Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-376

Az országgyűlés képviselőházának 376. gyár kommün miatt együtt iilt a zsidó hadifogolytársaival, akiknek némelyike 1922-ben... (Rajnisg Ferenc: Az egyik zsidó elfogta a másik zsidót! — Derültség.) Az egyik keresztény fogta el a másik keresztényt. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Méltóztassék a párbeszédeket abbahagyni. (Buchinger Manó: Vagy visszamenni Oroszországiba!) Kérem Buchinger képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni! Fábián Béla: Az igaz, t. képviselőtársaim, hogy az októberi forradalomban voltak zsidók. Olyan zsidók voltak ott, — mint később a komműnben is voltak — akiknek legnagyobb része — hát Istenem — egy kicsit tagadta az őseit, csakhogy amikor ezekre itt hivatkozás történik, amikor azt akarják mondani, hogy a forradalmat zsidók csinálták, akkor azt mondják, hogy Jászi Jakubovics Oszkár, amikor meg arról van szó, hogy a zsidók ellen kell Jásziból felolvasni, akkor nem teszik hozzá, hogy Jászi ezt és ezt mondja a zsidókról. Krúdy igen t. derék képviselőtársam felolvasást tartott nekünk Jászi Oszkárból. (Vázsonyi János közbeszól.) Elnök: Kérem Vázsonyi képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni. Fábián Béla: A képviselőtársunk felolvasást tartott nekünk Jászi Oszkárról, hogy Jászi Oszkár megmondotta, hogy a íztsidó'k .ilyenek meg olyanok. Csak egyet felejtett el felolvasni: felolvashatta volna a képviselőtársunk azt, hogy Jászi Oszkár ugyanebben a könyvben maga megírja, hogy forradalmi működése előtt, amikor még a »XX. század«-ban kezdte az antiszemitáskodást, őt a zsidó templomból kiátkozták. (Drozdy Győző: Mindenhol volt zsidó antiszemita! — Derültség. — Propper Sándor: Igen, itt is Imrédy! — Zaj.) Elnök: Propper képviselő urat kérem, maradjon csendben. (Feyer Károly: Vannak még ilyen kikeresztelkedett zsidók!) Fábián Béla: T. képviselőtársam felolvasta Jásziból azt, ami a zsidók ellen szól, de nem olvasta fel azt, ami a zsidók mellett szól. Nem olvasta fel, hogy a zsidók azt a forradalmár volt hittestvérüket, aki forradalmat akart ebben az országban csinálni, még mielőtt megcsinálta volna a forradalmat, a templomukból kiátkozták éppen azért, mert itt antiszemitáskodott, s azért, mert látták, hogy az ország rendjét fel akarta forgatni, kiközösítették maguk közül. Nem olvassa fel és nem szól egy szót sem a t. képviselőtársunk arról, hogy ezzel a Jászi Oszkárral szemben éppen Magyar^ ország akkori igazságügyminisztere, Vázsonyi Vilmos folytatta a legnagyobb harcot. (Ügy van! balfelől.) Itt van Esterházy Móric gróf, az akkori Esterházy-kormány miniszterelnöke, aki megmondhatja, hogy a bolsevizmussal szemben és a Jászi-féle forradalmi önképzőköristákkal szemben Vázsonyi Vilmos volt az, aki a legkeményebb, a legelszátabb és a leghatározottabb intézkedéseket javasolta úgy az Esterházy-kormánynak, mint a Wekerle-kormánynak. (Ügy van! Ügy van! balf elől.) Hát, ha Jászi Oszkárt fel tetszett olvasni velünk szemben, vagy fel tetszik olvasni velünk szemben Kun Bélát, akkor tessék talán a fair play elve alapján felolvasni a mi javunkra Vázsonyi Vilmost is. És ha méltóztatik a mi terhünkre felolvasni a síbereket és azokkal méltóztatik általánosítani, akkor tessék talán a másik oldalról felolvasni azoknak a hősöknek tízezreit és százezreit is, akik itt a magyar aratás védelmében képviselőtársammal együtt nagy, kemény küzdelmeket vívtak. Nem monülése 1939 március 3-án, pénteken. 147 dorn azt, hogy azok különbek voltak bárkinél, csak azt mondom, hogy teljesítették kötelességüket. Csak azt mondom, hogy azok is ugyanúgy, mint a keresztény testvéreink, védték a hazát. (Bródy Ernő: Kötelesség, hazafias kötelesség volt!) Megértem azokat a képviselő urakat, akik nem voltak a harctéren, megértem azokat a képviselő urakat, akik maguk — hogy én is egy dallal szolgáljak — egy éjszakán sem voltak kinn a harctéren. Ezeket megértem, ők nem tudják, mi történt a harctéren, nem tudják, mi történt a hadifogságban, nem tudják, mit jelentettek a közös szenvedések. En csak azokat a képviselőtársaimat nem értem, akik maguk az első volnalban harcoltak, akik nem voltak felmentettek, akik az első vonalban »Bajonett auf!«-fal mentek rohamra. Elsősorban nem értem azokat, akik a rohamcsapatokban kézigránátokkal mentek az olasz és az orosz fedezékek ellen. Ezek a képviselőtársaim nem érzik, nem értik, hogy nekik kötelességük itt felállani és azt mondani, hogy nem lehet egy zsidótól többet kívánni és nem lehet egy zsidótól két vitézségi érmet kívánni azért, hogy teljesen egy en jogúvá tegyék őket, viszont pedig annak, aki soha harcteret nem látott, minden lehetőséget ebben az országban megadni. Hát mi lehet az asszimiláltság bizonyítéka? A kitérés, vagy a harctéren való kötelességteljesítés? Még azoknak gyermekeivel szemben is, akiknek Vaskorona-rendjük vagy Mária Terézia-rendjük van, vagy akik az ellenforradalomban le voltak tartóztatva, vagy akik az ellenforrada-. lomban életüket veszélyeztették, vannak a törvényben olyan rendelkezések, amelyek szerint bizonyos kivételek rájuk sem vonatkoznak. Tehát megint visszatérek erre: a Batthyánypalota terroristájának fia lehet Magyarországon lapszerkesztő, annak lehet lapengedélye, lehet politikai rovatvezető, (Bródy Ernő: Cupringer! — Derültség.) de a zsidó hős nem. lehet lap vezér és lapszerkesztő. (Peyer Károly: Ez a keresztény erkölcs!) E szerint tehát az a nagyobb megbízhatóság, ez a kisebb megbízhatóság. Es az asszimilálódás! Kivételeket méltóztatnak tenni bizonyos tekintetben. Nem akarom itt megmondani, mert nincs pontos statisztikám, de elvártuk volna a kormányzattól, hogy amikor itt a második szakaszban bizonyos kivételeket tesz, legalább mondaná meg, hogy körülbelül hány emberre vonatkozik ez a kivétel. (Bródy Ernő: Tizenöt titkos tanácsosra-) A katonai kivételek is egészen jelentéktelen csoportjára vonatkoznak a magyar zsidóságnak. Mindig azt mondták velünk szemben, hogy nem voltunk a harctéren. Az első ellenforradalom Magyarországon és- az 1920-as éveknek fellobbanásai indokukat abban találták, hogy a zsidók idehaza ültek a káderirodákban és nem voltak a harctéren, hogy a zsidók lógósok voltak, addig, amíg a magyar keresztények odakinn a harctéren teljesítették kötelességüket. Hát ha olyan kevés zsidó volt a harctéren, akkor miért kell olyan nagy kitüntetéseket megkívánni ahhoz, hogy egy zsidó bizonyos tekintetben egyenjogúvá tétessék? Ha olyan kevesen voltunk a harctéren, talán elég volna, hogy azok, akik kinn voltak a harctéren, kivételes elbánásban részesüljenek. Akkor nincs semmi veszedelem, mert hiszen a zsidók idehaza voltak a káder-irodák-