Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-380

294 Az országgyűlés képviselőházának 380. ülése 1939 március 10-én, pénteken. nem tudnám igazolni önmagam előtt, hogy ; hozzájáruljak egy szellemi irány kiirtásához, P csupán azért, mert az nem azonos azzal, ame- ' lyet én vallok és rokonszenvesnek tartom. Nem tudom irigyelni azoknak a t. képviselőtársaimnak Önmagukkal való megelégedését. akik csak azt tartják jónak, ami hozzájuk hasonló és mindent rossznak tartanak, (Vázsonyi János: A magyar Narcissus!) ami l tőlük idegen s akik ebben a boldog önbizalomban jogot formálnak arra is, hogy ítélkezzenek az élők és holtak fölött és pálcát törjenek a magyar közéletnek egyes igen kiváló egyéniségei felett, sőt egész társadalmi rétegei felett , is, csupán csak azért, mert azok mentalitását nem tudják megérteni, nem is gondolván annak lehetőségére, hogy éhben a tekintetben a hiba talán az ő oldalukon is lehet. Hiszen mi- ' nél többoldalú egy kultúra, annál nagyobb értékek halmozódnak fel benne és aki uniformisba akarja bujtatni, csak szegénnyé teszi azt a kultúrát. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) A magam részéről jót látok abban az irányban is, amelyről a miniszter úr úgy fitymálólag, mint kávéházi kultúráról beszélt, mert annak is lehetnek üdvös és hasznos hajtásai, kivált ha egyes népszerű szólamok ürességére és ferdeségére mutat rá és az ezekről való gondolkodásra készteti a hallgatót, vagy olvasót. Ha a miniszter úrnak ez az irány nem tetszik, akkor minden elismerés mellett, amellyel kész vagyok az ő irodalmi ízlése előtt meghajolni, mégis csak figyelembe veendőnek tartom azt is, hogy az emJberi társadalom 40 különböző nemzetének millió és millió főnyi közönsége, akik az idegen nyelvre lefordított magyar, vagy ha úgy tetszik zsidó-magyar írók műveiben gyönyörűséget és élvezetet talált és elismeréssel adózott nekik, szintén igényt tarthat arra, hogy az ő ízlésüket ne vegyük semmibe, még akkor sem, ha ez az ízlés a miniszter úr ízlésétől eltér. Utóvégre is nem lehet tagadni, hogy azok az írók, akiket a miniszter úr a kávéházi irodalom gyűjtőneve alatt foglalt össze, szintén hozzájárultak Magyarország kultúrája megbecsülésének fokozásához, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) amikor az Összes világvárosokban a színházlátogatók százezrei megtapsolták műveiket. (Úgy van! Ügy van! half elől.) Ha azonban ebben a tekintetben el is fogadom a miniszter úr ítéletét, még akkor is szörnyű igazságtalanság volna, ha ezt az irányt a zsidó szellemiség egyedüli kifejezőjének tartanok. A filozófia, a természettudományok, a társadalomtudomány, a nyelvészeti kutatások terén a zsidó elmék igen komoly munkát végeztek és nagyot alkottak. Igen erősen éreznénk annak hiányát a _ magyar kultúrában, ha ezt a munkát nem teljesítették volna. A magyar kultúra kifejlesztésében ezek a férfiak olyan szerepet játszottak, hogy annak lebecsülését igazán esaik a tudatlanság magyarázhatja meg, de ebben az esetben a magyarázat még nem mentség. Az az analitikus képesség, amelyet a zsidó faj egyik jellemző tulajdonságának tartanak, korántsem haszontalan, mart hiszen e nélkül az analitikai képesség nélkül semmiféle komoly haladás nem lenne lehetséges egyetlen téren sem. És ha a zsidó szellemiségről beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk utóvégre a zsidóságnak a gazdasági élet terén megnyilvánuló képességeiről sem, amelyekről tökéletesen helytelen képet ad az, aki tisztán csak a pénzkeresési hajlammal magyarázza meg, mert függetlenül ettől a pénzkeresési hajlamtól, megvan igen sok zsidóban, mint különben igen sok^ keresztényben is, a kívánság, valami alkotást létrehozni gazdasági téren. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Azok mellett, akik gazdasági téren munkájukkal vagyont gyűjtöttek, nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, akik abban a törekvésükben, hogy valamit alkossanak gazdasági téren, vagyonokat veszítettek és elpusztultak. Senki sem alkothat magának a zsidó szellemiségről helyes képet, ha nem veszi f'igyelemíbo ezeket ' a szempontokat is. A magam részéről — ismétlem — elfogulatlannak érzem magam ebben r a kérdésben, mert hiszen nem olyan tulajonságokat védek, amelyekkel magam is rendelkezem, inkább talán olyanokat, amelyek meggyőződésem szerint, tökéletesen hiányoznak belőlem, de ezt a szellemiséget a maga egészében értéktelennek, a nemzet szellemi és anyagi fejlődése szempontjából károsnak, gyümölcseit mérgesnek tartani nem vagyok képes, mert ennek ellene mondanának saját tapasztalataim és^ ellene mond minden, aanit a tudomány, a műivészet, az Irodalom és a gazdaság fejlődéséről akár általában, akár különösen Magyarországra vonatkoztatva tudok. T. Ház! Van azonban még egy további ok, amely részemre lehetetlenné teszi, hogy megbarátkozzam a javaslatnak azzal az alapeszméjével, amely szerint a zsidóság körét a vérségi leszármazás útján kell megállapítani és az így körülhatárolt zsidóságot azután a maga egészében kell a magyar életben háttérbe szorítani Nem tartom ugyanis helytállónak azt a felfogást, amely szerint az ember egyéniségét egyedül a faji leszármazás determinálja, mert hiszen az egyéniség kialakulásában igen nagy szerepe van a környezetnek is, amelyben valaki felnő. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Ez a szerep lehet egyes esetekben kisebb, mint a faji determinálás, az esetek túlnyomó nagyrészében azonban jóval nagyobb annál. A környezetnek az egyéniség kialakítására gyakorolt hatásait tudományos biztonsággal éppúgy nem lehet megállapítani, mint amilyen lehetetlen törvénybe foglalni a faji leszármazás ilyen természetű hatásait. Mihelyt megállapítunk ezen a téren valamit, ami törvényszerűségnek tűnik fel előttünk, máris egy csomó kivételre bukkanunk, amelyekre ezek a törvények nem alkalmazhatók és sajnos ezek a kivételek nem olyanok, mint amelyekről azt mondják, hogy a kivételek megerősítik a szabályt. A környezet hatásának kutatásában a tudomány éppen úgy misztikus bizonytalanságban mozog, mint a faji sajátságok öröklésére vonatkozó elméletek felállításánál. Vannak, akik azt állítják, hogy a környezet ^ hatása annyira elnyomja a faji prediszpozíciót, hogy ugyanazoktól a szülőktől eredő ikertestvérek, akik közül az egyik messze északon, a másik messze délen nevelkedett fel, tökéletesen eltérő és különböző egyéniségekké váltak, mert mindenki a környezetét alkotó emberek sajátosságaiból vesz fel sokat önmagába. Hogy ebben mmek van szerepe, az égaljnak, a táplálkozási módnak vagy az ivóvíz összetételének-e, ez mind olyan hipotézis, amelyek egymásután felmerültek, de amelyeknek egyikét sem lehet teljesen bebizonyítani. De nem is kell ilyen messzire menni. Az a