Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

Az országgyűlés képviselőházának 335. szeszgyáriakra vagy nincs szükség. Nem térek ki erre azért, mert ez a kérdés tigy, amint a tágyalás során itt jelentkezett, kizárólag az üzleti tisztes érdekeket védő tárgyaló felek váltakozó hadállásai szerint jelentkezett előttünk, (Ügy van! bal felől.) akik ebben a kérdésben laikusok vagyunk. (Bródy Ernő: Mi van a 10 holdon aluli kisemberekkel? — Klein Antal: Meg vannak itt védve!) Az igen t. pénzügyminiszter úr elődje a tárgyalások során készített egy javaslatot és ez <a javaslat kifejezetten azon az argumentumon épült fel, hogy az ipari szeszgyárak nélkülözhetetlenek. Ennek niost féléve. Azóta készült egy másik javaslat, amely arra van felépítve, hogy az egész szeszkérdés megoldása másképpen el nem képzelhető, mint _ az ipari szeszgyárak megszüntetésével és kisajátításával. Ha a legelsőrangú szakértők ilyen nehezen tudják magukat ebben a kérdésben végleges álláspontra elhatározni, akkor vakmerőség volna részemről arra vállalkozni, hogy eldöntsem azt a kérdést, hogy van-e szükség ipari szeszgyárakra vagy nines szükség. . A másik point, amely a tárgyalások során a bizottságban elénk került, — s meg kell mondanom itt a plénumban is, hogy ez a tárgyalás inkább úgy jelentkezett, mint igen ügyes üzletfeleknek egymással folytatott üzleti tárgyalása, kevésbbé úgy, mint a törvényhozás egy bizottságában összegyülekezett törvényhozóknak a közérdeket kereső próbálkozása — az volt, hogy azért kellett az ipari szeszgyárakat megszüntetni, mert a mezőgazdasági szeszgyárak rentabilitása nem volt biztosítható. Én ezt is elfogadtam. Most azonban Petro Kálmán t. képviselőtársam felolvasott itt egy jegyzékei és ebből megdöbbenéssel hallom, hogy a mezőgazdasági szeszgyáraknak jórésze bérbe voll adva. Egy pillanatra el kell, hogy gondolkodjam a kérdés felett: hiszen ha a mezőgazdasági szeszgyárak az eddigi konstrukcióban nem voltak rentábilisak, hogyan volt lehetséges, hogy nemcsak a koncesszió élvezője, hanem e mellett a bérlő is megtaláltam maga üzleti számítását? Azt hiszem, hogy az igazságot ebben a tekintetben m valamiképpen a tárgyaló üzleti felek által előadott tényállásokon túlmenően kell keresni. Valószínű, hogy azok a mezőgazdasági szeszgyárak rentábilisak voltak, mert különben nem lehetett volna bérlőt kapni, aki megfizeti a bérösszeget és munkájával még meg tudja találni a maga hasznát is — mondjuk ezzel a kifejezéssel — a tisztes polgári hasznot. A valóság az, — és ez emberi dolog, ami előtt meg kell hajolni — hogy a mezőgazdasági szeszgyárak tulajdonosai nem találták elég bőven rentábilisnak a mezőgazdasági szeszgyártást — ez tiszteletreméltó álláspont — és úgy érezték, hogy jövedelmüket, hasznukat ezzel a koncesszióval magasabbra is fel lehet emelni. Tisztelettel csak megállapítom azt, hogy eltekintve az anyagfelhasználási t kérdések közgazdasági vonatkozásaitól, ez a kérdés nem az egyetemes magyar mezőgazdaság problémája volt, hanem problémája volt egyfelől 240 mezőgazdasági szeszgyárnak, másfelől... (Felkiáltások a baloldalon: A bornak! — Klein Antal: Egymillió bortermelőnek!) Mondatom első része így szólt: »a felhasznált nyersanyagok közgazdasági jelentőségétől eltekintve«. Ha ezt ismétlem, azt hiszem, most már egyetértünk, mert ebben benne foglaltaKéamsel'őliítzii Nia/plló. XX, ülése 1938 június 23-án, csütörtökön. 75 tik a bor is. A folytatás az, hogy másfelől. problémája az ellentétes érdekű üzletfeleknek. T. Ház! Én megpróbáltam kizárólag a fogyasztókat és a törvényhozás tagjára kötelező. állampolgárokat védő szempontoknak érvényesítését, amikor megkérdeztem, az igen t. pénzügyminiszter úrtól, tudj a-e garantálni, hogy e mellett a megoldás mellett a kincstár bevételei nem csökkennek és a forgalomba^ kerülő szesz ára nem fog emelkedni? (Meizler Károly: Mi baj van, lia emelkedik a szesz ára? Az nem baj, annál több bor fogy, az csak jó!) T. képviselőtársam, későn méltóztatott ide bejönni. (Meizler Károly: Nem jöttem be későn, tudom jól, hogy mit mond a képviselő úr! Egymillió magyar embert érdekel az, hogy a bor ára magasabb legyen! Ez a helyzet!) Azt hiszem, ha nagyon megerőltetjük a dolgot, még majd tejből is lehet szeszt csinálni és akkor még abból is csinálunk. {Meizler Károly: Ez nem valószínű, de borból lehet szeszt csinálni!) A pénzügyminiszter úr rámutatott arra (Rajniss Ferenc: Nincs igaza Meizler képviselő úrnak!), hogy a szesznek ez a legdrágább előállítási formája. Közgazdasági érdekből elfogadtuk valamennyien, hogy bizonyos határig, kisegítésképpen, szociális szempontból felhasználják a bort szeszfőzésre. odáig azonban nem ment el a pénzügyminiszter úr és nem megyek el én sem, hogy arra az álláspontra helyezkedjem, hogy minél magasabb a szesz ára, annál jobb, mert borból lehet szeszt előállítani és így a bor ára is fel fog menni. E mellett a közgazdasági teória mellett azt kell mondanonij hogy méltóztassék ne esak a melaszból, hanem a cukorrépából és az egyéb mezőgazdasági terményekből történő szesafőzést is beszüntetni, sőt beszüntetni a szesz-főzést egyáltalán minden olyan anyagból, amely nem bor. (Berg Miksa: Meizler meg van nyugodva! —Meizler Károly: Egyimillió magyar embert érdekel, nem engem!) Ha jól tudom, 25.000 hektoliter felfőzéséhez kell 250.000 hektoliter bor, tehát az egész borkérdés megvan oldva, nem történik semmi más, mint az, hogy a magyar állam egyeteme és az egyes polgárok fogják megfizetni a valószínűleg 160 pengőben megállapítandó szesz árában a differenciát. (Rajniss Ferenc: Nem helyes! Mit iszunk, ha mindent befőznek: szesszé?) Ismétlem, tartózkodtam a kérdés közgazdasági vonatkozásába belemélyedni, mert nem éreztem magam elég (biztosnak arra, hogy a különböző argumentációk és 'beállítások közt meg tudiam találni a tiszta közgazdasági érdeket. Az a kérdés, amely miatt felszólaltam a bizottságban és felszólalok ma is, a kisajátítás, összefüggésben a kisajátítási ár kérdésével. Lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy ezek az ipari szeszgyárak eleget kerestek, tehát — Istenem — ha nem is kapják meg a méltányos összeget, az sem olyan nagy baj. Rá lehet helyezkedni arra az álláspontra, hogy 60 millió pengőt keresett a moloch, a polip és nem tudom még minek minősített szeszkarteh (Meizler Károly: Jó neveket tud adni a képviselő úr!) Megint nem volt itt a képviselő úr, mert különben tudná, hogy a másik oldalról ki mondta ezeket a meghatározásokat. (Rajniss Ferenc: De a »polip« nem rossz!) — (Alföldy Béla: Én mondtam! — Zaj. — Elnök csenget.) Mondom, lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy 60 millió pengőt keresett a szeszkartel, ez a különféle mitholo12