Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-380

Az országgyűlés képviselőházának 380. <ü összejöttem és aki nagyon jól ismeri a magyar viszonyokat, mert éveket töltött itt, egy velem folytatott beszélgetésben úgy ítélte meg a helyzetet Magyarországon, hogy nálunk legalább j egy egész generáció, valószínűleg azonban még hosszabb idő is szükséges lesz ahhoz, hogy a, magyar társadalomban kitermeljék azt a gazdasági szakértelmet, amely nélkülözhetővé fogja tenni a zsidó munkaerőt. (Rassay Károly: Ez természetes!) Csak az a haladás egész- j séges, amely a történelmileg kifejlődött viszo- , nyokba kapcsolódik s nem igazi haladás az, | amely lerombol értékeket és ezeknek gyakran nem is teljes értékű pótlásában merül ki azután. A zsidójavaslat azon intézkedéseinek végrehajtása, amelyek előírják, hogy az ipari és kereskedelmi vállalatoknál a zsidó alkalmazót- j tak számát 1942 végére kell 12, illetőleg 15%-ra csökkenteni, szerfölött nagymértékben terhe- i lik meg ezeket a vállalatokat olyankor, ami- * kor azok a kormány egyéb, magukbanvéve kétségkívül igen szükséges és hasznos intézkedései alapján amúgy is igen súlyosan vannak megterhelve és igényhevéve. Sehogyan sem tudok bölcseséget látni abban a politikában, hogy a vállalatokat olyan időben, amikor is súlyos teherpróbának vannak alávetve, még újabb áldozatokkal terhelik meg, nem törődve azzal, hogy ezek nem fogják-e fennmaradásukat is lehetetlenné tenni. Csak olyanok követhetnek ilyen politikát, akiknek szeméiben közömbös az, hogy vannak-e ipari és kereskedelmi vállalataink, igen-e, vagy nem. (Rassay Károly: Akkor hová teszik a keresztényeket?) Ha a magyar nép egyes rétegeivel tényleg sikerült volna elhitetni, hogy az, ami a zsidóság szempontjából veszteség és áldozat, a nemzsidók szempontjából nyereség és haszon, akkor ez puszta szemfényvesztés; ez a felfogás éppen olyan hamis, mint az, hogy bármely országnak haszna volna abból, ha szomszédja gazdasági élete tönkremegy. A valóság mindkét esetben az, — és ez a gazdasági élet természetéből folyik — hogy azoknak a bajoknak, amelyek az egyik ország társadalmát megtámadják, közvetlen és közvetett visszahatása van a többire nézve is. Ha tönkretesszük a zsidókézben lévő ipart és kereskedelmet s a zsidó intelligenciát, annak káros hatásait szükségszerűen meg fogja érezni, sőt megérzi már ma is a nemzsidó ipar és kereskedelem is. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: De menynyire!) Hiszen ez a javaslat alapjában véve az ő fogyasztóik nagyrészét is tönkreteszi és ennek sem örülhet, leg-kevéshhé olyan időben, amikor a közszolgáltatások az egyént niind^ fokozottabb mértékben veszik igényibe. A javaslat a nemzsidó iparost és kereskedőt nemcsak zsidó konkurrenseitől fogja megszabadítani, ha ezek a javaslat intézkedéseinek alkalmazása foly; tán tönkremennek, hanem meg fogja fosztani őket fogyasztóiknak nagyrészétől is. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Az, akinek csak némi be^ pillantása van a magyar ipari és kereskedelmi vállalkozások helyzetébe, az aligha lehet kétségben, hogy ha ez a javaslat törvényerőre emelkedik, az összes ipari és kereskedelmi vállalatok nyeresége — igen kevés kivétellel — eddig nem tapasztalt mértékben fog összezsugorodni és sajnos, igen nagyszámban lesznek olyan vállalatok is, amelyek, miután kellő tartalékot egy ilyen súlyos válság átélésére nem gyűjtöttek, r össze fognak roskadni, (Farkas István: Máris úgy van!) a miatt a tempó miatt, amellyel ez a javaslat egy önmagában lése 1939 március 10-én, pénteken. 297 hasznos fejlődést, amelynek azonban normális körülmények között hosszú évekig kellene tartania, négy év alatt akar keresztülhajszolni. A természet nem ismer ugrást, a gazdasági élet törvényei pedig a természeti törvények erejével bírnak. Ha pedig ez a fejlődés valóban bekövetkeznék, ha tényleg összeomlanék ipari vállalataink nagyrésze és az ezek által foglalkoztatott munkások az utcára kerülnek, akkor mi lesz ennek a következménye? Az egyik az lesz, hogy tönkretesszük egyik legfontosabbikát azoknak a megélhetési lehetőségneknek, amelyeket nagy nehézségek között építettünk fel, hogy szaporodott népességünknek kenyeret biztosítsunk. Tönkretesszük éppen olyan pillanatban, amikor éppen a népsűrűség emelkedése folytán fokozott mértékben volna szükség nemcsak a létező megélhetési lehetőségek fenntartására, hanem még további fejlesztésére is. Ennek szükségszerűen az lesz a következménye, hogy népességünk més azon részére is kénytelenek leszünk a mezőgazdaságban megélhetést biztosítani, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hogyanf) amely eddig az iparban volt foglalkoztatva. (Farkas István: Hárommillió koldus van! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Gratz Gusztáv: Ennélfogva radikálisabb földreformra lesz szükség, mint amilyenre különben szükség lett volna, a nélkül azonban, hogy a legcsekélyebb remény volna arra, hogy népünk megélhetésének problémáját még egy ilyen radikálisabb földreformmal is gyökeresen meg lehetne oldani. Mi lesz azután az ipar és a kereskedelem biztosra vehető válságának a következménye az államháztartásra? (Rassay Károly: Majd jajgatni fognak!) Nem fognak-e az állami bevételek, már csak a társulati adó csökkenése folytán is, de az egyéni jövedelmi adó csökkenése folytán is, olymértékben leszállani, hogy nem leszünk többé képesek fenntartani a szerfelett^ megdagadt állami adminisztrációt, vagy legalább is nem leszünk képesek azt fenntartani újabb adóemelések nélkül? Attól tartok, hogy akik ma egy meggondolatlan agitáció hatása alatt a zsidójavaslatot egy szebb kor bevezetésének tartják, azt a lépést, amelyet a törvényhozás most az ő helyeslésük mellett igyekszik megtenni, még keservesen meg fogják bánni. Mi öregek, akik már átéltünk néhány hasonlóan megfontolatlan politikai mozgalmat, tudjuk, hogy ezeknek rendesen megérkezik a böjtjük. Tudjuk, hogy mindaz az eszme, amely olykor-olykor szomorú csalódásokba vitte a nemzetet, egy ideig fenköltnek és magasztosnak tetszett a tömegek szemében és ebből joggal következtethetünk arra, hogy az, amit ma sokan fenkölt és magasztos eszménynek tartanak, egykor majd talán szintén gyűlöletesnek és értelmetlennek fog feltűnni a későbbi nemzedékek, sőt talán már a mostani nemzedék szemében is. (Rassay Károly: Egészen biztos!) Az igen t. igazságügyminiszter úr nagy fáradsággal gyűjtötte össze régi törvényeinkből azokat az intézkedéseket, amelyek már régmúlt századokban is a zsidók ellen irányultak. Azt hiszem, ezzel azt akarta bebizonyítani, hogy ez a javaslat nem áll ellentétben^ a magyar alkotmányosság ősi szellemével, de érvelésével, nézetem szerint csak azt bizonyította be, hogy a tárgyalás alatt lévő javaslatot a középkor szelleme lengi át. (Ügy van! Úgy