Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

80 Az országgyűlés képviselőházának 335. középen: Drágák voltak!) Ami azt illeti, hogy drágák voltak (Rassay Károly: Moloch volt ez a szeszkartel! — Mózes Sándor: Hány minisztert evett meg? Az a kérdés!), képviselőtársam köizbeszólására csak annyit mondhatok, hogy ez az igen t. kormány befolyására történhetett, mert az ármegállapítás végeredményben attól függött, hogy a kormány vétójogát gyakorolja-e, vagy sem. (Fellner Pál: Azt kifogásolták, hogy olcsóbb volt, mert a bor nehezebben fogyott!) Az akkori kormányoknak módjukban lett volna közbelépni, ha azt látták, hogy drága volt a szesz. (Fellner Pál: Megakadályozták az árleszállítást!— Mózes Sándor: A pártkasszába le kellett adni bizonyos összeget!) Ugyanakkor tehát, mint említettem, a borérdekeltség követelte a maga jogát és a bor fokozott fogyasz- tásának biztosítását. Akkor következett az a pillanat, amikor a szeszértékesítő áldásos működését ebben a vonatkozásban tovább folytatni nem tudta és amikor ebben a kérdésben segíteni kellett volna rajta. A tárgyalások folyamán viszont — itt meg kell állapítanom azt is, amire a miniszter úr ebben a kérdésben már rámutatott és amiről nem tudom, hogy igen t. képviselőtársam tagadja-e, vagy sem, de éhben a kérdésben le kell szögeznem az álláspontomat — mint tanú állíthatom, hogy igenis, a nagyipari szeszérdekeltségnél arról volt szó, hogy a kontingens, a keret leszállíttassék az eredeti 56.000 hektoliterre. Kijelentéseik alapján nem egyszer hallottuk, hogy ez olyan keret, amely mellett létezni nem tudnak, amelyet nem fogadhatnak el. (Fellner Pál: Az érdekeltségnek mondtuk, amellyel tárgyaltunk!) Azt mondták, hogy ezt nem fogadhatják el, ha pedig ezt a keretet le fogják szállítani, akkor ők többé nem fognak termelni. (Fellner Pál: Veszteséges!) Ugyanakkor meg kell állapítani a másik oldalon is, amint pedig követelték a bornak fogyasztási szesszé való átalakítását, a mezőgazdasági érdekeltség ugyanezen az állásponton volt: ha pedig ez bekövetkezik, akkor a szeszértékesítő jelenlegi összetételében nem tudja biztosítani azt az átlagárat, amely mellett a mezőgazdasági szeszgyárak fenntarthatók lennének. Ekkor következett az a sok tárgyalás, amelyről már annyian megemlékeztek a jobb- és baloldalon egyaránt. Ezeknek során minden oldalról megkísérelt ék egy olyan plattform létesítését, amely mellett meg lelhetett volna tartani a régi kereteket, a régi szeszértékesítőt. Mint a mezőgazdaság oldaláról ezen a tárgyaláson résztvevő fél. kijelentem, hogy mi a magunk részéről soha nem kértük ezt a törvényjavaslatot. Ha azonban ez a javaslat többet hoz, mint amit kértünk, természetesen nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy nem fogadjuk el, hanem igenis el kell fogadnunk. (Drózdy Győző: Szép az őszinteség!) Kétségtelen, hogy annakidején az ipari érdekeltség álláspontja az volt, hogy úgy a keret, mint az árdifferenciálás kérdésében nem adj semmit» az újonnan létesítendő mezőgazdasági szeszgyárakra vonatkozólag pedig, hogy azok ne az ipariak terhére kapják a keretet. A mezőgazdasági szesziparnak ez egy régi, szerintem teljesen jogos köVetelése volt, bármilyen vonatkozásban iparkodnak is itt mindenféle indokolással cáfolni. Az 1888 óta egymásután kiadott különböző törvényeken, amelyek erre vonatkoznak, vörös fonálként húzódik végig az a megállapítás, hogy a szeszgyártás mezőgazdasági üzem, ennélülése 1938 június 23-án, csütörtökön. fogva az ipari keret kártalanítás mellett megváltandó és a mezőgazdaságnak juttatandó. Hogy ez így volt, azt bizonyítja és igazolja az, hogy a világháború előtt ez meg is történt és tudomásom szerint 60 arany koronával történt a megváltás. Ez ellen tiltakoztunk és tiltakozott a mezőgazdasági érdekeltség, amidőn a világháború után a 60 aranykoronával egyszer már megváltott kereteket egyszerűen semmibevéve a 56.000 hektoliteres keretet felemelték 80.000 hektoliterre, ugyanakkor pedig a mezőgazdasági érdekeltségnek csaknem 190.000 hektoliteres keretét 160.00 hektoliterre szállították le. Ez a tényállás. Méltóztassék megnézni azt az emlékiratot, amelyet a különböző érdekeltségek erre vonatkozólag kiadtak, méltóztassanak megnézni a törvények indokolását, mind ezt igazolják. Pedig az akkori kormányok nem is voltak úgynevezett keresztény, kisgazda és agrárkormányok. Egy eléggé liberális korszak Wekerléje, Teleszkyje állapította meg a törvényekben, hogy a szeszgyártás mezőgazdasági üzem. (Drozdy Győző: A gyár mindig ipar!) Az árdiffereneiálódás kérdésében kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy mennyire volt ez helyes és igazságos és éppen ezért ezt követelték és kívánták. Ügyszólván az egész világ különböző államaiban, — nem tudom, nem fogják-e ezt (megcáfolni, de hiszen eddig is volt rá alkalmuk és nem tették meg — mind Csehországban, mind Ausztriában, mind Németországban, mind Lengyelországban 20—30—40%-os ár differencia áll fenn. Ha ezt cáfolni méltózta tik, ebben a tekintetben meg kell említenem a 300 vágón cukorszerződéssel kapcsolatban, hogy a nyersanyag ára kétségtelenül körülbelül 11 fillér volt. (Fellner Pál: Tizenhárom!) Ugyanakkor a szakértők megállapítása szerint 170 kiló kell egy literhez, ami nem tett ki többet 20 fillérnél. Akceptálom azt is, hogy akkor a szeszellátás szempontjából volt erre szükség, de >az mégsem volt szükséges, hogy — és ez igazolja az árdiffereneiálódás fontosságát és szükségességét — amikor az államtól ilyen alacsony áron kaptak nyersanyagokat, ugyan akkor ugyanazt az átlagárat kapták, amelyet a mezőgazdasági szeszfőzdék drága nyersárakért kaptak. (Petro Kálmán: Itt van az illegitim jövedelem!—Fellner Pál: Egy fillérrel sem, inkább drágábban!) Ugyanakkor azt is meg kell állapítanom, hogy kétségtelen tény a melasznak éveken keresztül való vámmentes behozatala, (Petro Kálmán: Ez is nemzeti ajándék volt!) Ha ebben a kérdésben a nagyipari érdekeltség részéről meg lett volna a legcsekélyebb megértés is, nem hiszem, hogy a kormányzatnak ehhez a végső eszközökhöz kellett volna nyúlnia. Hogy kellett, vagy sem, azt nem tudom. Abban a pillanatban azonban, amint a borérdekeltség bevonása politikai, gazdasági és más érdekből szükségessé vált. az én megítélésem is az volt, hogy más megoldási lehetőség itt nem adódott. A nagyipar azt mondta, hogy 56.000-es kerettel nem tud dolgozni, a mezőgazdasági ipar pedig azt mondta, hosry nem tudja kifizetni a borérdekeltsée:nek a borpárlatért kívánt összeget. Nincs tehát más megoldási lehetőség, mint^ hogy az állaim maga vegye át ezt az egész értékesítési ügyet. Hogy monopólium formájában tette.ezt— ismételten hangoztatom — mi sohasem kértük, nem is tudtuk, hogy el fog következni. (Fellner Pál: Mi sem!) De a magunk részéről ezeknek az előz menyeknek az ismeretében magunk is azt