Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-380
Az országgyűlés képviselőházának 380. kikapcsolta a pénz közvetlen szerepét és helyébe a termelést állította; nagybüszkén hirdeti, hogy Arbeitsehaftkapital. Ez önmagában valóban így is volna, ha a dolgozó megkaphatná munkájának értékét és annak egyharmadrésze nem folyna el fegyverkezésre, egyharmadrésze pedig olyan méretű világpropagandára, amelyhez hasonlót a történelem nem ismer. A német munkást azonban, aki mindhárom részt kiizzadja, valamivel kárpótolni kell; adnak hát neki cirkuszt, amelyben az oroszlánok elé nem keresztényeket, hanem zsidókat vetnek. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kérem képviselőtársamat, szíveskedjék az ilyen beállításoktól tartózkodni. (Buchinger Manó: Ez az igazság! — Farkas István: A régi római birodalom utánzása.) Kéthly; Anna: T. Képviselőház! Ebben a világgazdasági, küzdelemben, amely a két nagy versenytárs között folyik, mi nem vagyunk sem olyan dimenziójú, sem olyan elhelyezkedésű ellenfél, mint Németország, annál is kevésbbé., mert hiszen a kapitalista gazdálkodás nálunk nem is érte még el azt a fejlettséget, mint az egymással harcoló világhatalmaknál. Nálunk még él ia feudalizmus csökevénye. Nálunk súlyosabb kérdés, fontosságában szinte megelőzi az ipari munkásság kérdését a földkérdés, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalpldalon.) a föld igazságos megosztásának problémája (Farkas István: Azért csinálják a zsidókérdést, hogy eltereljék erről a figyelmet!) és a jobbágyság jogi felszabadítása, utána a jobbágyság valóságos felszabadítása. Amikor itt tegnap Matolcsy képviselőtársam, àki a földkérdés egyik szakértőjeként szerepel, Apponyi képviselőtársamat zsidóyédelemmel vádolta és kifogásolta, hogy két óra hosszat beszélt a zsidók érdekében, akkor én arra gondoltam, hogy éppen neki kellene tudnia azt, hogy a zsidótörvény és a zsidókérdésnek a közvéleménybe való bedobása éppen a földkérdés égető aktualitását homályosítja el. (Propper Sándor: Ez a cél! — Farkas István: Ügy van!) Miért kell nekünk a zsidótörvény, t. Képviselőház 1 ? Miért kell nekünk a német példát szolgai módon lemásolnunk? Már az első zsidótörvénynél kérdeztük ezt. A válasz valóban szinte lehetetlen volna az előbb vázolt tények ismerete nélkül, mert érthetetlen volna, miért kell idehozni egy második zsidótörvényt akkor, amikor még egy végre nem hajtott és hatásaiban le nem mért törvénynek a szigorítására tulajdonképpen semmi értelmes indok nincs. Miért kell túllicitálni az első zsidótörvény alkotóinak önmagukat, miért kell meghazudtolniuk saját megállapításaikat? Azért, mert amit odaát másutt olyan sikerrel és eredménnyel alkalmaztak a szociális kérdések elködÖsítésénél, ugyanezt az elködösítést nálunk is alkalmazhatónak és alkalmazandónak találják. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az utolsó félévben annyira romlottak nálunk a viszo nyok. — a politikai, a gazdasági és a szociális viszonyok egyformán — hogy ebből a narkotikumból erősebb adagot kell adni az országnak. Nekem ez az egész kérdés nem zsidókérdés. Ha az árjakapitalistával, a kereszténykapitalistával együtt a zsidókapitalistát is megfékezik, ha a tehetségtelen zsidóval es^üt* a tehetségtelen keresztényt is kiselejtezik a színházból, az irodalomból, a művészetből, a ülése 1939 március 10-én, pénteken. 303 j szabad pályákról, annak én örülni fogok s akkor hozzájárulok a legszigorúbb intézkedésekhez is, de akik ma korlátokat és ketreceket állítanak fel, azok csak elsorvasztják a tehetségeket a keresztény részen is (Farkas István: Ügy van!) és mankókat adnak a tehetségteleneknek anélkül, hogy ezeket a mankósokat a jóízlésű és épérzésű emberekkel elfogadtatni képesek volnának. Ez a kérdés azonban a szabad pályáknak, a tehetségnek a kérdése. A közélet egyéb területein ezekre a kérdésekre mások válaszoltak és fognak válaszolni. Én a gazdasági területen akarok maradni, mert a zsidótörvény legsiralmasabb következményeit ezen a területen tapasztaljuk, s mert a zsidótörvény következményei és eredményei ezen a réven állanak legközelebb hozzánk. Ennek a II. számú zsidótörvénynek még inkább ártatlan áldozata lesz a keresztény ipari munkásság is, amint már ártatlan áldozata lett az I. számú zsidótörvénynek is. A gazdasági leromlást akkor is érezhetnők, ha erről a Gyosz. adatai nem adnának nekünk elegendő áttekintést, azok az adatok, amelyekkel szemben még senki sem kísérelt meg egyenlő erejű és egyenlő értékű adatokat szembeállítani. Mit jelent az ipar nálunk? Az ipari munkásnak a Lebensraum-ját, — hogy egy divatos kifejezést használjak, az ipari munkás életterületét — de jelenti a mezőgazdaság belső fogyasztóterületét is, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) jelenti azt a lehetőséget, hogy mezőgazdasági árpolitikánk nincs kiszolgáltatva kényre-kedvre idegen átvevőnek, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a világpolitika és a világpiac szeszélyeinek. Ha az ipar kiszolgáló személyzetét, jól bevált kiszolgáló személyzetét erőszakosan lebontják, ha az átalakítást erőszakosan és előkészítés nélkül kierőszakolják, ha kényszerelhelyezésekkel a munkamenetet akadályozzák, akkor beleavatkoznak a kapitalizmus törvényeibe, amit egy olyan hatalmas, autarehiára képes ország, mint Németország megcsinálhat, bár ő is látja a gazdasági következményeit, — elég, ha rámutatok etekintetben arra, hogy a gazdag és sokmillió márkát forgalmazó lipcsei szőrmevásár teljes egészében átköltözött már Angliába és a vendéglátó államot gazdagítja — mondom, ő megcsinálhatja, megengedheti magának ezt a luxust, de nálunk ennek^ csak az ipar pusztulása, tehát az ipari munkás életterének elpusztítása lehet a következménye. (Farkas István: Hová méhet a magyar? Kivándorolnia nem lehet!) T. Ház! Vannak hangok, amelyek egyszerűen beleegyeznek ebbe a ténybe és azt mondják: építsük le az ipart s engedjünk annak a felszólításnak, amely kívülről jön, hogy ne forszírozzuk az ipart, mert ez a kívülről jövő felszólítás szívesen vállal bennünket közeli gyarmatként, a saját iparcikkeinek közeli és egyszerű lerakodóhelyeként. Egy másik tetszetős érv is jelentkezik ebben a kérdésben, amely azt mondja, Ihogy az ipar Magyarországon a zsidóknak és az osztályharcos ipari munkásságnak az eltartója. De micsoda számítás az, amely az öntudatos ipari munkásságtól és a zsidóktól úgy akar szabadulni, hogy a nemzet egyik karját levásrja. mert Kossuth szerint a nemzet ipar nélkül félkarú óriás. Valóban az, aki ezt az ipari területet korlátozza vagy elpusztítja, a nemzetet csonkítja, a nép, az állam erejét pusztítja el. Ez az ipari lebontás különben is nem a zsidó kapitalistát bünteti meg a ki45*
