Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-366

448 Az országgyűlés képviselőházának tétlen türelmének hangján szólok hozzájuk, i mert a történelem nem egy és nem két generáció történelme és a magyar nemzet ezeréves múltjában sokkal nagyobb erők gyüiemlettek fel, semhogy ma ne éreztetnék hatásukat a magyar nemzet kebelében élő bármely nemzetiséggel szemben. Ez a történelemtisztelet, ez az ezeresztendős népi gondolat volt az indítóoka mai felszólalásomnak. Méltóztassanak megengedni, -hogy röviden a tanrend^ kérdésére is rátérjek. Azt hiszem, Horváth Zoltán képviselőtársam tudja, hogy itt tulajdonképpen kétnyelvű iskoláról van szó és ez a tanrend első pillanatra valóban mesterműképpen jelentkezik, és azt hiszem, senki sincs, aki a kultuszkormányzat tisztviselői karának ne a legnagyobb köszönettel adóznék. De úgy látom, hogy ez a tanrend csak akkor volna talán pedagógiailag is elfogadható, ha ezek a sváb gyerekek németek, vagy magyarok volnának, de nem azok, hanem sváb anyanyelvűek és külön lokálpatriotizmusukat nyelvükben is kifejezésre akarják juttatni. Amiatt, | hogy most nem két, hanem három nyelvvel kell annak a kis gyermeknek megküzdenie, lelkivilágukban olyan felfordulással találkozunk, amely gazdasági térre is kiterjed. Ezek a sváb szülők ugyanis féltik gyermekeik jövőjét, prosperitását, amit ugyanebben a felterjesztésben is kifejezésre juttatnak, amikor azt mondják, hogy: nemcsak napszámosokat akarunk a falunkban nevelni, hanem azt akarjuk, hogy ezután is úgy legyen, ahogyan akkor volt, amikor magyarul tanultak fiaink és községünkből pap, orvos, tanár, tanító és jegyző került ki, nem is egy; mint a falu józanul gondolkozó polgárai, munkásai tiltakozunk a visszanyomás ellen. (Horváth Zoltán: Hány németszármazású miniszter van?) Az a szegény szülő, aki nem tudja gyermekét úgy nevelni, hogy annak szellemi képessége a főváros gyermekeivel azonos legyen, képtelen biztosítani ennek a gyermeknek azt, hogy végeredményben az agya háromféle nyelvet fogjon fel. Természetes, hogy ezek a gyermekek elmaradnak tanulmányaikban, amire már van példa a kerületemben, már észlelhető az ilyen tanrend szerint nevelt gyermekeknek a tanulmányakban való visszamaradása. Az utóbbi időben az országos viszonylatban tett gazdasági intézkedések során nagyon sokszor megtörtént az, hogy a budapestkörnyéki kérdéseket nem vették külön. Azt hiszem, ebben a tekintetben is ez a hiba csúszott bele és ez, azt lehet mondani, e gazdasági kérdéseknél meg fontosabb, viszont könnyebben lehet rajta segíteni. Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt befejezném interpellációmat, még csak azt a kerést tolmácsoljam: nehogy az óvodát is nemetesítsük, mert annak akkor a svájb népnek az előrejutása teljesen el lesz vágva. (Horváth Zoltán: Basoh úr azt akarja! — Br. Berg Miksa: Basch úr mást is akar!) Már vannak községek itt Pest környékén, ahol már évek ota fennáll ilyen kettősnyelvű iskola és megállapítható, hogy az ezekből az iskolákból kikerült gyermekek szellemi nívója sokkal alacsonyabb, mint azoké, akik a C-típus szerint tanító iskolákból kerültek ki. Meg vagyok győződve arról, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur meg fogja találni a módját annak, hogy a továroskörnyéki lakosság józan felfogásának elismeréséül is tekintetbe vegye a kérésüket s 366. ülése J939 január 25-én, szerdán. ha ez az állam számára, amint Horváth Zoltán t. képviselőtársam mondotta, talán nagyobb költséget is jelent, ezt a költséget meg fogjuk szavazni. (Helyeslés a baloldalon.) En kérem kerületem lelki nyugalmának és gazdasági életének biztosítását. (Helyeslés és taps.) Elnök: A kultuszminiszter úr kíván válaszolni Horváth Zoltán és Baross Endre képviselő urak interpellációira. Gr, Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! Mielőtt az interpellációkra magukra és részleteikre válaszolnék, természetesen azoknak csak iskolapolitikai vonatkozásaira, engedtessék meg nekem, hogy a problémának hátterére vonatkozó álláspontomat különböző, régebben tartott előadásaim szavaival jellemezzem. Ilyenekkel azért, nehogy úgy lássék, mint hogyha a pillanat kívánalmaihoz alkalmaznám azokat, amiket vallok s amiket mondok. Három évvel ezelőtt a Katolikus Szemlének előadássorozatán a nacionalizmusról és internacionalizmusról beszélve, a következőket mondottam (olvassa): »A fehér ember társadalmi fejlődésének egészében hagyva és nem kiragadva kell néznünk az európai nacionalizmus jelenségét. A nacionalizmusnak százada a XIX. század. Csodálatosan lendületes fejlődés százada, de — és éppen ezáltal eredményeitől elkapatva —csodálatosan egyoldalú fejlődésű. Az anyagi ismeretek uralhatatlan halmozódásának, az anyagban és mennyiségben való gondolkodásnak százada. A politikában és a társadalmi élét e körüli terein a XIX. század a tömegek és a többségi elvek százada és mindenben a leegyszerűsített tömegformuláké és jelszavaké. A nemzetiség fogalma is élesebb, definíciójában egyszerűbb, egy külsőleg meghatározhatóbb és egyetlen kritériumra, a nyelvre leegyszerűsített formát nyer a kor szellemében. A statisztikai módszer és tömegekben gondolkodás, az embereket beskatulyázzák, rubrikázzák. Ebben a mindenkit számonvevő, számontartó világban nemcsak ezen a téren, de minden téren, mindenkinek valahova tartoznia kell, egyszerű kritériumok, leegyszerűsített formulák, jelszavak szerinti s ezért mesterségesebb csoportokhoz; valahová és ezáltal máshová. így támadja meg annak az . egyoldalúan fejlődő kornak felfogása a mi szerves magyar nemzetfogalmunkat is és segíti azt megbontani és különösen az ellentéteket élesíteni.« (Horváth Zoltán: Ezt nem akarjuk engedni!) 1937 nyarán a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Intézményének párizsi konferenciáján egy tanítványommal, dr. Rónai Andrással közösen egy memorandumot terjesztettünk elő a nemzetiségi kérdésről és a nemzetiségi keveredés különböző típusairól. Ennek a memorandumnak a befejező részében a következőket mondtam (olvassa): »A nemzeti« államok hatalmas kifejlődése a XIX. század folyamán különös fontosságot kölcsönzött a nemzetiségfogalom meghatározása terén a nyelvi összetartozás nemzetiségi elvének. Ez az elv vált a hivatalos statisztikák osztályozásának alapjává. A XIX. század a statisztika százada. Ez a tény nagyban hozzájárult a kérdés leegyszerűsítéséhez s ezáltal torzításához. A statisztikai adatfelvételek nyilatkozatokat és határozott magatartást (egyirányú elhatározást és vallomást) követeltek olyan emberektől, akik különben mint összekötő láncszemek szerepeltek egymástól különböző embercsoportok közt, különösképpen különböző nemzetiségek közt, ame-