Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-378

Az országgyűlés képviselőházának 378. állapítanom azt, amit akkor ebben az előterjesztésben mondottam. (Olvassa): »A magyar gazdasági élet centrális kérdése ai túlanagas vezetői fizetések kialakulása. Gazdiaisági, erkölcsi és jogi szempontbél lehetetlen különbséget tenni a nagy fizetések között aszerint, hogy az illető vállalati tényező milyen felekezetű. Bármeny-" nyire tisztelje is valiaki az egyéni kezdeményezés jelentőségét, a személyi rátermettséget és a magángazdálkodás egyéb lényeges szempontjait, el kell ismernie, hogy .akkor, amidőn az egész ország magángazdasága a legközelebbi években a közösség

1 által kezdeményezett és a törvényhozás által jóváhagyott kollektív erőfeszítés jegyében fog állni, — a fegyverkezésre utaltam — a közösség megkárosítását jelentik •alz egyéni munkának jelentőségét sokszorosam túhaladó fizetések. A vállalatok legfőbb vezetőinek fizetését — felekezeti megkülönböztetés nélkül — a vállalatok saját tőkeerejéhez viszonyítottan úgy kell megállapítani, hogy az semmi esetre sem haladhasson túl évi 30.000 pengőt a legnagyobb tőkeerejű vállalatoknál sem és ezt kívánj szociális igazság, a becsület, de a hazafiság szempontja is. A vállalattá vezetők fizetéseinek ezt a felekezeti különbség nélkül való maximálása rendkívül üdvös hatású volna a szociális feszültség levezetése szempontjából és olyan sokmilliós megtakarítást eredményezne, amely_ sokkal jogosultaibban és kiadósabban használható fel munkaalkalmak teremtésére, mintáz elbocsátás által éhhalálra ítélt kis- és középtisztviselők megtakarított fizetése«. T. Ház! Állítom és vállalom, hogy ebben a kérdésben mat iis ez az egyetlen helyes, az egyetlen igazságos, szociális, és keresztény álláspont. Sajnos, nem erre az álláspontra helyezkedtek ; pontosan az ellenkezője történt. A nagyfizetésű zsidó vállalati vezetők helyét elfoglalták anég nagyobb fizetésű keresztény vállalati vezetők. A szociális imunkaviszolnyt ia- százalékiairányok bevezetése tökéletesen feldúlta és szétzilálta. Mit jelent az, hogy ilyen százalékos arányokat állapítanak meg? Azt jelenti, hogy az egyik oldalon kialakul a hozzáférhetetlenség, az elboesáthatatlanság folytán a privilegizált nemdblgozók kasztja, a másik oldalon pedig a robotra ítélt páriák csoportja. Azt jelenti ez az antiszociális rendezés, hogy az egyik oldalon felmondhatatlanná válik az állása azoknak, akik helyébe nincs pótlás és az érdemektől független lesz az előmenetel. Azt jelenti ez, hogy nagyon sokszor olyan fizetésjavításokat kapnak az emberek, amely fizetésjavításokat — konkrét tudomásom van róla — pirulva -fogadják el az illetők, mert a 2—3 hónapi szolgálat után 50%-os fizetésjavítást ír elő az arányszám betartása ugyanakkor, amikor annál a vállalatnál 20 év óta szolgáló zsidóvallású kollégának fizetésredukciót kell elszenvednie. T. uraim, a képtelenségeknek, az embertelenségeknek a sorozatát jelentette rnár eddig is a mostani törvénynek a végrehajtása és ha most tovább megyünk a százalékok tekintetében, akkor a 6—9 és 12%-ok azt jelentik, hogy e'bbe a Procrustes-ágyba nem fér bele a szorgalom, a tehetség, nem fér bele az érdemek jutalmazása, ebbe a Procrustes-ágyba bele kell gyömöszölni megcsonkítottan és megnyomorítottan azokat a szerencsétleneket, akik megtűrt páriaként munkahelyeiken még ideigóráig megmaradhatnak. Hát ez az a helyzet, amelyet az első számú ülése 1939 március 8-án, szerdán. 197 zsidótörvény teremtett és a kormány mégis november 18-ikán hirtelen, váratlanul, minden előkészítés nélkül összehívatta a zsidó-bizottságot és akkor kiderült, hogy már kész előterjesztései, kész javaslata volt egy olyan időpontban, amikor nyilvánvaló volt, hogy a felvidék jelentős területeinek visszaszerzésével az egész magyar szellemi munkanélküliség problémája megváltozik, olyan időpontban jött a kormány ezzel a javaslattal, amikor, állítom, nem volt több 2—3000 nyilvántartott értelmiségi munkanélkülinél, de az átképzőtanfolyamok hallgatóinak a száma ezt az általam említett szerény létszámot sem érték el. Már ekkor 12—14.000 embert ítéltek kenyérvesztésre azért, hogy negyedrésznyi ember számára biztosítsanak munkahelyet és munkalehetőséget. És most ezen a végzetes és tragikus úton a kormány továbíb akar haladni a második zsidótörvénnyel kapcsolatosan. Miért mindez, mi célból, milyen eredmények elérése végett? Erre nem adott választ nekünk a t. igazságügyminiszter úr tegnapi hosszú záróbeszédében, amely igen fölényes volt, csak kevés meggyőző tárgyi adatot tartalmazott, amely igen magas lóról kezelte az ellenzék szónokait. Elvégre ezt egy miniszter megteheti, csakhogy néha az ígazságügyminiszter és az igazság távol jártak egymástól. (Br. Vay Miklós: Kissé erős!) Passzív rezisztenciáról beszélt tegnap a miniszter úr. Hát kérdezem, passzív rezisztencia nyilvánult meg ott, ahol az első számú törvény végrehajtása során sok-sok ember jutott munkahelyhez és kenyérhez, — aminek én őszintén örülök —- s amikor az első törvény végrehajtásakép hatalmas, noha nem mindig megérdemelt fizetésjavításokban részesültek azok, akik a 80 százaléknak a kedvezményezettjei. Szabotázsról, passzív rezisztenciáról lehét-e beszélni ott, ahol már december végére 1200— 1500-ra rúgott a törvény folytán állásukat vesztett magánalkalmazottak száma, amikor már nemcsak a lapokban regisztrált öngyilkosságokat követték el, hanem ennél sokkal de sokkal többet, mert a névtelen kisemberekről nem szól a krónika, — nem mindenki orvosprofesszor, nem mindenki neves kÖ.zéleti ember, aki egészen egyszerűen csendesen és szerényen eltávozik abból az életből, amely valami sok örömet eddig sem tartogatott neki, de amely most egészen egyszerűen lehetetlenné vált számára. Igen t. Ház! Elfogultság és drákói szigor volt az, amely megnyilatkozott az első számú zsidótörvény végrehajtása .során és^ sokkal több jogosultsággal lehetne arról beszélni, hogy a kormánybiztosság a törvény intézkedésein messze túlmenő szigorral kezelte ezt az egész problémát. Valósággal diszkriminatív jellegű volt az, hogy valaki zsidó. Valósággal gyanússá vált, nincs-e annyi iskolai képzettsége, amelynek következtében el kell veszítenie egy fizikai munkási állást. A négy polgári az esztergapadhoz odaállt fiatal zsidó részére^ mar állásvesztő körülmény volt, (Bródy Ernő: Kizáró ok!) a pénzbeszedéssel is foglalkozó kifutó szellemi munkásnak minősült, aki nem fér bele a százalékos arányokba. Valóságos üldöző hadjárat folyt a legkisebb emberek ellen, csak azért és kizárólag azért, hogy a szent és sérthetetlen százalékarányokon valami csorba ne essék. Lehet-e ezek után azt mondani, amit a miniszter úr mondott, hogy ne1 vetséges itt éhenhalásra ítélt százezrekről be-