Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-364

Az országgyűlés képviselőházának Ê6&. hogy a kaszárnyák udvarán, a gyakorlótereken az emberek milyen tarkán tudták kicifrázni u káromkodásokat. Valósággal versenyzett e tekintetben egypár kemény hadfi. Pe dig lalán nem tennék, ha meggondolnák, hogy ez a törökről reánk maradt szomorú, gyászos örökség. A török itt ült a nyakunkon másfél századon keresztül, meggyalázott bennünket, becsületünket, tisztességünket, szidta apánkat, anyánkat, szidta mindazt, ami szent, a szentségünket, Máriánkat, Istenünket, Krisztusunkat. A török kitakarodott, kiverték az országból, de szomorú örökségképpen itt maradt a káromkodás és sajnos, polgárjogot nyert, még szinte azt mondhatnám, jobb körökben is. Ezt a hangot, ezt a szomorú örökséget a kaszárnyák udvaráról, a leventeterekről egyszer és mindenkorra ki kell tiltani és számkivetni kell. (Helyeslés.) Ezért nagyon kérem a miniszter urat, hogy szíveskedjék a végrehajtási utasításban ezekre a pedagógiai kérdésekre nagy súlyt helyezni, (Helyeslés.) hogy azt a magyar ifjút úgy nevelhessük, hogy lelkébe tényleg beágyazhassuk a magyar jövendőt. Konstatálnunk kell, mert tény és igazság, hogy 18 esztendő óta van leventeintézmény itt Magyarországon, de 18 esztendő leforgása alatt nem tudtuk a fiatalsággal úgy megkedveltetni, hogy a fiatalság büszke legyen rá. Nem tudtuk a szülőket sem megnyerni, hogy azok rokonszenve megnyilvánuljon a leventeintézmény iránt. Valami hibának kellett tehát lennie. Igaz, volt hiba, mert szélsőbaloldalról, [hg'y van! Ügy van! jobbfelól.) destruktív oldalról ritmikusan visszatérően folytak az izgatások a leventeintézmény ellen. (Ügy van! ügy van! jobofelől.) Emlékezem rá, amikor szélsőmarxista vezetolapban cikkek jelentek meg arról, hogy a leventéket kivezényelték istentiszteletre vagy pedig amikor társadalmi emberek fordultak az intézményhez, hogy istenfélelemben, tiszta erkölcsben neveljék a fiatalságot. Akkor azt írta a marxista vezető lap, hogy »tömik a fiatalság lelkét az Úristennel, amint a parasztaszszony kukoricával tömi a libát.« (Zaj a jobboldalon. — vitéz Benárd Ágoston: És ez a lap még mindig megjelenik.) Éppen 'ezért most, amikor ilyen jut eszembe, fájdalmasan látom azt, hogy a leventék vasárnapi foglalkoztatásáról nincs szó a javaslatnak azokban a szakaszaiban, amelyek a leventeüggyel foglalkoznak, amennyiben a leventékkei hétköznap kell foglalkozni. Valamiképpen azt látom, hogy ami a vasárnapot, az ünnepnapot illeti, nincs semmi intézkedés, semmi gondoskodás a leventemtézményről. Mi történik a leventékkel vasárnap? A büntető szankciók között — a javaslat végén is kerestem — nem találtam semmit erre vonatkozólag. Már pedig a magyar ifjúságot nemcsak hazaszeretetben kell nevelni, hanem tiszta erkölcsben és mélységes vallásosságban is (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) és annál inkább is szükséges ez, mert hiszen a levegő tele van infekciókkal, különösen a városokban, de már a falvakban is. Mindenféle mozgalmak, úgyszólván túlságosan is próbára teszik a fiatalság lelkének teherbíró erejét, próbára teszik, megfertőzik és ha ebben a legveszedelmesebb korban, különösen a pubertás korában, a fiatalság nincs kemény, fegyelmezett ellenőrzés alatt, ha azt látja, hogy neki mindent szabad, akkor én nem tudom, hol fogunk megállni és hogy az a szomorú statisztika, amelyről az KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXI. ülése '1939 január 20-án, pénteken. 3Í9 imént beszéltem, meg fog-e változni. Pedig nagyon kívánatos, hogy megváltozzék. Arra kell törekednünk, mindent el kell követnünk és minden áldozatot meg kell hoznunk azért, hogy a fiatalság maga szeresse meg a leventeintézményt. Nagyon helyes, hogy azt olvashatom ebben a javaslatban, hogy az alsóbb korcsoportokban mindig kevesebb és kevesebb lesz a drill és több lesz a játék, hiszen — nagyon helyesen — a fiatalságnak ebben a korban romantika kell, nem katonai drill. Éppen ezért helyeslem azt is, hogy pedagógusok foglakoznak velük, akik gyengédebb, finomabb bánásmódjukon keresztül a fiatalsággal megkedveltetik a leventeintézményt. Szeretném elérni, hogy oly hazafias szellemben tudnánk átalakítani 18 éves korára minden magyar fiatal gyermeket, hogy Magyarországon is bekövetkezzék az, ami Németországban most a közelmúltban megtörténi Párizsban megöltek egy németet és amikor egyetlenegy németet megöltek a 80 milliós, hatalmas nagy nemzetből, akkor a német tanulóifjúság és a német tanoncifjúság — talán senki sem mondta neki, csak a szülők nézték és bámulták — este 6 órakor megállt mereven a szobájában, az ágya mellett vagy az íróasztala mellett, megállt a német ifjú, állt rendületlenül, szótlanul és amikor megkérdezték tőle: mit csinálsz, miért állsz itt, mi történt veled? — csak másnap mondta meg, hogy tisztelgő állásra állt meg annak a Franciaországban meggyilkolt egyetlen németnek emléke előtt! Ez kell nálunk is. Hasson át bennünket is a nemzeti érzés és valahogy a fiatalság maga lelkesedjék a katonai gondolatért, úgy, hogy minden kaszárnya udvarára kíváncsian, de vágyó lélekkel nézzen a magyar fiú, mint Toldi Miklós nézte Nagy Lajos király vitézeit és sóhajtson fel: aranyos vitézek, hej, ha én is köztetek lehetnék! Erre kell nevelni a magyar fiatalságot és mi, igen tisztelt miniszter úr, akik papok és tanítók kint a vidéken a fiatalsággal foglalkozunk, szívvel-lélekkel felajánljuk közremunkálkodásunkat ennek az intézménynek a felvirágoztatása érdekében. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) T. Ház! Legyen szabad a leventeintézménynyel való foglakozás után felemlítenem egy kérdést. Amikor a törvényjavaslatot nézem és a 15. §~ban azt olvasom, hogy a honvédség zászlói a nemzeti színeket és az ország címerét viselik, akkor legyen szabad itt egy gondolatot megemlítenem. Nemrég egy dunántúli úricsaládnak voltam a vendége. Látok ott egy régi képet az úriszoba legelső helyén. Nézem, mi ez a kép és erre a háziasszony elmondja, hogy ez egy dunántúli főúri esalad zászlajából való, amely zászló megfordult a mohácsi síkon. Annak a magyar főúrnak Lajos király, amikor megindult Mohács felé, innen Budáról levelet írt, hogy siessen bandériumával, cito, cito, citissime. Az a főúr ez alatt a Szűz Máriás lobogó alatt vonult bandériumával Mohács felé. Golyó járta ezt a Szűz Máriás zászlót. Rákóczinak, a szabadság fejedelmének hadseregében nem volt mindenki katolikus, sőt volt idő, amikor Rákóczi szabadságharcosai közt több volt a kálvinista, mint a katolikus, Rákóczi szabadságharcosainak lobogóján mégis ott volt a Szűz Mária-kép. Azt gondolom, szép volna, ha felelevenítenők a régi tradíciókat. A tradícióban él a nemzet. Sokszor talán kicsinek látszó 59