Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-376

Az országgyűlés képviselőházának 376. ülése 1939 március 3-án, pénteken, 141 a közeljövőben a magyar szociáldemokrata párt, akkor az elmondottakat el nem [mondottaknak (tekinthetem. (Propper Sándor: Es meg fogja szavazni ezt a javaslatot?) Meg fogom szavazni. (Propper Sándor: Megszavazza!?) Igen! (Propper Sándor: Na jó, akkor jövünk ilyen javaslattal!) Nem volt szándékomban felszólalni ennél a vitánál, de már a bizottsági tárgyalásoknál is olyan jelenségeket láttam, olyan felszólalásokat hallottam és különösen a bizottsági tárgyalások során olyan jelenségek mutatkoztak az országban, amelyek alapján szükségesnek tartottam, amelyek kötelességemmé tették, hogy az igen t. Ház szíves figyelmét rövid időre igénybe vegyem. Méltóztassék megengedni, ha azt mondom, hogy ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban meglehetősen nagy szomorúság vett erőt rajtam. Elsősorban is a zsidótöryényjavaslat benyújtása óta éppen az ellenzéki felszólalásokból úgy gazdasági életünknek, mint társadalmi és egész etikai életünknek olyan elzsidósodásáról nyertünk képet, amelyről eddig talán fogalmunk sem volt, amely mindjobban erősebbé teszi bennünk azt a meggyőződést, hogy a felelős magyar kormányzatnak ezt az elzsidósodást de facto megszüntetnie, illetőleg visszaszorítania kötelessége. Ez a szomorúságom természetesen még nagyobb a keresztény felszólalók beszédei miatt, akikben úgy látom, ez a felelősségérzet sokkal kisebb mértékben van meg. Nem akarok ugyanabba a hibába esni, amibe a javaslatot ellenző urak estek, mondván, hogy erkölcstelen és alkotmányellenes a javaslat, de nem hallgathatom el azt a megrökönyödésemet, amely ama felszólalások után keletkezett bennem, amelyekből hiányzik a büszke magyar öntudat és a magyarság céljai elérésébe vetett hit

% ami pedig szükséges ahhoz, hogy a magyar életben a magyar nép jövőjét biztosíthassuk. (Esztergályos János: Lehet ezt a nélkül is biztosítani, hogy félmillió embert halálra ítélnénk!) T. Ház! Halljuk, mint az előző törvénnyel kapcsolatban is hallottuk, hogy a magyar gazdasági élet mai fejlett színvonalát egyedül a zsidóságnak köszönhetjük, pedig minden fejlődésünk kezdetén — akár a gazdasági, akár a hitelélet, akár a kereskedelem, akár a pénzügyek terén — a kezdet mindig keresztény volt ebben az országban. Én elfogadnám ezt az érvelést, ha ezt a zsidóság hangoztatná és meg is érteném, hiszen én nem vagyok hajlandó minden bajt és minden bűnt a zsidóságra rászórni, mint ahogyan erről Malasits képviselőtársam igen helyesen beszélt, de méltóztassék megengedni, hogy fajommal szemben mégis tartozzam azzal a köteles tisztességgel és becsülettel őseim iránt, hogy végeredményben ez az ország önmagától is, a zsidók nélkül is fejlődött, hogy az utolsó decenniumok és a történelem során a magyar nép és a magyar géniusz volt mégis csak az, amely a fejlődés útjára vitte ezt az országot. Nem szeretem, ha nagyon tetszelgünk magunkban olyan keresztényi felfogással, hogy elfeledjük Krisztus felfeszítését is és a humanizmus fehér tógáját vesszük magunkra, amikor tulajdonképpen nem erről van szó. (Esztergályos János: Krisztus ezt a javaslatot nem szavazná meg és nem szavazta volna meg a másikat sem!) Nem lehet keresztényellenesnek sem tekinteni ezt a javaslatot, amely a keresztény államelemeknek van hivatva a földi javakat biztosítani. Nem lehet ilyennek tekinteni olyan javaslatot, amely a zsidóság száKÉiPVUS'ELÖBÁZI NAPLÓ XXII. mára a keresztények lelki adoptálását igenis, lehetővé teszi és lerögzíti. Hiszen, ha nem erre az álláspontra helyezkednénk, tulajdonképpen akkor ütne rést a kereszténységen. Akkor ütnénk rést a kereszténységen, ha egyszerre minden gerinctelen zsidónak megengednénk a keresztény vallásra való áttérést, a kikeresztelkedést. (Zaj a baloldalon.) A kereszténység nem olyan világnézet, amelyet máról-holnapra át lehet venni. Ez mélységes fejhajtás Krisztus király előtt, egy; lelki átélés, lelki újjászületés, a múltnak teljes — és ha kívánják, talán totális — elhagyása és egy egészen új jövő kialakulása a lélekben. (Esztergályos János: Szóval egy »csodálatos forradalom«!) Annyira csodálatos nincs, mint ön. Azt mondják, hogy a javaslat keresztényellenes, mert (hiányzik belőle a szeretet embertársai iránt. Általában ma is kérdés és azt hiszem, többen gondolkodtak azon, hogy vájjon a szeretet vagy gyűlölet vitte-e előre ezt a világot nagyobb mértékben. Hiszen nem kell csak a közeim ultra tekintenünk, amikor a világháború után, a világháború véres tanulságaiból itt maradt nekünk a rádió és a repülőgép általánosabb használata és nagy tömegben a gyűlölet szülte haladásnak nagyon sokféle eszköze. De, kérdezem, nem a végtelen szeretet-e az, amely a javaslatban megnyilvánul és népünk földi javát kivánja biztosítani. Azt mondják, hogy nem a nép széles rétegének gyermekeiben talál talajra ez a javaslat. Talán nézzünk tényleg szembe ezzel a váddal. Bizonyos mértékig igazat is lehet adni ezeknek az ellenvetéseknek. Való igaz, hogy például a proletárságnak, a munkásságnak egy része mereven a kapitalizmus ellen lép fel, tekintet nélkül arra, hogy ez a kapitalizmus zsidó-e vagy keresztény. O csak kapitalistakérdést ismert, a nélkül, hogy taglalná, hogy milyen faj vagy milyen felekezet kezében van a tőke. Ez áll a kisgazdatársadalomnak bizonyos rétegére is, amely nem nagyon nézi azt, hogy a lóvásáron például milyen tenyérbe üt. A zsidókérdés valóban nem a nép széles rétegeinek első kérdése, de föltétlenül kérdése annak a feltörekvő keresztény intelligenciának, amely összeütközött most a zsidósággal és amely Összeütközésben nekünk feltétlen kötelességünk a keresztény intelligencia mellé állni, amelyet védeni hivatva van ez a javaslat. (Esztergályos János: Szóval nem a népnek, hanem az ország egy kis rétegének érdeke!) Elnök: Kérem Esztergályos képviselő urat, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni. Baross Endre: T. Ház! Én nem érdekről, de egy megoldandó kérdésről beszélek és arról, hogy a népben, amelyről képviselőtársam szólt, megteremtsük a feltétlen anyagi bázist, megteremtsük a fejlődést a magasabb rétegekbe, mert az, hogy a kereszténység mindig csak az alsó síkokban helyezkedhessek el ebben az országban, nem az a népi politika, amelyet követnünk kell. Úgy látom, kategorikus imperativusként jelentkezik, különösen nálunk, ahol — meg kell ezt is őszintén vallani — a zsidóság számára mindig található volt íróasztal ebben az országban és intelligenciánk számára, sokszor a doktorátust végzetteknél is az elzüllés útja volt a jövő, mert hiszen a magyar plutokrácia rövidlátása, faji és társadalmi összetartozási érzéke és érdeke miatt az emelkedés lehetetlen volt. Túlfeszült a húr, ezt mindnyájan megállapíthatjuk. Nem térek ki 22