Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-352

18 Az országgyűlés képviselőházának 352, ülése 1938 december 13-án, kedden. séges, bár ez a szükséglet igen nagy. Mi ehhez méretezzük közszolgálati alkalmazotti politikánkat és arra kérjük az igen t. kormányt, hogy ezt az álláspontunkat is, mint igen sokat e kérdésben, megáévá tenni szíveskedjék. Voltak a Házban egyes képviselőtársaim és a Házon kívül is egyes urak, akik azt kívánták, hogy a kormány az utolsóelőtti illetménycsökkentést helyezze hatályon kívül. (Esztergályos János: Ügy van!) En nem tudom képviselőtársamnak ezt az álláspontját elfoglalni, egyszerűen azért nem, mert tudomásom szerint az utolsóelőtti illetménycsökkentést nem szenvedték át a legalacsonyabb fizetési osztálybeli állami és egyéb alkalmazottak. (Esztergályos János: Mert nem volt miből! — Zaj.) , . Elnök: Esztergályos képviselő urat kérem, maradjon csendben! Homonnay Tivadar: Nem megyek bele a kérdés meritumába, csak azt állítom, hogy az utolsóelőtti illetménycsökkentés nem érintette a legalacsonyabb fizetési osztálybeli állami alkalmazottak jelentékeny részét, már pedig ha megsegítéssel jön a t. kormány, akkor szerintem helytelen úton járt volna, ha a magasabb illetményeket emeli és ugyanakkor az alacsonyabb illetményeket kénytelen lett volna meghagyni. Azt hiszem, hogy a pénzügyminiszter úr engem megerősít ebben a nézetemben. Nekünk tehát olyan megsegítéssel kell jönnünk, amely elsősorban a legalacsonyabb fizetési osztálybeli állami alkalmazottak anyagi helyzetét javítja. Ez a javaslat ha nein is teljes mértékben kielégítő, — azt hiszem, ezt maga a kormány sem älUthatja, mert ha állítaná, akkor téves úton járna — mégis, mint mondottam, kezdeményező lépés. Szociálisabb és igazságosabb az előbb említett megoldási mód. Tény az, hogy az egyén megsegítése igen sok kategóriában kevés, talán túlkevés, viszont ha a számokat nézem, e kérdésnek aránylag kismértékű rendezése mégis kitesz 167 millió pengőt, ami az állam budgetje szempontiából meeds csak tekintélyes összeg. Hogy ezt miért említem, annak oka az, hogy azt hiszem, képviselőtársaim kö'/ött nincs egyetlenegy sem, aki ne kapná e kérdéssel kapcsolatban a levelek eeész özönét, amelyekben kifogásolnák, sokallják, vagy keveslik a megsegítés módját és mértékét. (Esztergályos János; Olyan nincs. aki sokallja! Olyan nincs ebben az országban! — Rupert Rezső: Az adófizetők közt vannak!) Igen tisztelt képviselőtársam, éppen ez az, amiért ezzel a kérdéssel foglalkozom- Nálam nem egy levél van, amely azt mondja: Már megint a közszolgálati alkalmazottak járandóságait emelik száz százaléiklkal. Apellálok az igen t., kormányra GS EiZ £1 kérésem, találja meg a módot, hogy a rosszul informált közvélemény helyesen informált közvéleménnyé alakuljon át. Mert mit jelent ez a száz százalékos emelés például egy kúriai bírónál, egy ezredesnél, vagy mondjuk például egy miniszteri tanácsosnál, vagy hasonló kategóriákba sorozott állami, üzemi vagy törvényhatósági tisztviselőnél! Ez a rosszul beállított száz százalék hat pengőt jelent! Mégis van társadalmi réteg, amelynek egy része kedvezőtlenül, animózitással fogadia ezt. Pedig a középosztálynak mégis csak érdemei vannak; hiszen a szélsőbaloldalnak egyik tisztelt képviselője az előbb mondotta, hogy a közszolgálati alkalmazottak túlontúl vannak terhelve munkával. Amikor a kormányzat a mi 'kérésünkre is — hiszen tizanaiyoic éve sürgetjük ezt — erre a kezdetbeli, de helyes lépésre tér, a közvéleményt helyesen kell informálni arról, hogy ez a százszázalékos segítség pénzben igen magasrangú tisztviselőknél a feleség után -— mondd — hat pengőt tesz ki. Nem mindegy, igen t. Ház, hogy ezekben a súlyos időkben, ebben a túlfűtött politikai atmoszférában egy-egy érdemes társadalmi réteg a másik érdemes társadalmi réteggel szemben milyen álláspontot foglal el. Nekünk, akik politikát csinálunk — és nem pártpolitikát — a Házon kívül és benn a Házban a nagy kérdésekben, amilyen a most előttünk fekvő is, kötelességünk a társadalmi osztályok között ezt a súrlódási területet miinél kisebbé tenni. Ügy is annyi a baj, ne veszekedjünk és ne veszekedjenek az emberek, hanem adjuk meg a lehetőséget, a módot arra, hogy ez a réteg is, a másik is, minél jobban minél tisztességesebben tudjon megélni, és mindenkinek egyforma politikája az legyen — pártokra való tekintet nélkül, — hogy minden embernek ebben az országban kultúremberhez méltó megélhetését biztostani tudjuk. Mélyen tisztelt Ház! Nekem a miniszter úrhoz volna több kérésem. Sajnálom, hogy eddigi felszólalásaim után — amelyeket például a kultuszminiszter úrhoz intéztem és amelyekre , több alkalommal kedvező választ is kaptam, azt hiszem, az előtte való minisztertől és amelyek során a bizottságban és itt is felvetettem az Operaház nagyszerű művészei, alkalmazottai, szerződéses és nem szerződéses tisztviselői családi pótlékát — még mindig nem adták meg. Mélyen tisztelt miniszter úr, egyforma mértékkel méltóztassanak mérni, mert ez az érdemes és az országnak igen-igen nagy szolgálatot tevő nagyszerű művészi és tisztviselői kar minden kedvező ígéret ellenére somi jutott abba ia helyzetibe, hogy azt a szerény családi pótlékot is megkaphassa, amelyet a kormány, szerintem helyesen, most a Ház elé hozott. (Rupert Rezső: Ez igazán nem volna jelentős összeg! —Egy hang a baloldalon: Emeljék a szubvenciót százezer pengővel!) Fokozottan felhívom a mélyen tisztelt miniszter úr figyelmét erre a kérdésre. A kormány nem az ígérgetésrik híve. Ha egyszer valamit ígértek, tartsák meg. Nem akarom az indokokat és az érveket itt mind felsorakoztatni, azokra sem hivatkozom, akik ezt már megígérték, csak azt mondom, igen t. miniszter úr: ez olyan egyszerű intézkedés és olyan minimális összegbe kerül, hogy már csak a köznyugalom, a közhangulat, az egyenlő elbánás elvének okos, igazságos,' helyes alkalmazása is megkívánná, hogy ezt a kérdést méltóztassék rendeleti úton szabályozni és részükre a családi pótlékot megadni. A kormányt azonban arra is kérem, hogy a családi pótlék intézményét méltóztassék kiterjesztetni akár más törvénynek a keretében a magánalkalmazottakra is. Teljes lehetetlenség, hogy a magánalkalmazottak olyan elhagyatott, olyan súlyos helyzetben maradjanak, mint amilyenben ma vannak. 600 pengő fizetésig minden egyes vállalatot kényszeríteni kell. — ha másképpen nem lehet, törvényes eszközökkel és egyéb intézkedésekkel — hogy alkalmazottaik részére ugvanazokat a családi pótlékokat adiák meg, mint amilyeneket az állam nehezebb vi«zonvok között ad az ő alkalmazottainak. Minthogy a magán alkalmazotta"król megfelelő statisztika nem áll rendel ^