Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-361

270 Az országgyűlés képviselőházának è a benyomuló idegen hadsereget sokkal bősége

1 sebben eltartani hadisarc árán. Segíts magadon és mások is megsegítenek — mondja Moltke — és nagyon érdekes, hogy Zrínyi Miklós már többszáz esztendővel ezelőtt azt mondta: »ha elegendő katonánk, ágyúnk és mindenféle hadiszerszámunk vagyon, felelek életemig: az idegeneknél is elegendő segítséget találunk«. 8 most is látjuk azt az őrületes tempójú fegyverkezést, amely szinte a paroxizmusig fokozódik. Látjuk, hogy csak 1920-tól 1936-ig — a miniszter úrnak bizonyosan újabb és pontosabb adatai is vannak — a hadügyi kiadásokat Franciaországban 10 milliárd frankról 16 milliárdra, Angliában 113 millió fontról 158 millióra, Japánban 500 millióról 1060 millióra, Oroszországban 1 milliárd rubelről 15 milliárd rubelra emelték. Tudjuk azt, hogy azóta még szédületesebb a fegyverkezés irama. Olvashatjuk francia újságokban, hogy Franciaország 1939-re csak tengeri haderejének fejlesztésére 8'5 milliárd frankot irányzott elő és olvashatjuk, hogy az Észak-Amerikai Unió olyan fegyverkezési programmot szabott meg, hogy az annak megvalósulásához szükséges összeget jóformán csak csillagászati számokkal lehet kifejezni. Lehetetlen tehát, hogy adott helyzetünkben ne hozzunk meg minden áldozatot hadseregünkért. Ezt az álláspontot annál szívesebben képviselem, mert meggyőződésem szerint, ez a javaslat az együttes bizottságok által elfogadott szövegezésben mind az alapelv, mind az alapelvbe beillesztett részletei tekintetében teljesen megfelel a célnak. Helyeslem a javaslatnak azt az elgondolását, hogy a nemzet minden fiára kiterjeszti a hadi szolgálatot és ezzel az összes erőtényezőket beállítja a hadviselés szolgálatába. Helyeslem nemcsak azért, mert ezzel anyagi energiáink fokozódnak és háborús felkészültségünk egyetemesebb, szélesebb körű és eredményesebb lesz, hanem azért is, mert ezzel erkölcsi erőink is gyarapodnak. Az ilyen népi hadsereget sohasem választhatják el érzelmi ellentétek a nemzet egyetemétől, — sajnos, ennek az ellenkezőjére szomorú (példáink vannak — hiszen jóformán az egész nemzet henné van a hadseregben. Az ilyen hadsereg sohasem fogja elfelejteni, hogy a hadsereg van az államért és nem az állam a hadseregért, az ilyen hadseregnek a polgárral azonos fogalma lesz a becsületről, a szabadságról, az állampolgári kötelességekről, az alkotmányról és a közérdekről. Az ilyen hadsereget valóban áthatja a sokat emlegetett sorsközösség tudata, az a tudat, hogy az egész nemzetért, az Összességért, benne önmagáért és családjáért, a haza függetlenségéért és jólétéért harcol a katona és hogy az a kudarc, amely a hadsereget éri, a nemzet baja, a diadala pedig, amelyet kivív, a nemzet dicsősége. Ezeket a népi erőket, nemzeti erőtényezőket a közös hadseregben elnyomták, mert azt hitték, hogy el kell nyomniok a közös hadsereg fennállása érdekében. Nagyon jól emlékszem arra s vannak még képviselőtársaim, akik akkor tagjai voltak az országgyűlésnek, amikor Apponyi Albertnek, Ugrón Gábornak és elvbarátainak sikerült végre kivívniok a magyar nyelv jogát a katonai oktatásban. Akkor az osztrák katonai tényezők »Honvedisierung der Armee« jajkiáltással megkongatták a halálharangot a hadsereg harcképessége felett. A háborús tapasztalatok azonban ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Most felszabadul! ez a népi erő és ez a törvényjavaslat megfelelő 6'7. íilése 1939 január 17-én, kedden, logikus szervezéssel beállítja a nemzet céljainak szolgálatába. Kégóta érzett forró vágyakozást valósít meg ezzel. Szilágyi Dezsőnek éppen a nagy véderővitában elhangzott mondásával élek: bízhatunk a törvény sikerében, mert mint az angol reformok, erős gyökérrel bír egy köztudattá emelkedett valódi szükséglet talajában s onnan hajtott ki spontán életerővel. És mert ennek a nagy alapelvnek megvalósítását én biztosítottnak látom és örömmel helyeslem, a részletek tekintetében csak két egészen rövid megjegyzést óhajtok tenni, amelyek közül az egyik a tényleges szolgálati időre vonatkozik, tehát inkább katonai oktatási, nevelési kérdést érint, a másik közjogi vonatkozásií. Ami a hadkötelezettség korhatárát illeti, ez kétségtelenül lényegesen magasabb, mint a múltban volt. Ezt azonban helyeslem, nemcsak a hadseregnek imént elmondott fontos honvédelmi szempontjaiból, hanem két más okból is. Magyarország a háború előtt, az egyetlen Svájc kivételével, Európa legtermészetesebb államalakulása volt: kilenctized részben övezte folyó- vagy hegyalkotta természetes határ. A trianoni Magyarország határának ellenben negyedrésze sem természetes, a többi önkényesen szel át síkságokat, országutakat, sőt egyes gazdaságokat. Ez a kedvezőtlen stratégiai helyzet fokozódik még annak következtében, hogjr a trianoni diktátum Magyarország népességét több mint 13 millóval és közöttük 3,400.000 magyarral csökkentette. E mellett azonban fontolóra kell vennünk még azt is, amit már a nagy véderővitában, az 1889 : VI. te. tárgyalásában is felemlítettek, hogy egy hadsereget tökéletesen felnevelni és állandó megfelelő hadikészültségben tartani csupán a laktanyában, csupán a szakasznál, a századnál, vagy zászlóaljnál nem lehet. Éppen ezért nagyon helyeslem a javaslatnak azt a tervét, hogy a fegyvergyakorlati intézmény fenntartása mellett meghonosítja a lövészalakulatokat is, csak azt óhajtom természetesen, hogy sem ehhez, sem más katonai alakulatokhoz ne férkőzzék a politika, mert az is régi igazság, hogy a politizáló hadsereg nem hadsereg. (Úgy van! Úgy van!) Ezenfelül azonban a hadikötelezettségi korhatár felemelése jó szolgálatokat tesz azért is, mert emeli az összetartást, a fegyelmet és állandósítja a pontosságot, amire a mi társadalmunkban bizony — mondjuk ki őszintén — sokszor igen nagy szükség van. Ha most áttérek á tényleges katonai szolgálati idő kérdésére, akkor meg. kell állapítanom, hogy ennek elvileg hároméves, valóságban azonban többnyire kétéves időtartama a múlthoz képest inkább könnyítést jelent. Igaz, hogy van 0gy anticmilitarista felfogás, amely a szolgálati időit meg akarja rövidíteni azzal az indokolással, hogy hisaeai a katonáskodás nem produktív foglalkozás. Méltóztassék azonban megengedni, hogy én ezzel szemben annak a meggyőződésemnek adjak kifejezést, hogy a katonáskodás, amely az egészséget gyarapítja, amely -felébreszti, ébrentartja és kifejleszti a lélek szükséges és hasznos erényeit, az összetartást, a kitartást, a nemzeti együttérzést, az önfenntartási öntudatot, a bajtársi szellemet, a fegyelmet, — a javaslat mindennek valóságos kódexe lesz, mert ia javaslat sokkal több, mint a címe mutatja, hiszen kódexe nemcsak a hadiszolgálati kérdéseknek, hanem az erkölcsi erőknek, a nemzeti fegyelemnek és összetartásnak is, — tehát erkölcsi és fizikai tőkét