Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-377
Az országgyűlés képviselőházának 377. ülé niszterelnök, időnkint, mondhatnám, hetenkint bejelentette, hogy leplombált vagonokban mennyi zsidót szállítottak vissza Galiciába, ezeknek a leplombált vagonoknak a tartalmát azonban sohasem látta senki. Azt hiszem, ez a zsidótörvény is pontosan annyi zsidót fog* majd exportálni az országból, amennyit a Friedrich-féle leplombált vagonok szállítottak ki annakidején. Az 1910-ben az egész ország területén itt talált 900.000 főnyi zsidóból legfeljebb, 100.000 volt olyan, akinek a felmenői kétszáz év előtt vándoroltak be az országba, tehát 800.000 zsidó felmenői kétszáz éven belül vándoroltak be; ugyanakkor 1869 óta statisztikáink nem mutatnak ki bevándorlást azért, mert a zsidó kivándorlás még nagyobb volt, mint a bevándorlás. Mit jelentett ez? Azt, hogy itt »kultúrzsidó«-vá vált a zsidó, azután kiment Németországba, esetleg tovább vándorolt. Ez azonban csak azt jelenti, hogy a zsidóság fluktuált nálunk. A zsidóságot igenis rá lehet szorítani komoly intézkedésekkel arra, hogy tovább vándoroljon. Ennek a törvényjavaslatnak azonban éppen a kivándorlással kapcsolatos szakasza, a, második szégyenszakasza. Én már több ízben kritika tárgyává tettem azt, hogy a zsidó kivándorlással kapcsolatban a javaslat eredeti szövege lehetővé tette a zsidó vagyonuknak az országból való kivitelét. E tekintetben semmi néven nevezendő korlátot nem tartalmaz a javaslat, sőt az indokolás megnyitja a lehetőségét annak, hogy zsidó kézben lévő vagyon kivitessék az országból. (Rajniss Ferenc: Nincs zsidó vagyon, csak magyar vagyon van!) Én is zsidó kézben lévő magyar vagyonról beszélek. , A magyar nemzeti vagyon 26 , milliárd pengőt tesz ki. Ebből a zsidóság kezén van — ami szerintem természetesen nemzeti vagyon — 6 milliárd. Kérdem a kormányzattól, hogy vájjon lehetséges-e az, hogy mi a javaslatiban rendeleti felhatalmazást adjunk ilyen fontos kérdésben a kormánynak 1 ? Ha mi KurdCsibrák hovatartozásának kérdését a törvényhozás elé visszük, ha mi az ópiumegyezmények becikkelyezését a törvényhozásra, hízzuk, akkor a hatmilliárdnyi zsidó kézben lévő vagyon feletti döntést bízhatjuk-e labilis miniszteri rendeletre? Vájjon nem kell-e attól tartanunk, hogy jön egy liberálisabb kormányzat, amely fütyül a törvény szellemére, irányára és szándékára és miajd igenis, megadja a módot rendeletekkel arra, hogy a zsidó vagyon innen, ebből az országból kisíboltassék? Már meg is 'kezdődött a zsidó vagyon kisíbolása és én mér interpelláció formájában idehoztam a Ház elé ezt a kérdést s figyelmeztettem rá a kormányt, hogy kellő időben tegye meg intézkedéseit. Mit tett a kormány?, Semmit nem tett és ezzel hallgatólag hozzájárult ahhoz, hogy igenis,, a zsidó kéziben lévő nemzeti vagyon egy része elherdáltassék és külföldre szállíttassék. Mózes III. könyvének 25. fejezetében _ a 8—17-iik sorban Jobel-évről beszél. Azt mondja, hogy hétszer hét szombat év után következik el az ötvenedik, a Jobel-év. A »jobel«, kürtöt jelent zsidó nyelven és kürttel hirdették meg ennek az évnek a következését. Ez alatt azt kell érteni, hogy ebben az esztendőben minden család, eladott birtokát vagy aikit kiforgattak a saját vagyona birtokából, annak családja minden ötvenedik esztendőben visszakapja ezt a birtokát. Miért volt erre szükség? Azért, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. se 1939 március 7-én, kedden. 169 mert Zsidóországban ők maguk között is kiszipolyozzák egymást. (Mózes Sándor: Kiforgatták, egymást a vagyonból!) Volt dúsgazdag zsidó és volt egészen elszegényedett zsidó. Hogy a családot megmentsék, ezért minden ötvenedik esztendőiben nagy igazságtevést rendeztek és visszaadták az elvett zsidóvagy ónokat. Mi semani mást nem kérünk, csak egy ilyen Jobel-esztendőt. Azt kérjük, hogy a hétszer hét szombatév után adjanak nekünk egy Jobel-esztendőt és tegyék jóvá, amit tettek, szolgáltassanak igazságot és adják vissza azt, ami a magyar nemzeté, a magyar, családoké volt. (Rajniss Ferenc: Mózes törvénye alapján!) Mi igenis, azt szeretnénk, ha a zsidóság nem volna türelmetlen ezzel a a, törvénnyel szemben, amely mindezt csak félig, vagy nagyedrészben valósítja meg és ami az ő Mózes-törvényeikben is szerepel. Azt látjuk, hogy, sajnos, ezzel a törvényjavaslattal nem lehet megoldani a kérdést, ezért bátor vagyok pártomnak, a Keresztény Nemzeti Szocialista Frontnak a zsidókérdésben elfoglalt álláspontját röviden ismertetni. E ,szerint (olvassa): »1. Zsidónak sem önkormányzati, sem országgyűlési képviselőválasztó joga nem lehet és nem is választható. 2. Zsidó a magyar hadsereg tagja nem lehet. 3. Zsidó kivándorlók 2000 pengőnél nagyobb vagyont nem vihetnek ki magukkal. Az 1867 óta bevándorolt zsidó családok tagjai és leszármazottai állampolgárságukat veszítik és legelőször vándoroltatandók ki. 4. Zsidónak (minősítendő az a vállalat, amelynek tulajdonosai, vezetői, vagy alkalmazottai között 6%-nál több a zsidófajúaknak az aránya. 5. Zsidónak már kiadott trafik, italmérés! és egyéb egyedárusági engedélyek elvondandók, iparigazolványok és iparengedélyek 6%-ra csökkentendők. 6. A szabadfoglalkozású értelmiségi pályákon a zsidóság számaránya azonnal 6%-ra csökkentendő. Hírlapíró, lapkiadó, színész, filmiszínésíz, rendező, színház- és filmigazgató nem lehet. 7, Zsidók névmagyarosításai hatályukat veszítik.« (Gr. Festetics Domonkos: Ez jó lenne! — Buchinger Manó közbeszól.) Elnök: Csendet kérek Buchinger képviselő úr! Meizler Károly (tovább olvassa): »8. zsidó nem zsidóval (házasságot nem köthet, az ilyen házasság érvénytelen; 9. a még szolgálatot teljesítő zsidó köztisztviselők azonnal nyugdíjba helyezendők, vagy végelbánás alá vonandók. (Gr. Festetics Domonkos (Buchinger Manó felé): Menjen a Törekvésbe! — Buchinger Manó: Magát hogy hívták azelőtt? — Zaj.) 10. Zsidó fajúak nem tarthatnak háztartási alkalmazotti minőségben nem zsidó magyar állampolgárokat.« Elnök: Buchinger képviselő urat folytonos közbeszólása miatt, most már másodízben rendreutasítom a mai ülésnapon. Meizler Károly: T. Ház! Itt egyetlenegy segít: a gyökeres operáció, mert a hosszú kezelés alatt a beteg nemzet meghal. Nagy nehézségek lesznek, ezt mi tudjuk, ennél a javaslatnál, de ugyanezek a nehézségek jelentkeznének a radikális, a végleges megoldásnál is. A keresztény tömegek ennek a javaslatnak előnyét nem érzik, ellenben fogják majd érezni a zsidó szabotázs eredményeit. Én már most rámutatok arra, hogy a numerus clausus után is liberális ellenhatás következett be, ez után is be főig következni. Tehát a helyett, hogy segítenének e javaslattal a keresztény 26