Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.
Ülésnapok - 1935-352
28 Az országgyűlés képviselőházának 352. ülése 1938 december 13-án, kedden. ban és a Házon kívül is lelkes és gyönyörű beszédeket hallottunk az egyke pusztítása ellen való védekezésről és ha keresem, hogy mi történt ugyanokkar a hivatalos cselekedetek terén az egyke pusztításának megállítására, akkor nem találom azokat a komoly intézkedéseket, amelyeket a magyarság érdekében ez a katasztrofális helyzet joggal szükségessé tenne. Csonka-Magyarország 3410 községéből 509 községben hódolnak az egykének. Méltóztassanak a saját lelkiismeretüket megkérdezni, vájjon mi okozza elsősorban a magyarságnak ezt a szörnyű- pusztulását, amely az egykében nyilvánul meg. Azt hiszem, mélyen t. uraim, ha őszintén megkérdezik lelkiismeretüket, akkor megkapják az őszinte választ, nevezetesen azt, hogy a falvakban élő magyarság, a falusi lakosság olyan irtózatos nyomorúságban él, hogy a szülők nemhogy gyermekeiket, de még önmagukat sem képesek eltartani. (Ellenmondások jobbfelől.) Bátor voltam megemlíteni, hogy fentjártam a Felvidéken... (Csikvándi Ernő: Disznótoron! — Élénk derültség.) Nem disznótoron, mélyen t. képviselőtársam, disznótoron ön járt. Én felmentem a szociális berendezkedéseket nézni és azt is megmondhatom, hogy a magas vezérkar engedélyével mentem arra a területre. Megállapítottam azt, amiről itt beszélek, (Giller János: Rosszul állapította meg!) hogy az irtózatos nyomorúság, a szociális elhagyatottság az, ami ezen a területen a magyarság pusztulását elősegíti. Mondom, fentjártam a Felvidéken és őszintén szólva, örült a lelkem, amikor egy-egy vasúti állomásnál megállva, kinéztem az ablakon és láttam, hogy még a legkisebb vasúti állomáson is_ ott állt sok anya, kis csecsemővel a karján, körülöttük pedig nagytömeg apró gyermek volt. Élesen elválasztó határvonalat mutat ez a jelenség a magyar viszonyokkal szemben. Csonka-Magyarország területén bizony hosszú utat tehetünk meg, míg a gyermekek tömegeit látjuk állni a vasútállomáson. Elmentem Csanálosra. benéztem több családhoz és őszintén szólva., nem találtam olyan, családot, ahol legalább kettő, három vagy négy gyermek ne lett volna. Azon a vidéken tehát nem ismerik az egykét, mert becsületes munkabérben, munkanélküliség esetére szóló biztosításban és szociális biztosításban részesülnek. Az; elmúlt 15 esztendő alatt 600.000 magyar csecsemő halt meg egyesztendős kora előtt. Milyen irtózatos szám ez a magyarság szempontjából? Szörnyűséggel és borzalommal tölti el ez a szám az ember lelkét, ha azt látja, hogyannak ellenére, hogy a jövő és menő kormányok látták ezt a helyzetet, ezen a téren semmi komoly munkát nem végeztek. Megint csak Homonnay igen t. képviselő tírhoz vagyok kénytelen visszatérni, aki itt naary felháborodással említette; hogy Csonka-Magyarország anyagi szempontból nem tud ilyen szociális biztosítást nyújtani. Mélyen t. Homonnay képviselőtársam, Ón 15 esztendőn keresztül hűségesen támogatta azokat a kormányokat, amelyek látták ezeket az irtózatos állapotokat a magyar falvakban, a nélkül, hogy az ön lelkiismerete a kormányéval együtt felháborodott volna ezen. (Csikvándi Ernő: Az egyke nem a munkáscsaládokban van, hanem éppen a vagyonosoknál!) Az ön kerületében is vannak községek, t. képviselő úr, ott pedig nem vagyonos emberek, hanem apró, kis emberek laknak. (Zaj a jobboldalon. — Propper Sándor: TÍgylátszik, képvsielője válogatja ! — Csikvándi Ernő: Tgaz, képviselője válogatja!) De, hogy folytassam ezt a szomorú statisztikát, a legújabb orvosi statisztika szerint 350.000 tuberkulótikus beteg van ebben az országban, tehát 350.000 ember hordja magában a halál, a biztos pusztulás csíráját. Hitszer ű meggyőződésem az, hogy ha a magyar kormányzat gondoskodott volna már a falusi ós városi dolgozó emberek megfelelő szociális biztosításáról, ha nem hagyta volna és nem hagyná elpusztulni az embereket étlen olyankor, amikor munka nélkül vannak, hanem adna munkanélküli segélyt és gondoskodnék arról, hogy a munkanélkülivé vált apa és anya tudjon kenyeret adni a gyermekeknek, akkor ez a szörnyű szám a tuberkulótikus betegség terén nem szerepelne az orvosi statisztikában. A 350.000 tuberkulótikus beteg között az utolsó orvosi jelentések szerint 50.000 olyan van, akit feltétlenül el kellene különíteni a családtól. Igen ám, de hová viheti az a szegény dolgozó ember, clZ cl falusi munkás, az a kubikos a betegét, a férjet, az anyát vagy az ugyanilyen betegségben szenvedő gyermeket? Kórházba? Éppen előttem mondotta nagyon helyesen Tildy igen t. képviselőtársam, hogy az a kisgazda, az a kisember, az a falusi ember, akinek van egy nádfedeles kis háza, egy félhold szőlője vagy néhány öles telke, irtózik attól, hogy betegét kórházba vigye; nem viszi oda, bár sajog a lelke és kiszakad a szíve, mikor látja ott azt a tüdőbeteget szenvedni, mert fél, hogy kis házacskáját, földjét és szőlőjét kórházi költségek címén elárverezik. Ezt önök valószínűleg ugyanúgy tudják, mint én. Önökhöz is valószínűleg tömegesen jönnek levelek, amelyek közül az egyikben egy napszámból élő ember azt írja, hogy az édesanyja bent feküdt néhány hétig a kórházban és ugyanakkor, amikor a kórházi költséget betáblázták a kis nádfedeles házra, a kis szőlőre és földre, ugyanakkor napszámosi béréből is letiltottak bizonyos részt, hogy a kórházi költség fedezve legyen. Határtalan lelketlenség, kíméletlenség ez emberi és nemzeti szempontból. (Reményi-Sehneller Lajos pénzügyminiszter: Tudja bizonyítani a képviselő úr? Lesz szíves az adatokat hozni? — Helyeslés a jobboldalon.) Három-négy napon belül produkálom az adatokat. (Reményi-Sehneller Lajos pénzügyminiszter: De ha három napon belül nem hozza, figyelmeztetni fogom a képviselő urat!) A miniszter úr még nem ismer engem, amit igérek, azt meg is tartom, a miniszter úrral szemben is. Bemutatom majd a bizonyítékot. (Egy hang jobbfelől: Nehéz leszi) Ez nem nehéz, mert saját kerületemben is történtek ehhez hasonló dolgok. Ez az az állapot, amely engem arra kényszerít, hogy nyíltan megmondjam, hogy az ígéret, a jelszó, amely népies politikát hirdet az országban, nem egyezik a meglévő állapotokkal és cselekedetekkel. De menjünk tovább. Nemcsak a tuberkulózis, hanem a tífusz is pusztít. Ellenőrizheti a miniszter úr, Hajdú vármegye alispánja, Rázsó István mondotta, nem is olyan régen, hogy Hajdú megyében az emberek sok helyen pocsolya vizet isznak, mert nincsenek kutak. Tudjuk, hogy a tíflusszal és más betegségekkel fertőzött kutak pusztítják az embereket. Kérdezem, megvan-e ezeknek a szerencsétlen embereknek az emberi és nemzeti szempontból szükséges orvosi segítségük? Amikor a kormány a magyar társa!dalom papírvékony rétegének szociális biztosításáról gondoskodik, (Reményi-Sehneller Lajos pénzügyminiszter:
