Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-380
326 Az országgyűlés képviselőházának 380, mentve!) és akkor nem merülnének fel olyan félreértések, amelyeket én csak tájékozatlanságnak tulajdonítok, például azt, hogy az egyik kormánypárti lap valamelyik legutóbbi számának vezércikke mint hallatlan gravament hozta fel, hogy vannak olyanok, akik még a harctéri zsidó telefonista részére is kivételt kívánnak. Én láttam harctéri telefonistát — nem volt zsidló — cafatokra tépve és bizonyára van sok t. képviselőtársam, akiknek szintén része volt ugyanebben a tapasztalatban. (Fábián Béla: Jó öreg kommunista írhatta azt a cikket!) Nem lehet ezekről a kérdésekről dönteni és nem lehet ezekhez a kérdésekhez a súlyukhoz mért felelősséggel hozzászólni akkor, ha nincsenek tájékozva a hozzászólók arról, hogy tulajdonképpen miről van szó. (Fábián Béla: Egy baj van itt képviselő úr, hogy kommunisták ilyen cikkeket írhatnak! — Bródy Ernő: Mert átképzik őket!) T. Ház! Őszintén megvallom, bennem mélységes csalódást keltett a Frontharcos Szövetség álláspontja ebben az ügyben. Vannak esetek, amikor nyíltan és férfiasan ki kell állani és helyt kell állni, de (ezt nem lehet megtenni olyan memorandummal, amely a bevezető részében elismeri, hogy minden zsidó tűzharcos megérdemli a kivételt, megérdemli pedig addig a fokig, hogy ne jusson olyan előnyökhöz, amilyenekhez a keresztény bajtársa nem jut. Teljesen korrekt álláspont. Azt a konzekvenciát vonja le azonban belőle a memorandum, hogy mivel a Károly-csapatkereszt megszerzése körül voltak visszásságok, helyes lesz még egy kitüntetéshez is kötni a mentességet. Azt a követelményt pedig, hogy a zsidó frontharcos ne jusson előnyösebh helyzetbe a keresztény bajtársánál, a memorandum úgy véli a gyakorlatban megoldani, hogy a kiveendő tűzharcosokat 3°/o-os keretbe kívánja szorítani. Ez a kiáltvány egy diplomáciai mű volt, — nem akarom mondani, hogy mestermű — politikai kompromisszumnak volt az eredménye és szerintem a Frontharcos Szövetség vétett a védelmére bízott érdekek ellen, mert nem lehet vita abban a tekintetben, hogy Jia kivételek statuáltatnak és ha a frontharcosok nem vétetnek ki mindjárt intézményesen, akkor az egyedüli megoldás csak az lehet, hogy — tessék felülvizsgálni az igazolásokat és a visszaéléseket, amelyek esetleg történtek és amelyeket különben egyedül nem lehet elkövetni — minden igazolt frontharcos és minden ivadéka kivétel legyen, mind a 3 százalékos korlátozás, mind pedig az egyébkénti elbírálás szempontjából. Még ha ezt az álláspontot senki sem foglalta volna el, éppen a Frontharcos Szövetségnek akkor is el kellett volna foglalnia. (Fábián Béla: Hát a katonáknak, akik itt ülnek a Házban?) Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy szerintem annak a frontharcosnak, aki ennek a törvényjavaslatnak ezeket a szakaszait megszavazza, nyugodt éj; szakája többé nem igen lehet, mert a bajtársi szellem ellen vétett, pedig a bajtársi szellem volt az, amely nekünk a múltban is a mi hadidicsőségeinket megszerezte és reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz. (Andaházi-Kasnya Béla: Nem is érdemli meg az ilyen a nyugodt éjszakát!) És ha a jövő háborújára gondolunk, akkor már ebből a szempontból sem szabad ezt a rendelkezést elfogadnunk. Tehát nemcsak a méltányossági szempont, nemcsak a korábban törvénybe iktatott hála szempontja, hanem célszerűségi, észszerűségi szempontok is ülése 1939 március 10-én, pénteken. amellett szólnak, hogy akik a hazáért megtették kötelességüket, azoknál diszkriminációról semilyen irányban és semilyen tekintetben ne lehessen szó. Nem komikus-e, ami a bizottságban történt, ahol a törvényjavaslat második szakaszánál hosszú alkudozás folyt, hogy a minősítést mennyire lehessen enyhíteni, azután jött egy tessék-lássék enyhítés, ami a gyakorlatban semmit nem jelent és amikor odaérkeztünk a lényeges ponthoz, amelyben a megélhetésről van szó, akkor rigorózusan megmaradt az az eredeti szöveg, amely végeredményben annyit jelent, hogy a 2. § felett való alkudozás eredményeként csak több igényjogosultat szabadítottak rá ugyanarra a koncra, aminek semilyen szempontból nincs sem erkölcsi jogosultsága, sem pedig gyakorlati értéke. (Fábián Béla: Aki nem volt a harctéren, az előnyben részesül afelett, aki volt a harctéren! Igaz 1 ?) Igen sok esetben. (Fábián Béla: Meg lehet szavazni? — vitéz Kő József: Tudnék én többet is mondani! — Fábián Béla: Ez a helyes, ez az okos*? — vitéz Kő József: Azok döntöttek, akik itthon voltak, azok felett, akik kint voltak! — Fábián Béla: Ügy van!) T.. Ház! Ha szabad most már a gazdasági kérdésekre áttérnem, a napokban azt hallottuk a volt miniszterelnök úr szájából, hogy nálunk ezidőszerint tulajdonképpen kitűnő konjunktúra van. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Hivatkozott a gyáriparban foglalkoztatott munkások emelkedő számára és felhozott egyé!) statisztikai adatokat. Tegnap Debrecenben a földmívelésügyi miniszter úr jelenlétében különféle kijelentések hangzottak el, hogy most majd megindul az állatexport, megint megjavulnak a gazdasági viszonyok. Tulajdonképpen tehát azt magyarázzák nekünk, hogy kitűnő konjunktúra van, zavartalan a gazdasági élet, nincs semmi baj. Mit látunk ezzel szemben tényleges helyzetként 1 Látjuk a tökéletes gazdasági megzavarodottságot, a teljes bizonytalanságot, az építőipar és a» idegenforgalom veszélyes pangását és ami a legnagyobb baj, az állatárak egészen katasztrofális esését, egy sereg mezőgazdasági cikk eladhatatlan voltát. Ez az, ami a falut elsősorban érdekli, és ennek oka nagyrészt éppen abban a nyugtalanságban keresendő, amelyet már ennek a javaslatnak előszelei idéztek elő. Hogy ez a káros hatás csak növekedni fog, ha a törvény életbelép, errevonatkozóan szintén leszek bátor néhány adattal szolgálni. A megzavart gazdasági élet csökkenő fogyasztást, a csökkenő fogyasztás «pedig csökkenő eladási lehetőségiét, tehát csökkenő termelést jelent. Ezt semmiféle exportlehetőséggel kipótolni nem lehet. Százezreket akarnak a fogyasztók köréből kikapcsolni. Ezáltal csak tovább súlyosbodhaiik a (helyzet és ebben különösen az a szomorú, hogy ez a további súlyosbodás nemcsak azokft foe-ja érinteni, akik a 'kirekesztettek közé kerülnek, hanem a keresztény egzisztenciák' óriási tömegét foisria magával rántani mind a vidéken, mind a fővárosban. Az ipar további bénulása megint csak a fogyasztást csökkenti és ma, amikor az ország eminens érdeke, honvédelmi érdeke, de minden egyéb érdeke is, azt követelné me>g, hogy minél nagyobb térfogatú legyen a termelés és a fogyasztás, azt látjuk, hogy a, gazdasági életet mintegy mesterségesen szűkítik, dekomponálják. Méltóztassanak arra a mérnetetlen
