Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-381

Az országgyűlés képviselőházának 381. amelyek ennek a kérdésnek a megoldására szükségesek? Hol vannak országok, amelyek az innen kirúgott embereket befogadnák. Ez egy fantaszta elgondolás, nem is komoly dolog (Gr. Apponyi György: Rosszhiszemű evindli!) és bocsánatot kérek, amikor nem tudnak megoldani egy kérdést, egyszerű dolog azt mondani, hogy menjetek ki, (Rupert Rezső: Ez jellemzi az egész javaslatot!) Ehhez nem kelJ nagy tanultság, nem kell nagy készültség, (Farkas István: Ez az állam csődje!) nem kellenek minisztertanácsok, így a legközönségesebb kupaktanács is elintézi a kérdést. (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) A miniszter úr beszédében többször is mondotta: a zsidóság nincs belátással, nem akarja belátni a dolgokat, nem siet belátással segítségünkre. Kérem, hogyan képzeli el a .miniszter úr, hogy belátása legyen annak a tűzharcosnak, akinek érdemét nem ismeri el, annak a hadiárvának, akit a mélyen t. kormány kihagy a kivételt élvezők közül? Hogyan legyen belátása annak az alkalmazottnak, akit elvisznek a műhelyből, a boltból, az irodából, a szerkesztőségi asztaltól, a kiadóhivatal helyiségéből? Ezeket mind kiemelik és kidobják az utcára. (Rassay Károly: Az éhező gyerekeket majdan! — Zaj.) Hogyan lehet az ilyennek belátása? Hogy ez talán igazság? Lehet ez igazság? Ne kívánja a miniszter úr, hogy ők maguk igazságnak tartsák ezt és azoktól se kívánja, akik tehetetlenek az igazságtalanságok e légiójának meggátlására. Az igazság nem ez. Az igazság az, hogy minden becsületes, Isten képére teremtett zsidóvallású magyart megilleti a jog, megilleti a szabadság, megilleti a kenyér. Nem fogadom el a javaslatot. (Helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Vásárhelyi Sándor jegyző: Hubay Kálmán! Elnök: Hubay Kálmán képviselő urat illeti a szó. Hubay Kálmán: Igen t. Ház! Igen hosszasan kellett magamban lelkiismeretvizsgálatot tartanom, vájjon elfogadjam-e az előttünk fekvő törvényjavaslatot vagy ne, különösen amikor már megállapítható,^ hogy a javaslatból jóformán nem marad más, mint a módosítások. Amikor a javaslatot elfogadom, azért teszem, (Rajniss Ferenc: Nagyon helyes! Bródy miatt el kell fogadni!) mert minden olyan intézkedést meg kell szavaznunk, amely a magyar gazdasági és társadalmi életet csak egy lépéssel is közelebb viszi a zsidótalanításhoz. T. Ház! Ezt a törvényjavaslatot kritizálták már azon az alapon, hogy túl radikális, azon az alapon is, hogy nem elég radikális. Pedig ez a törvényjavaslat sem nem túl radikális, sem pedig nem eléggé radikális, ez a törvényjavaslat egyszerűen rossz. (Rassay Károly: Tehát elfogadja! — Derültség.) Meg fogom indokolni, hogy miért fogadom el. (Rassay Károly: Az egyik a negatívumot szavazza^ meg, a másik a rosszat szavazza meg! — Rajniss Ferenc: De megszavazza mindenki! — Rassay Károly: Jön a választás!) Amikor a törvényjavaslattal konkrét formájában foglalkozom, legelőször is csendes derűvel kell visszaemlékeznem arra, hogy egy esztendővel ezelőtt milyen átkos és felforgató szélsőség voltam én a Házban. (Rassay Károly: Ebben igaza van! — Derültség.) Amikor az első zsidótör vény javaslatnál sokalltam azt a 20 százalékot, amelyet az első zsidótörvényjavaslat a zsidóság számára ülése 1939 március 13-án, hétfőn, 347 a gazdasági életben való érvényesüléshez biztosit és mennyire felforgatónak és államellenesnek tartottak akkor, amikor statisztikai közlemények alapján kimutattam, hogy ha az első zsidótörvényjavaslatot az utolsó betűjéig véghezvisszük és a magyarországi zsidóságnak a gazdasági életben való érvényesülését 20 százalék erejéig tényleg intézményesen biztosítjuk, akkor Budapestre sürgősen be kell még telepíteni 20.000 zsidót, mert nincs elég. (Rassay Károly: Erre azt mondták, hogy ez nem észszerű!) Most pedig előttünk van a második zsidótörvényjavaslat és annak indokolása kimond ja, hogy (olvassa): »Nem bizonyult helytállónak a törvénynek az a rendelkezése, amellyel a zsidók számarányát az országos számarányukat mintegy négyszeresen meghaladó mértékben, vagyis húsz százalékban állapította meg és a 4. §-ban meghatározott kivételekkel még a húsz százalék jelentékeny túllépésére is lehetőséget nyitott. A végrehajtás során ugyanis« ... — mondja tovább a jelenlegi javaslat indokolása — »... kiderült, hogy különösen az említett kivételek következtében a zsidók számaránya lényegesen emelkedik a húsz százalék fölé és így nyilvánvalóvá vált annak a helytelensége, hogy a törvény az országos számarányt sokszo' rosan túlhaladó húsz százalékot vette a kiindulás alapjául«. A jelenlegi javaslatnak ezt az indokolását korántsem önigazolásul hozom fel, hanem inkább okulásul arra, hogy néha az átkos szélsőségek oldaláról is jöhetnek megszívlelendő gondolatok és hogy semmi esetre sem vagyunk államfelforgatok akkor, amikor félévvel hamarabb ismerjük fel azokat a szükségleteket, amelyeket a t. túloldal félesztendő múlva törvényjavaslatban óhajt kielégíteni. (Buchinger Manó: Például a bombavetést!) Egy másik felszólalásom is eszembe jut e törvényjavaslat tárgyalásánál. Nevezetesen az, amelynek során az elmúlt nyáron bátor vol tam meginterpellálni a belügyminiszter urat arra vonatkozóan, hogy a zsidóság az első zsidótörvény végrehajtását szabotálja, vagyonát igen jelentős részben kisíbolja, s általában egész magatartásával arra törekszik, hogy megkontreminálja az első zsidótörvényt. Akkor interpellációmban konkrét adatokat hoztam a t. Ház elé és az igen t. belügyminiszter úr elé, amelyekről neki feltétlenül tudomásának kellett lennie, mert hiszen ezeket az adatokat az ő hivatalos közegei jelentették minisztériumában. Az igen t. belügyminiszter úr akkor engem igen akkurátusan kioktatott, majdnem megkorholt és figyelmeztetett, ihogy hagyjuk már végre nyugton ezt az egész zsiódtémát, s akkor tette azt az immár klasszikussá vált kijelentését, hogy a zsidóknak is vannak idegeik. (Fábián Béla: Imrédyre nem gondolt!) Ezek után meglepődve kell a jelenlegi javaslat indokolásából látnom, hogy megint az átkos szélsőség látta jól a dolgokat akkor is, mert az indokolásban azt olvassuk, hogy a törvény — tudniillik az 1938 :XV. te. — végrehajtása során a zsidóság részéről nem mutatkozott kellő megértés. (Buchinger Manó: Ezt a »Magyarság«-ból írta ki a kodifikátor!) Nagyon örülök, ha a Magyarságból írta ki, ez mindenesetre komoly elismerést jielent a »Magyarság« iránt. Kár volt betiltani. (Buchinger Manó: És a kormánynak is! Nemcsak a Magyarságnak!) (olvassa): »Már fentebb érintetv tük, hogy különösen a vállalatok és a kereső