Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

70 Az országgyűlés képviselőházának 33Ö egyebeknél magasabbat. Azonban én ugyananynyi érvet hallottam e mellett, mint amennyit ellene hoztak fel és ezért azt kérem a t. Háztól, méltóztassék a törvényjavaslat eredeti szövegét megtartani. (Helyeslés jobhfelől.) T. Ház! Most rátérek a kisajátítás kérdésére. A kisajátítás tekintetében a t. Ház véleménye tulajdonképpen csak egy pont körül divergált, mégpedig a kisajátítási ár meghatározása körül. Azok után a felszólalások után, amelyek az illetékes együttes bizottságban és amelyek a tegnapi nap folyamán itt a Házban elhangzottak, újból gondos revízió alá vet

: tem, vájjon a törvényjavaslatban statuált számítási mód megfelel-e az igazságnak, Most nem akarok arra hivatkozni, hogy a felszólalók egy része azt mondta, hogy kevés az,, amit az ipari szeszgyárak kártalanítás vagy kisajátítás címén kapnak, másik része pedig azt mondta, hogy sok. (Rassay Károly: Ezt nem lehet íg*y eldönteni!) En arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez elegendő. Mi volt a gondolatmenet a kisajátítási ár megállapításánál 1 A gondolatmenet az volt, hogy elsősorban is az összes ipari szeszgyárak termelése 30%-kai redukálódik, vagyis visszatér arra a bizonyos előbb említett történelmi gyártási keretre. Ez egymagában azt jelenti, hogy 30%-nyi termelési keret elvész, mégpedig természetszerűleg ellenérték nélkül. Az ugyanis nem lehet vitás, hogy ha a törvényhozásnak joga van a termelési kereteket emelni, ugyanúgy joga van a termelési kereteket csökkenteni is. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mint aho,gy a termelési keretek felemeléséért sem fizetett soha senki semmit, ugyanúgy a termelési keret csökkentéséért sem fog senki külön semmit kapni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon!)- E 30%-os redukció után fennmarad tehát a 70% és mi ezen a 70'%-os alapon állapítottuk meg azt, »hogy mennyi a kisajátításra kerülő ipari szeszgyárnak a keresete. Alapul vettünk egy tisztes és normális polgári hasznot, vagyis 10%-ot azokból a bevételekből, amelyeket az ipari szeszgyárak szeszből, kölcsönzési díjból és finomítási díjból kanták. (Horváth Zoltán: Csak akkor vissza kell fizetni a választási alapra befizetett pénzeket is!) Ezt a 10%-os hasznot transzponáltuk 7-5%-ra. Az az összeg, amelyből kiindultunk, még a 80.000 hektoliteres keretből való, ezért kellett visszamenni 7%-ra; minthogy azonban vannak bizonyos bevételek, amelyek nem arányosan csökkennének a termelési keret csökkenésével, ezért állapítottuk meg 7'5%-ban azt a hasznot, amely így jelentkezik. Mi kontrollt is csináltunk arravonatkozólag, vájjon ez a haszon megfelel-e a valóságnak. A kontro'ü alapja az egyik olyan vállalat adóvallomása volt, amely tisztán és kizárólag szeszgyártással foglalkozik. A másikét nem tudtuk leikontrollálni, mert nem tudtuk megítélni, hoary annál a vállalatnál mennyi esik a szeszgyártásra és mennyi esik a többi termelési költségre. Annál a gyárnál azonban, ahol a kontrollt elvégeztük, ezen a számítási alapon az eerdmény majdnem fillérre egyezik áz 5 esztendőre visszamenőleg benyújtott adóvallomásokkal. Én tehát e tekintetben teljesen meg vagyok nyugodva, mivel nem tételezhetem fel, hogy az adóvallomások nem felelnek meg a valóságnak. (Derültség és közbeszólások, a jobboldalon: Jó volna már kiigazítani azokat a vallomásokat! — Rassay Károly: A fa^sum ott van. hogy kisajátításnál nem lehet a jövedelemből kiindulni!) Erre is nagyon jól tudok ülése 1938 június 23-án, csütörtökön. válaszolni. Éppen az ipari és a bankvilág állapította meg a jövedelmezőséget mint lényeges és egyetlen kritériumot az értékre nézve akkor, amikor a beruházási hozzájárulás megfizetéséről volt szó. (Rassay Károly: Az megint más!) Az nem más. A beruházási 'hozzájárulásnál tudvalevően a vagyonnak egy bizonyos részét kell leadni; azt kellett megállapítani, hogy a vagyonnak ez a bizonyos része miből számítandó ki; ekkor ugyanezek a vállalatok kívánták azt, hogy a rentabilitás alapján állapíttassák meg az, hogy mennyi a beruházási hozzájárulás, mert ők ezt akarták visszakapitalizálni. (Rassay Károly: Egyszóval a föld kisajátításánál is ugyanez lesz a kalkuláció? Helyes! Ezen az alapon számítják majd ki a föld kisajátítási árát, egy százalékos jövedelmezőségi alapon! Nagyon jó!) A képviselő úr nem gondol arra, hogy minél alacsonyabb százalék alapján történik a kapitalizálás, annál nagyobb összeg jön ki. (Rassay Károly: Egyszóval ezen az alapon sajátítja ki majd a miniszter úr a földet is!) Mondom, így állapítottuk meg a kisajátítási összeg kulcsát és csak ismételhetem, hogy ha ez a számítási metódus jó volt akkor, amikor meg kellett állapítani a beruházási hozzájárulást, akkor ennek jónak kell lenni most is, amikor azt kell megállapítani, hogy mit ér az a vagyon és mit kell fizetnie az államnak kisajátítás címén. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások: Ez világos!) Azt méltóztatik még ellenvetésként felhozni, hogy logikai ellentét van abban, hogy 5%-kai kapitalizálunk és ugyanakkor azt az összeget, amelyet megváltási ár címén nem készpénzben fizetünk ki, — vagyis a megváltási összeg 2

/

3 részét — csak 3-5%-kal kamatoztatjuk a jövőben. Azt méltóztatott állítani, hogy ebben nincsen logika, hogy nem lehet 5%-kai dolgozni az egyik oldalon, amikor kapitalizálunk, viszont pedig a másik oldalon csak 3-5%kal dolgozni akkor, amikor kamatot fizetünk. Ennek is megvan iá maga magyarázata. A magyarázat az, hogy annak az Va résznek kamatozása, amit mi készpénzben kifizetünk, kétségkívül 6-5—7% között van, hiszen nincsen olyan ipari vállalat, amely legalább ilyen alapon ne tudná kamatoztatni a pénzét. ÍBoczonáli Szabó István: Ossza szét az isteni népnek!) Erről is lehet beszélni. (Zaj és közbeszólások a jobboldalon.) Mondjunk egy példát: hárommillió pengő egy kisajátítási összeg; ennek Va része után, vagyis egymillió után mutatkozik egy körülbelül 7%-os jövedelem, mert hiszen ezt az Va-ot készpénzben kifizeti a kincstár és ez a pénz i'o-. rog. A fennmaradó Va, vagyis a 2 millió után a kamat 3-5%. Ha ezt ki méltóztatik számítani, akkor kijön egy 4 és Vs-ados %>-os átlagos kamatoztatás, tehát közel 5%. Ezzel tehát nem áll ellentétben az, hogy 3Va%-ot fizetek most az adósság után, mert hiszen összevetve a két tényezőnek kamathozadékát, körülbelül ugyanarra az 5%-ra jövök, mint amilyen alapon kapitalizálok. Arról pedig szintén lehetne hosszú fejtegetésekbe bocsátkozni, hogy vájjon az iparvállalat kapitalizálásának kulcsa 5%-e, vájjon nem 6—7 vagy 8%-e, mert akkor mindjárt lényegesen kisebb megváltási árak kerülnek elő. Tudvalevőleg minél magasabb kamatozást veszek alapul a kapilalizál ásnál, annál kisebb összeg jön ki, mint tőke. (Zaj balfelöl.) Már most foglalkozni szeretnék még azzal az utolsó ellenvetéssel, amelyet a monopóliummal szemben méltóztattak tenni, helyesebben