Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-361

Az országgyűlés képviselőházának 36 amikor a magyar kard ereje három tenger határaiig terjesztette ki Szent István jogarának a hatalmát és voltak korok, amikor a tragédiák árnyéka borult a nemzetre és fegyveres erejére. Mert valóban tragikus összeütközések kora volt az, amikor a magyar, tágas határú puszták szabad nemzete, idegen, célok érdekében, idegen vezényszó alatt ontotta vérét és tündököltette páratlan vitézi virtusait. Ezeket a fényes harci erényeket, keleti hazájából hozta magával, de kifejlesztették benne a szakadatlan háborúk itt a népek országútján, örökös csataterén, a nemcsak a múltban, de a jelemben is annyi felől áhitott Duna völgyének termékeny síkján. Ki is fejleszthették. hiszen a magyarnak a honfoglalás óta sohasem volt annyi békés időszaka sem, amely akár csak egy emberöltő határáig terjedt volna. Fogyasztották a magyart a német, a kun, a görög, a délvidéki háborúk, a kereszteshadjárat, a tatárjárás, úgyhogy méltán jegyezhette fel a krónikás, hogy voltak korok, amikor egyetlen magyar férfi sem ment Ősz fejjel a mennyországba, mert élte virágában mult el a csata közit. Fogyott tehát a magyar, de edződött is és vitézi erényei, azt hiszem, a török hódoltság korában virágzottak ki a legpompásabb an. Ha az ember olvassa azoknak az időknek a krónikáit, valósággal könny szökik a szemébe, hiszen azt, amit a magyar végváraknak pénzben, élelemben, ruhában szűkölködő vitézei műveltek, valóságos hősköltemény, daliás eposz és megrázó szomorújáték. Történelmi tény, hogy a XVI—

XVII. században Magyarország Európa népeinek valósággal hadiiskolája volt. Annyi kiváló ihadvezért és hőst szült, amihez hasonlóval egyetlen más nemzet sem dicsekedhetik. Már a török hódoltság idején, majd a török rabiga lerázása után ott forgott a fegyver a magyar kezében Bocskai, Bethlen, Rákóczi György táborában, Rákóczi Ferenc Szűiz Máriás lobogói alatt és sajnos, a labancok seregében is. Résztvett a spanyol örökösödési háborúban és ettől kezdve ott látjuk a magyart mindenütt, alhol a hősök kardjára volt szükség. Csingtautól Mexikóig, Oroszországtól és Jütlandtól le Afrika legdélibb csúcsáig, mindenütt ott vitézkedik a magyar. Harcolt a görög, a lengyel, az északamerikai szabadságért, mintha csak igazolni akarta volna Zrinyi Miklósnak, a költőnek és hadvezérnek szavát, hogy: »a magyar vitézek a világ egyik szegletirül az másikra jó hírt szereznek nemzetünknek.« Es ez valóban így is van. A török hódoltság korában a magyar vitézeket idegen költők latin és német nyelven zengték meg, sőt a török lantosok is megénekelték, hogy saját vitézeiket buzdítsák vele, A török ellen hadakozó seregek idegen parancsnokai, Bádeni Lajos őrgróf, Savoy ai Jenő herceg haderejük esszenciájának mindig a magyar katonát tartották és egyre több és több hu szart kértek. Ott sárgulnak a gráci hadilevéltár irattárában a régi hadi regulamentumok. Ezek azt mondják, hogy a császári lovasságban az ellenségtől való meghátrálást büntették levágatással. A magyar huszárról a reglamentumok ilyesmit fel sem tételeznek. Ellenkezőleg, arra szabnak büntetést, aki a parancsszó bevárása nélkül ront az ellenségre, vagy személyes párviadalra hívja az ellenség katonáit. Nemcsak Zrinyi Miklós állapította meg 1: ülése 1939- január 17-én, kedden, 267 tehát, hogy »a magyar a világ legügyesebb, leggyorsabb és' legvitézebb nemzetsége, ha akarja«, hanem egész sereg dokumentum tanuskodik arról, hogy az új kor letűnt századaiban a magyar fajt tekintették a hadi erények mitaképének. Mária Terézia nem egyszer nyilatkozott úgy, hogy az ősi nemes magyar katonai erény a történelem évkönyvei a magyar név elévülhetetlen dicsőségét fogják hirdetni a késő unokáknak. Ellenfele, Nagy Frigyes békefeltételei közt ott szerepelt az a követelés, hogy a királynő ajándékozzon neki legalább egy huszárezredet, majd pedig ügynökök útján próbált hadseregébe magyar huszártiszteket szerezni. Rákóczi felkelésének elhanyatlása után XIV. Lajos örömmel fogadta seregébe a bujdosó kuruc vitézeket, hiszen történelmi tény, ők szervezték meg a francia lovasságot, amelyet éppen ezért »Cavallerie Hongroise <nak neveztek. Villars francia marsall azt mondja, hogy soha katonát jobban verekedni nem látott, mint a magyar huszárt és fohászkodott, hogy bár a francia lovasságban • is meghonosodnék az ő szellemük. f Egy másik francia marsall, Belle-Igle, Bercsényi huszárjairól azt jegyzi fel, hogy viselkedésük egyenesen csodálatraméltó »tout à fait admirable«. Ez a Bercsényi László később maga is francia marsall lett. De Ligre belga herceg, hadvezér azt mondja, hogy a magyar huszár a világ legszebb, legjobb, legragyogóbb lovassága. I3s az a híres angol hadtörténetíró, aki nagyon hűvösen szokott bírálni, Denison. kénvtelen megállaüítani, hogy a felderítő szolgálatban, a portyázásban, a biztosító szolgálatban és a főerő mozdulatainak leplezésében a porosz lovasság sohasem vehette fel a versenyt a magyar huszárral. Itt az örökösödési, illetőleg a hétéves háborúról van szó, de a magyar ezután sem szűnt meg vérét ontani, sajnos, legtöbbször idegen érdekek szolgálatában és nem egyszer saját érdekeinek rovására. Emlékeztessek-e a napóleoni háború hőseire: Simonvi óbesterre és huszáraira, majd a porosz-osztrák háborúra, ahol — hogy csak egv néldát raffadiak ki a sok közül — Clumnál. Königrätz mellett az osztrák rabijában nyögő magyarok 44 füzére egy szálig elhullott az áayúi m ellett hosfv megmentse az osztrák hadsereget és két másik üteget a bekerítéstől. Azután jött a boszniai okkupáció véres korszaka, majd pedig a világháború, amelynek eseményei szemünk előtt peregtek le és amelyről éppen ezért csak annak megállapítására szorítkozom, hogy a magyar katona Verduntóí Kis-Ázsiáia

1 és a Doberdo poklától fel Volhyniáig mindenütt fényesen bebizonyította, hogy fajunknak milyen kiváló lelki és testi erényei vannak és mindenütt csak gyarapította régi hírnevét. Pedig, t. Ház, ez nem volt olyan könnyű a magyaroknak, mert hogy a magyar ilyen hősi hírnevet tudott megörökíttetni a hadtörténelemben, az egyenesen csodálatraméltó. Több okból is. Először is — amint említeni bátor voltam — legtöbbször idegen érdekek szolgálatában és idegen vezényszó alatt harcolt. Igaz, hogy vitézi virtusa valóban akkor emelkedett igazán eszményi teljességre, amikor a magyar ügyért fogott fegyvert. Rákóczi haditettei és Kápolna, Isaszeg, Szolnok. Komárom és megannyi vértől piros és dicsőségtől fényes harctere a szabadságharcnak, bizonyságot tesznek erről. Hiszen a beszámoló a szabadságharcról, ahol az osztrák nagyhatalom gyengén felszerelt maroknyi serege csak az óriási orosz haderő segítségével tudta lebírni, í