Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-362

SÍÍ2 Az országgyűlés képviselőházának 362. ülése 1939 január 18-án, szerdán. ha lehet, békés úton valósítsuk meg történelmi és nemzeti ambícióinkat, de ha kell, nem riadhatunk vissza attól sem, hogy majd egy felfegyverzett nemzet a kardjára ütve követelje meg azt, ami történelmi elsőszülöttsége jogán a Duna völgyében ezer év óta megilleti. (/Helyeslés a középen.) T. Ház! Örömmel kell, hogy eltöltsön bennünket az, hogy végre ez a honvédelmi törvényjavaslat Mátyás király óta az első olyan honvédelmi intézkedése a magyarságnak, amelyet külső (befolyástól mentesen hozhat meg. Az utolsó önálló független magyar nemzeti hadisereg Mátyás király fekete serege volt, amely annak idején, amikor Magyarország még Európa nagyhatalmai között állott, dicsőséggel járta be Európát és félelemmel töltötte el a magyarság ellenségeinek szívét. Nem tartott soká ez a nagy dicsőség, utána nagyon szomorú korszakok következtek a magyar történelemben; a magyarság négyszáz éven keresztül nem tudta visszaszerezni^ szuverenitását és történelmi önrendelkezési jogát s bár óriási és emberfeletti kísérleteket tett ebben az irányban, soha sem jutott el odáig, egészen a mostani törvényjavaslatig, hogy idegen befolyástól mentesen alapozhatta volna meg a maga honvédelmét és építhette volna ki Ibonvédelmi szervezeteit. T. Ház! Négy évszázados küzdelemben álltunk egy állammal, amellyel közös uralkodónk volt, egy utralkodíócsalád uralma alatt, amely. — saját tragédiájaként is — bennünket, sajnos, mindig csak mostohagyermekének tekintett és mindig csak másodsorban részeltetett mindazokban a javakban, amelyek népünket túlsúlyánál, erejénél, népi és faji tulajdonságainál fogva megillették volna. Nem kisebb ember, mint a német íbirodalom vaskancellárja, Bismarck is tanácsolta az ausztriai háznak, hogy a monarchia súlypontját helyezze át Magyarországra. Annak idején Gentz, Metternich tanácsadója és publicisztája is határozottan erre az álláspontra helyezkedett és kiszámíthatatlan lett volna a történelem folyamának menete, ha az ausztriai ház nagyvonalú politikát tudott volna csinálni. Apponyi Albert állapítja meg róla visszaemlékezéseiben, hogy soha, egy pillanatig sem tudott nagyvonalú politikát csinálni. Ha ezt a nagyvonalú politikát magáévá tudlta volna tenni és Budát tette volna a monarchia középpontjává, amely természetes középpontja is volt ennek a konglomerátumnak, akkor egészen máskép alakulhatott volna nemzetünk életfolyása. A múlt azonban elesett hatalmunkból, — mondja Széchenyi István — ezen siránkozni, rekriminálni ma már igazán értelmetlen és céltalan dolog volna; a jövő áll előttünk, amelynek kimunkálása most már teljesen tőlünk függ; mert az, t. Ház, hogy ezt a törvényt mi magunk csináljuk meg idegen befolyástól mentesen, nemcsak örömet jelent és nemcsak azt a dicsőséget jelenti, hogy nemzeti önrendelkezési jogunkat ezen a téren visszanyertük, hanem történelmi 'felelősséget is' jelent: ahogy vetünk, úgy fogunk aratni, ahogy építünk, olyan lesz az épületünk. (Ügy van! Ügy van!) Ezt a törvényt tehát nekünk úgy kell megcsinálnunk, hogy soha a fejünkre ne dőljön, hogy az 1918-as tragédia soha-soha többé ebben az, országban meg ne ismétlődhessék. T. -Ház! Kellemetlenül ütötte meg fülemet az, előttem felszólalt képviselőtársamnak egy mondata, amikor a vert hadak vissza jöveteléről szólt, amelyeknek nyomában mindig rombolás és bomlás áll elő. Nekünk ezt még példaképpen sem szabad kimondanunk, nekünk ezt nem szabad még megemlítenünk sem, nem szabad arra gondolnunk, hogy nekünk valamikor még egyszer a történelem folyamán vert hadaink lesznek. (Úgy van! Úgy van! — Toperczer Ákosné: Nem a magyarra értettem!) A mi hadaink a porbahullott Európa homlokán tomboltak és iha mi megtaláljuk önmagunkat, ha ki tudjuk fejteni azokat a történelmi erőket, amelyek bennünk rejtőznek, akkor ez a jövőben is így lesz és így is kell lennie. T. Ház! A jövő háborúja, mint a javaslat indokolása is rámutat, nem lesz többé egyedül a hadseregek háborúja. Az «az idő, amikor <a frontokra küldött katonák az arcvonalakon küzdenek egymással és a békés Hinterland csak a Höfer-jelentésekből értesül arról, hogy mi történt a fronton, egyszer s mindenkorra a múlté- Nincs front és nincs Hinterland, nincs arcvonal és nincs mögöttes országrész többé, egy csatatér van a mai háborúban és ez a háború egy nagy, totális háború, amelyből mindenkinek, legyen az bár az arcvonalban, vagy a mögöttes országrészben egyformán ki kell vennie a részét. Mégis ha az elkövetkezendő modern háború természetrajzával a multak tanulságai alapján foglalkozunk, azt kell megállapítanunk, hogy ez a háború három iránvban fogja majd igénybevenni a nemzet erőinek végső megfeszítését. Elsősorban és mindenekelőtt a^ katonaság, másodsorban a gazdasági élet és harmadsorban a lelki élet frontján fog lefolyni ez a háború. (Úgy van! Úgy van!) T. Ház! Akármennyire totális háborúról beszélünk és akármennyire elmosódtak a mögöttes országrész és az arcvonal határai, azért az átütő erőt ezentúl is a katonaság és ennek sorában is elsősoriban a gyalogság fogja képviselni. Akármennyire gépesítve vannak iá modern hadiseregek, akármilyen technikai felszereléssel vannak ellátva, a végső győzelmet kicsikarni, a területeket birtokba venni és megtartani mégis csak a gyalogság, minden időknek ez a legtöbbet szenvedett, de legdicsőbb fegyverneme fogja. Es hiába lesznek majd gépesített osztagok, a személyes bátorság kérdése ezentúl is döntő tényező lesz minden küzdelemben. Ha ez nem így volna, akkor ma Kassa, Munkács, Ungvár és iá többi felvidéki város nem volna a mienk. Ha a motorizált erők, a betónfedezékek és a technikai felkészültség lélek és bátorság nélkül elegen-' dők volnának a határok megvédelmezésére, akkor az északi határok nem omlottak volna le. Mert az északi határok mögött ott voltak a betónfedezékek, a gépfegyverek, ott volt a technika minden felszerelési készüléke, de hiányzott a személyes bátorság, amely a rablóban nem is lehet meg soha és amely személyes bátorság csak az igaz ügyért hevülő nemzetek fiainak sajátja. A jövőben is a hadsereg átütő ereje lesz az első, legfontosabb és legerősebb eszköz, amely a honvédelmet szolgálja. Ez azonban magábanvéve nem elég. Hiába van valamely országnak a legjobban megszervezett hadserege, ha annak gazdasági ellátása, utánpótlása nincs kellően megszervezve, ha nincs az illető államnak pontos áttekintése arról, hogy meddig terjedhetnek anyagi erői, mennyit adhat a hadseregnek-