról, hogy Németországnak esze ágában sem volt ilyet tőlünk követelni. Németország egy önérzetes, független, saját életét élő erős és Önálló ország szövetségét sokkal többre becsüli, — és abból sokkal több haszna 5s van — mint egy megalázkodó, idegen szokásokat majmoló és idegen kegyeket kereső nemzetét, Lehet, hogy a német ipar egy részének tetszett az a, lehetőség, hogy ha a magyar gyárakat sikerül leállítani, akkor egyedül ők jelenhetnek majd meg a magyar piacon, alig hiszem azonban, hogy a komoly, szélesebb horizontú német politikusok ezeket a kicsinyes szempontokat a magukévá tennék. Az utóbbi hónapokban alkalmam volt sokat tárgyalni a német ipar egyes vezető férfiaival. Ezek ma már tisztában vannak azzal, hogy egy elszegényedett és nyolc -kilencmilliós kis agrár Magyarország egyedül nem tud' segíteni az ő exportszükségletükön, mert nem fogyasztópiac a világkereskedelmi nívóhoz méretezett német gyárak és német ipar számára. A komoly német ipari politikusok sokkal jobban szeretnék, ha — bármilyen furán hangzik is — Magyarország liberális gazdasági politikával, bojkottlista helyett szabad utat kapna a demokratikus világpiacokra és ezáltal nyitott kaput létesítene a Magyarországon feldől gowns'? 1939 március 13-án, hétfőn. 361 i zandó és nemesítendő német félgyártmányok számára a demokratikus világpiacok felé. Ha ez bekövetkezett volna, vagy ha ezt még ma megcsinálnók, akkor itt önmagától egy soha nem sejtett gazdasági fellendülés, vagyonosodás és általános jólét lehetősége kínálkoznék. Boldog és gazdag lehetne az ország minden lakója, csak szabad utat kell adni a gazdasági lehetőségeknek. Az osztrák és szudétanémet ipar már teljesen elvesztette külföldi piacait. Ide mindenüvé szállíthatna a magyar ipar és szállíthatná — ismételten mondom — a német gyárak félgyártmányait, amelyeket itthon lehetne nemesíteni, feldolgozni és a külföldre exportálni. Csodálatos, hogy a gazdasági szakembernek hirdetett Imrédy és a vezetése alatt álló kormány ehelyett a zsidójavaslattal, a belső nyugtalanság szításával szegénységbe, nyomorba, elzárkózásba taszítja nem a zsidókat, hanem a keresztény magyar tömegeket. T. Ház! Ezek a zsidó javaslat megszületésének kísérő körülményei. Ami magát a javaslatot illeti, ezzel a részletes vita során előterjesztendő 11 indítványunk kapcsán szeretnék foglalkozni. Most inkább csak a szellemi és etikai momentumokat akarom tárgyalni. Minden józaneszű ember látja, hogy ha ez a törvény végrehajtásra kerül, akkor az a magyar zsidóság halálos ítéletét jelenti, mert nem lesz kenyérkereseti lehetősége és^ igen hálás volnék a t. igazságügyminiszter úrnak, vagy államtitkárjának, ha megcáfolná ezt az állítást és megmondaná, hol keressenek majd kenyeret a zsidók? Kubikos munkásnak nem mehetnek, földmívesnek nem mehetnek, földet nem bérelhetnek, közalkalmazottak nem lehetnek, a regálékat természetesen elveszik tőlük, a gyárakban és iparvállalatokban tömegeiknek csak igen kis százaléka tud majd elhelyezkedni. Kénytelenek lesznek tehát vagy öngyilkosok lenni, — ahogyan ezt akár tízezer külfödi példával lehet igazolni — vagy pedig formálisan éhen fognak halni, illetve a magyar állam és a különböző jótékonysági akciók lesznek kénytelenek őket eltartani. Ez a törvényjavaslat végrehajthatatlan, illetve ha végrehajtják, — meggyőződésem szerint — folytatást fog maga után vonni. Ezen a téren nincs megállás. Aki szabadjára engedett farkasokat tart az udvarában, annak minden nap újabb és újabb koncot kell odadobnia nekik, mert különben a vadak őt tépik szét. Ha a tömegek sorsa a leendő zsidótörvény végrehajtása során egyre rosszabbá fog válni, — már pedig rosszabbá fog" válni — akkor újból és újból csak a zsidókat kell majd áldozatul dobni, úgy, ahogyan az a szomszéd államokban történik. Áldozatul keli őket dobni egészen addig, amíg majd kiderül, hogy a zsidóktól többé semmit sem lehet elvenni és akkor majd imás társadalmi osztályok és rétegek kerülnek sorra. De minden józan eszű ember tudja azt is, hogy ez a javaslat politikai és gyakorlatilag nem hajtható végre. Vegyünk ismét egy igen egyszerű példát. Méltóztassanak elképzeni egy gyárat, egy vállalatot, amelynek évi bruttó forgalma — kerek számokban beszélek — egymillió pengőt tesz ki. E vállalat termeivényeinek exportálása évenként 300.000 pengő értékű valutát hoz az oirszágba. A vállalat évi adója legalább egynegyed millió pengő. Egy ilyen vállalat alapítója, tulajdonosa, igazgatója, lelke, vezetője egy zsidó, Hát, azt hi-