Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

08 Az országgyűlés képviselőházának 33 mennyiséget és amennyiben szükséges, az egyedárusági szeszfőzdében. Egyébként azonban monopólium lesz valóban a szó szoros értelmében az értékesítés. Az értékesítés eddig is monopólium volt, csakhogy egy magántáisaság gyakorolta ezt a monopóliumot. Merem állítani, hogy állami kézben mint egyedáruság ez a monopólium sokkal jobban fog tudni eleget tenni azoknak a jogosult közérdekű kívánságoknak, mint ahogy ez egy magántársaságnál elérhető volt. Mélyen t. Ház! Méltóztattak a vita során hivatkozni külföldi példákra is. Nincs egyetlenegy olyan külföldi ország sem, amelynek azonos viszonyai lennének, mint Magyai országnak a szeszkerdesben. Például összehasonlították a magyar helyzetet a német helyzettel. Nem akarok most a részletekre kitérni, de egészen más Németország helyzete rendkívül íejlett úthálózata mellett és inas élelmezési és élelmiszertermelési viszonyok közt. Utolsónak említem fel, hogy Németország importra szorul szeszben, nem pedig úgy, mint mi, kénytelenek vagyunk szeszt exportálni. A külföldi példákra való hivatkozás tehát nem állja meg a helyét. A mélyen t. Ház megnyugtatására közölhetem, hogy a mi uraink több küliöldi országban tanulmányi úton voltak és az ott nyert tapasztalatokat, amennyiben azok egyáltalán adaptálhatók voltak a magyar viszonyokra, természetesen igyekeztünk alkalmazni és igyekeztünk onnan is tanulni, ami tanulható volt. T Ház! A monopólium ellen lényegében tulajdonképpen az elvi deklarációkon kívül csak néhány érvet hallottam a vita során. Ezek egyike az volt, hogy a kistermelők, akik eddig az ipari szeszgyáraknak szállították nyersanyagaikat, nagyon rossz helyzetbe fognak kerülni, mert a nyakukon fog maradni különösen a répa. Az ipari szeszgyárak csak a legutóbbi esztendőben tértek át a répából való szeszífőzésre, mint az a törvényjavaslathoz mellékelt kimutatásból is kitűnik. Mindazonáltal a folyó évre ebből semmiféle fennakadás nem lesz, mert hiszen a folyó évben egészen bizonyos, hogy az egyedárusági szeszfőzdékben főzni kell még, mert olyan hirtelen a mezőgazdaság és egyéb szeszgyárak nem tudják termelésüket átállítani és ha át is állnak, a legkorábbi idő, amikor mezőgazdasági szeszfőzdéből szeszt tudnak kapni, körülbelül október, november lehet. Addig pedig az ország szeszellátását feltétlenül biztosítani kell. aminek logikus következménye, hogy az egyedárusági szeszfőzdékben bizonyos mennyiséget — hozzáteszem rögtön, az elkerülhetetlenül szükséges mennyiséget — fel kell főzni s erre ezeknek a répaszerződésekneik alapján leszállítandó répamennyiségeket nagyon jól fel tudjuk használni. Egyébként a jövőre nézve ezekről a kisemberekről minden tekintetben gondoskodni fogunk. Valószónűleg bekapcsolódnak a cukortermelésbe, mert a cukorgyáraknak már az idén is emelkedett a kontingensük 8 millióról 9 millióra. Ez a többlet csak ideiglenesen adatott oda a nagytermelőknek azzal, hogy ez a kistermelők javára fog szolgálni. Az ő igényük pedig ebbe a területbe bőségesen belefér. Nem akarok erre részletesen rátérni, ezer módja van annak, hogy ezeken a kisembereken segítsünk, hogy ne kerüljenek rosszabb helyzetbe, mint amilyenben ma vannak. A másik nagy hátrány, amelyet fel méíl». ülése 1938 június 23-án, csütörtökön. tóztattak hozni a vita során, hogy mi az exportot az egyeciáruság idején csökkenteni kíván juk, mert az export veszteséges. Mindenki, aki foglalkozott a szeszkérdéssei, tudja, hogy aZ export veszteséges. Még sem akarok olyan messzire menni, hogy azt mondjam, hogy mert veszteséges^ ma, tegnap és tegnapelőtt, azért teljesen leállítsuk az exportot és elhanyagoljuk azokat a piacokat, amelyekre eddig exportáltunk. Bizonyos áldozatot az is megér, hogy egy piacot, amelyet megszereztünk, a jövőbon is megtartsunk, elvégre fordulhat úgy is a kocka, hogy a szeszexport rentábilis export lesz, akkor pedig nagyon előnyös, ha kész piacokkal rendelkezünk. Az ebből jelenleg eredő devizabevétel, amire szintén méltóztattak hivatkozni, nem olyan lényeges. Nagyon jelentéktelen összegek azok, amelyek ezen a téren devizában befolynak. A német és az olasz export klíringben számoltatik el, ez tehát nem jelent reánk nézve devizát. A harmadik komplexuma az érveknek, amelyet fel méltóztattak hozni ez ellen a megoldás ellen az, hogy utat nyit a protekcionizmusnak, hogy a szeszegyedárusággal szemben az igények sokkal vehemensebben fognak jelentkezni, mint a szeszértékesítő magánrészvénytársasággal szemben jelentkeztek, hogy abban az esetben, ha a kormány kezében lesz a szeszkérdós intézése, akkor a kisemberek védelmébenés más egyéb jelszavakkal sokkal nagyobb igények fognak jelentkezni, mint amilyenek a múltban jelentkeztek. Igények eddig is bőségesein jelentkeztek és a jövőben is fognak jelentkezni, az igényeknek azonban csak addig a pontig kell eleget tenni, ameddig azok méltányosak, ezen a ponton túl azonban ezeket az igényeket nyugodtan és higgadtan el kell utasítani. Nehogy azonban később abba a kísértésbe essék valaki, aki mondjuk gyengébben áll a talpán, hogy ezeket az igényeket is teljesítse, maga a törvényjavaslat állapít meg bizonyos határokat — ez egyúttal válasz Némethy igen t. képviselőtársamnak — és éppen azért vannak a javaslatban felső határok, hogy ne is lehessen tovább menni azokon a konceszsziókon, s azon a protekcionizmuson, amelyet természetesen ez a javaslat is tartalmaz, hiszen bizonyos termelési ágakat kétségkívül előnyben részesít a javaslat és igyekszik a kisemlberek javára bizonyos engedményeket tenni. Az sem lényegtelen szempont, különösen a pénzügyminiszternek, hogy azok a bevételek,, amelyek eddig a szeszből az államkincstár száméra keletkeztek, a jövőben is megmaradjanak, ha nem is olyan formában mint eddig, hanem más formában; a lényeg az^ hogy materialiter ugyanazok a bevételek maradjanak. (Rassay Károly: Ezt vállalta a miniszter úr!) Ezt vállaltam is, amint erre majd rá fogok térni. T. Ház! Ami a felmerült kívánságokat illeti, ezek tulajdonképpen két körben mozognak: az egyik a bor- ós gyümölcsszeszfőzdékkel kapcsolatos. Felmerült az a kívánság, hogy a bor- és gyümölcsszeszfőzdék ne csak 400, illetve 600 hektolitert főzhessenek fel évenként^ hanem ennél lényegesen többet, illetve annyit, amennyi megfelel a legutóbbi öt eszi tendő átlagos termelésének, (Rassay Károly: Helyes!) viszont Csoór igen t. kén viselőtársam olyan értelmű indítványt nyújtott be. hogy ez a keret ne emeltessék fel 600 hektoliterre, hanem 400 hektoliterben maximáltassék. Kétféle felfogás van tehát: az egyik szerint kevés amit én mondok, a másik szerint sok; ez rendkívül