Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-362

/*. : úr szag gyűlés kepvim*!: lazának 362. lyes megtámadtatás visszautasítása címén kért tőlem, szót. (Br. Berg Miksa: A napirend után!) Ajképvielő úrnak a szót ímegadom. (Br. Berg Miksa: Az interpellációk végén! Mi már kértünk közben szót és mem kaptuk meg ! — Zaj. — Elnök csenget.) Rajniss Ferenc képviselő urat illeti a sz'ó. Rajniss Ferenc: T. Képviselőház! Dulin Jenő igen t. képviselőtársam kijelentette beszédéiben, hogy engem összeférhetlennek tart. Ezen az alapon tisztelettel megkérem Dulin igen t. képviselőtársamat, legyen olyan szíves, tegye meg ellenem az összeférhetlenségi bejelentést, hogy ez a kérdés véglegesen tisztázódjék. Én nem óhajtom az összeférhetlenségi bejelentést megtenni, átadom ezt az előnyt az uraknak, azért adom át, mert én saját magam ellen akkor kérhetném az összeférhetlenség kivizsgálását, ha ugyanolyan jól ismerném saját helyzetemet, mint például Klein Antal igen t. képviselő úr ismeri. Ügy látszik azonban, nem ez a helyzet. T. Ház! Engem, amikor a köztisztviselői pályát otthagytam azért, hogy a családosoknak helye legyen, megilletett az a jog, hogy kenyérkereset után nézzek és én nem mint országgyűlési képviselő, hanem mint újságíró helyezkedtem el az Üj Magyarságnál, (Ugy van! Ügy van! a jobboldalon.) képviselőségem előtt, Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársammal együtt. (Zaj a balodalon.) Igen, kérem, én fizetett újságíró voltam. Engem Milotay István főszerkesztő, tisztelt barátom, hívott meg lapjához újságírónak. Engem — és ezt becsületszavammal erősítem meg itt az igen t. Ház előtt — soha sem a miniszterelnök, sem a sajtófőnök, sem senki az égvilágon a magam újságírói minőségében — amely nem újságszerkesztés, mert én soha a lap szerkesztésében részt nem vettem —, nem befolyásolt. Egyetlenegyszer történt meg, hogy a sajtófőnök úr nem előttem, hanem a lapnál valaki előtt kritikát gyakorolt az általam írott cikk felett. A sajtófőnök úrnak azonnal express ajánlott levélben írtam meg, hogy kikérem magamnak ezt az eljárást, mert nekem a sajtófőnök úrhoz az én újságíró minőségemben sincs semmi közöm. T. Ház! Mióta az Üj Magyarságnál vagyok, nekem még sajtóperem sohasem volt. Kérdezem, ha olyan rettenetes dolgokat követtem el, miért nem akadt a töménytelen sok megtámadott állítólagos nagy ember között egyetlenegy sem, aki engem a hazugságokért bíróság elé állított volna? Már engedelmet kérek, ez tiszta lehetetlenség. (Dulin Jenő: Ki mondotta ezt?) Én a magam függetlenségét mindig megtartottam, tovább is megtartom és amely pillanatban a kormányzat hajlandó kijelenteni, hogy számomra bármi néven, nevezendő parancsot kiadhat, engem személyileg irányíthat, abban a pillanatban azt a lapot, amelynek múltjával öszeforrottam, amelynél tisztességgel és becsülettel dolgoztam, ott fogom hagyni. (Zaj a baloldalon.) De e nélkül is igen szépen kérem Dulin Jenő képviselőtársamat, tegye meg bejelentését, hogy ez a kérdés véglegesen tisztázódhassék. (Helyeslés a jobboldalon. — Kölcsey István: Ez beszéd! Ezzel legalább egyszer elintéződik a kérdés! — Zaj. — Az elnök csenget) Ami pedig a részvénytársasági alapokat illeti, én mint sajtóember nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ha egyszer arról lesz szó, hogy álljunk elő azzal, hogyan áll a magyar sajtó a részvénytársasági alapokkal, majd el ülése 1939 január 18-án, szerdán. 307 fogom mondani véleményemet azokról a lapokról, amelyek állítólag függetlenek. (Ügy van! Taps a jobboldalonü.) Elnök: Következik Festetics Sándor gróf képviselő úr interpellációja a külügyminiszter úrhoz az országiban újra elharapódzó németellenes izgatás tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. vitéz Miskolczy Hugó jegyző (olvassa): »Mit fog a kormány cselekedni az országban újból elharapódzó és annak külpolitikai érdekeit sértő németellenes izgatás megfékezésére?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. {Zaj a jobb- és a baloldalon.) Csendet kérek, képviselő urak! Szíveskedjenek helyeiket elfoglalni! Gr. Festetics Sándor: T. Ház! A külügyminiszter úr nincs jelen, mert hivatalosan Berlinbe utazott (Egy hang a baloldalon: Már megjött!) és így, bár nagyon, sajnálom, de az ő távollétében vagyok kénytelen interpelláció miat elmondani. i(vitéz Patacsi Dénes: Nem muszáj! Elvégzi ő ott a dolgát!) A külügyminiszter úr hivatalba lépése alkalmából nyilatkozatot tett közzé, amelyben rámutatott arra, hogy bizonyos félreértések merültek fel a magyar-német baráti jóviszony körében és kijelentette, hogy azon lesz, hogy ezek a félreértések mielőbb kiküszöböltessenek. Egy másik alkalommal pedig azt mondotta a külügyminiszter úr, hogy a német-magyar baráti kapcsolatot nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is kell szolgálni. (Gr. Apponyi György: Hát vannak is tettek!) A külügyminiszter úrnak ezek a nyilatkozatai a magyar közvélemény komoly, józan és megfontolt részében nagy örömet és megelégedést keltettek (Ügy van! jabbfelől.), mert minden komoly és okos, józan ember tisztában van azzal, hogy Magyarországon külpolitikai irányváltozásról még csak álmodni sem lehet (Ügy van! jabbfelől.), még pedig nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból sem, abból az egyszerű okból, mert más iszámbajöhető partnerek nem léteznek. Ha tehát egyszer már meg kell maradnunk ennél a mai külpolitikai iránynál, meg kell maradnunk a Berlin—Róma-tengely oldalán, akkor is tudta és tudja nagyon jól minden komoly, józan és megfontolt ember, hogy ennek a külpolitikai irányzatnak csak úgy lehet haszna Magyarországra nézve, ha a tengelyhez tartozó államok közötti együttműködés teljesen őszinte, hogy úgy mondjam, meggyőződésszerű. A külügyminiszter úr nyilatkozatai azonban nemcsak örömet és megelégedést, hanem megnyugvást is keltettek a magyar közvéleményben, anélkül azonban, hogy az aggodalom hullámai még teljesen elültek volna. Ezt bizonyítja például Bethlen István gróf képviselőtársunk újévi cikke a Pesti Naplóban, amelyben szintén kitér erre a kérdésre, de sajnos, elkalandozik a német külpolitikai irány kutatására. En erre a térre nem kívánom őt követni és következtetéseit sem teszem magamévá ezen a téren. Ellenben cikkének végén, amikor azt hangsúlyozza, hogy ezeket a kérdéseket, amelyek a félreértéseket okozták, nyíltan és őszintén kell tárgyalni, ebben atekintetben neki teljesen igaza van és az én interpellációm is ezt a célt szolgálja. Hangsúlyozom tehát, hogy nem kutatom a német külpolitikai irányt, hanem tisztán azo-