Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-362

320 Az országgyűlés képviselőházának 362, Szükségét éreztem azonban annak, hogy ezt a kérdést idehozzam a képviselőház elé és nyomatékosan felkérjem a belügyminiszter urat arra, hogy ezt a törvényjavaslatot megfelelő módosított formájában mielőbb hozza a Ház elé. Meg vagyok győződve róla, hogy ennek a kérdésnek helyes rendezésével ez a. Ház egy olyan törvényalkotással írná be a nevét a magyar, történelembe, amelynek kihatásait egyelőre nem is lehet megállapítani, de egészen biztos, hogy ennek megalkotásánál azoknak az áldása fogja kísérni ezt a munkát, akik a jövőben nem lesznek kénytelenek nyomorultul elpusztulni, betegen sínylődni csak azért, mert nincsen meg a megfelelő anyagi lehetőségük arra, hogy gyógykezeltetésükről gondoskodni tudjanak és ma, egészségük, talán életük árán is így akarják kicsiny vagyonkájukat maguk és gyermekeik számára megtartani. Ennek a kérdésnek a helyes rendezése kell, hogy az első lépés legyen azoknak a szociális elveknek a gyakorlati megvalósítására, amelyeket a kormányzat hirdet, mert a szociális gondozás ott kezdődik, amikor valakinek az egészségvédelméről, betegség esetén pedig gyógykezeléséről gondoskodnak. Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügyminiszter úrnak. Következik Cseh-Szombathy László képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz az orvosi magángyakorlat után kivetett adók mérséklése tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Porubszky Géza jegyző (olvassa): »Van-e tudomása a pénzügyminiszter lírnak arról, hogy az utóbbi években a különféle társadalmi osztályoknak különféle biztosító intézetek keretébe történő beszervezésével az orvosi magángyakorlat lehetőségei évről-évre annyira csökkentek, hogy ma már egyes kivételes esetektől eltekintve a magánorvosi gyakorlat jóformán teljesen megszűnt? Hajlandó-e a miniszter úr intézkedni, hogy ennek megfelelően az orvosi magángyakorlat után az orvosi rendre kivetett adók is megfelelő mértékben leszállíttassanak és az egyes orvosokra kivetett adók ennek a szempontnak a figyelembevételével a tényleges keresetnek megfelelően állapíttassanak meg?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Cseh-Szombathy László: T. Ház! Adót fizetni a magyar ember sohasem szeretett, (vitéz Somogyváry Gyula: Nem is jó!) de ennek ellenére mindig iparkodott az állammal szemben fennálló kötelességének tőle telhetőleg eleget tenni és csak azt kívánta meg, hogy a reá kivetett adó igazságos és elviselhető legyen. Az orvosi magángyakorlat után kivetett adók azonban az utóbbi esztendőkben semmiféle csökkenést sem mutatnak, annak ellenére, hogy évről-évre mind kisebb lesz azoknak a társadalmi rétegeknek a köre, amelyek a különféle biztosítóintézetekbe még be nem szervezkedve a magánorvosi gyakorlat rendelkezésére állanak. Sokat lehetne beszélni arról, hogy a betegség esetére szóló biztosítások terén a kormány által követett eljárások mennyiben helyesek, vagy pedig helytelenek. Jogosan lehetne kritika tárgyává tenni azokat az intézkedéseket, amelyek lehetővé tették azt, hogy olyanok is tömegesen foglaljanak helyet a biztosítottak körében, akiknek a szociális helyzete azt egyáltalán nem teszi indokolttá és komolyan kifoülése 1939 január 18-án, szerdán, gásolni lehetne azt, hogy ugyanakkor olyan társadalmi rétegek maradtak még mindezideig biztosítás nélkül, amelyek számára pedig ez a biztosítás életszükséglet volna. Polémiát lehetne folytatni arról, hogy a meglévő biztosítóintézeteknél a szabad orvosválasztás rendszere milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járna a ma meglévő kötött rendszerrel szemben. Joggal lehetne súlyos kritikát mondani arról, hogy a különféle biztosítóintézetek alkalmazott orvosaikat a végzett munkához viszonyítva milyen silányan fizetik. Joggal fel lehetne vetni azt a kérdést, hogy a biztosítóintézetek működésével miért nincsenek megelégedve sem a munkaadók, sem a biztosítottak, sem pedig az orvosok. Mindezek azonban, akármennyire fontos kérdések is, jelenleg nem tárgyi interpellációmnak, csupán ezeket a kérdéseket is fel óhajtottam itt vetni. Letagadhatatlan tény azonban az, hogy a magángyakorlat lehetőségei éppen ezeknek a biztosítóintézeteknek a felállítása révén évrőlévre rohamosan csökkentek, úgyhogy ma már magánorvosig gyakorlatról nem is lehet komolyan beszélni. Ez a megállapításom természetesen nagy általánosságban érvényes és az egész orvosi rendre vonatkozik. Egészen természetes, hogy vannak ma is, bár sajnos, már csak nagyon kicsiny számban, olyan nagy tudású vagy esetleg a körülmények szerencsés alakulása folytán jó hírnévnek örvendő orvosok, akiket a betegek ma is tömegesen keresnek fel, akikhez szükség esetén még a biztosítóintézetek tagjai is elmennek, holott egyébként ingyenes orvosi kezelésben részesülnének ma is, vannak olyan orvosok, akiknek orvosi magángyakorlata nem érezte meg az időknek ezt a változását, a magánorvosok túlnyomó többsége azonban ma nyomorog és iparkodik akármilyen fixfizetéssel járó állást szerezni magának, hogy megélhetését biztosítani tudja, mert a magánorvosi gyakorlatból megélni ma teljesen lehetetlen. Ez a megállapításom, tudniillik, hogy ma már nincs magánorvosi praxis, elsősorban és főként a városokban, legelsősorban pedig a Budapesten levő orvosokra vonatkozik. Akárhányszor hetek telnek el addig, amíg egy-egy orvos rendelőjében egy-egy magánbeteg mutatkozik. Méltóztassék elhinni, hogy a megélhetési lehetőségeknek ez a hihetetlen leromlása nemcsak magát az orvosi rendet sújtja, hanem akárhányszor az általános közegészségügyet is nagyon közelről érinti. T. Ház! Ha ma már nem tudunk változtatni azokon az okokon, amelyek idáig juttatták a helyzetet, akkor legalább a fennálló valódi helyzetről tudomást kell vennünk. A pénzügyi hatóságok részéről azonban ezen a téren vajmi kevés megértés mutatkozik. A helyzet az, hogy az adóknak a megcsappant kereseti lehetőségekhez mért csökkentése helyett inkább az adóknak évről-évre történő emelésével találkozunk. Az orvosok által vezetett pénztárkönyveket a pénzügyi hatóságok a lehető legritkább esetekben fogadják el bizonyító erejűeknek és a magánorvosi gyakorlat után az adókat, bizony azt mondhatnám, hasból vetik ki. Legelőször abból indulnak ki, hogy mekkora lakbért fizet az illető orvos és annak alapján vetik ki az adót, megfeledkezve azonban arról, hogy az orvos éppen a praxis kedvóért kénytelen rendelőt és váróhelyiséget fenntartani és így akárhányszor sokkal drágábban lakik, amint ahogy ezt anyagi körül-