Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

58 Az országgyűlés képviselőházának 335. ülése 1938 június 23-án, csütörtökön. meg és amikor az ipari szeszgyárak kontingensét a kát legnagyobb ipari szeszgyár megszüntetésével megállapítja, mert meggyőződésünk az — 'amint azt már évekkel korábban az akkori pénzügyminiszter úrhoz beterjesztett javaslatomban is hangsúlyoztam —, hogy^ a szesztermelés rendezése csakis úgy lehetséges, ha az ipari szeszgyárak -termiéi és ét erőteljesen korlátozzák, mert az ipari szeszgyárak óriási termelési kerete ütközött meg a mezőgazdaság érdekeivel, éspedig a kis szőlősgazdatársadalom érdekeivel a fogyasztási szesz piacán. Magától értetődő az, hogy az ipari szeszgyárak termelése semmi módon nem indokolható és fenntartásuk nem kívánatos, ha arra gondolunk, hogy az ipari szesztermelés alapja, nyersanyaga legnagyobbrészt a melasz, az a cukorgyártási melléktermék, amelynek felhasználása a mezőgazdaságban az állattartás terén sokkalta jövedelmezőbb módon volna eszközölhető és főleg ha arra gondolunk, hogy az ipari szeszgyárak a termelésben a mezőgazdasági szeszgyárakkal, de főleg a kisüsti, tehát a szőlősgazdaórdekekkel szemben túlzottan nagy előnyöket élveztek. Pontos kimutatások készültek ugyanis arról, hogy az ipari szeszgyárak jövedelmezősége a mezőgazdasági szeszgyárak jövedelmezőségének kétszeresét, illetőleg háromszorosát is elérte. Az ipari szeszgyárak ilyen túlzottan előnyös helyzete semmi módon nem volt indokolt és fenntartása helytelen volt. # Azt hiszem, éppen ez a szempont jutott kifejezésre az ipari szeszgyárak megváltási áránál az ellenérték kiszámításában, amikor egy aránylag csekély tőkésítési kulcsot vettek csak számításba, mert hiszen éveken keresztül, az elmúlt másfél évtized alatt az ipari szeszgyárak óriási előnyökre és illegitim jövedelmekre, vagyonokra tettek szert. Hangsúlyoznom kell azonban a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy teljesen elhibázottnak tartom azt a felfogást, mintha a szeszkérdés rendezése kizárólag az ipari és mezőgazdasági szeszgyárak kérdése lenne és mintha ezt a kérdést kizárólag a mezőgazdasági szeszgyárak javára kellene megoldani. A helyzet az, hogy elismerjük és hangsúlyozzuk, hogy a szeszgyártás csak másodlagos ipari tevékenység és a főcél a mezőgazdaság támogatása. A mezőgazdasági szeszgyárak létalapját nyilvánvalóan az adja és létjogosultságukat az bizonyítja, hogy a gyárral kapcsolatos üzem termelése és gazdálkodásának intenzivitása növekszik és ilyen módon az egész mezőgazdasági üzem színvonala emelkedik. De emellett, ismétlem, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez a kérdés, a szesztermelés rendezése, nemcsak az ipari és a mezőgazdasági szeszgyárak kérdése, hanem, amit én vagyok bátor itt képviselni és hangsúlyozni, ugyanolyan, vagy még sokkal nagyobb fontossága van a kis szőlősgazdatársadalmat érintően. T. Ház! A törvényjavaslatnak az a része, amely az ipari szeszgyárak megszüntetésére vonatkozik, teljes mértékben helyes. Ugyancsak teljes mértékben helyes a javaslatnak az a része is, amely a mezőgazdasági szeszgyárak törzskeretét meghagyja. Nem helyes azonban, és tiltakozunk az ellen az intézkedés ellen, amely a kis szőlősgazdatársadalmat érinti, az úgynevezett kisüsti gyümölcsszesztermelés keretét körülhatárolja, a törvényben fixírozza, fix mennyiségre korlátozza és ilyen módon a fejlődés lehetőségétől elüti. (Rakovszky Tibor: Ügy van!) T. Ház! Tessék figyelni arra, hogy milyen igazságtalanul jár el a törvényjavaslat, amikor a mezőgazdasági szeszgyárak számára évenkint négy darab szeszgyári engedélyt ad, átlagosan 600 hektoliteres törzskerettel. Évenkint tehát 2400 hektoliteres törzskeretet adnak ki. Igaz ugyan, hogy a szövetkezeti szeszgyáraknak előnyt biztosítanak, erre még rátérek, de ha meggondolom, hogy ez a törvényjavaslat 10 évig is törvény maradhat, akkor azt kell vennem, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak, amelyek: mondjuk meg magyarul, nyíltan, ne kerteljünk, a nagybirtok előnyét szolgálják, tíz év leforgása alatt 24.000 hektoliteres többlet törzskeretet fognak élvezni. Ezt magától értetődően az ipari szeszgyárak oldaláról vonják el, de mi módon meri ez a törvényjavaslat a kisszőlősgazdatársadalom főzési keretét 15.000 hektoliteres mennyiségen fixirozni ugyanakkor, amikor a másik oldalon tíz év alatt ennek majdnem kétszeresét fogja a nagybirtok számára biztosítani. Én a pénzügyminiszter úrral személyesen folytattam tárgyalást és ő azt mondotta, hogy ennek az egész törvényjavaslatnak és a monopóliumnak szilárdsága megkívánja, hogy a gyümölcs- és borpárlatfőzés keretét ilyen módon fixirozzák, mert a monopóliumot csak ily módon tudják biztosítani. Elfelejti azonban a pénzügyminiszter úr, hogy a másik oldalon tíz év, alatt folyamatosan, szukcesszíve, állandóan mind nagyobb és nagyobb léket üt a termelési kereten. Nyilvánvalóan nem azt a célt szolgálja tehát a kicsiny termelők érdekeinek korlátozása, hogy a monopólium biztosítva legyen, hanem azt, hogy most ne a nagyipari szeszgyárak, hanem a nagybirtokon lévő mezőgazdasági szeszgyárak jövedelmezőségét biztosítsa és fölényét törvénybe iktassa a kis szőlősgazdatársadalom termelésével szemben. Ezek azok a szempontok, amelyek ennek a törvényjavaslatnak értékét, sajnos, nagymértékben leszállítják előttünk. Legyen szabad még részletesen foglalkoznom azzal a kérdéssel, hogy a kicsiny szőlősgazdatársadalom érdekeit milyen nagymértékben sérti a törvényjavaslatnak ez az intézkedése és mennyire helytelen szempontok szerint állapíttatott meg ez az intézkedés. Csak azt fogom felhozni, hogy a törvényjavaslat a '

f 15.000 hektó lit erben megállapított egész termelési keret felállításánál, amelyet a kisüstök, az 1600 kistermelő számára biztosít, abból indul ki, amit a pénzügyminiszter úr hangoztatott, hogy az elmúlt öt esztendőben ez a termelési átlag adódott ki a kisüstök oldalán. Ezzel szemben elfelejtette, vagy akarattal nem vette figyelembe a pénzügyi kormányzat, hogy amikor a gyümölcsszesz ára még magas volt, hogy az a 2 pengős szeszadó, amelyet minden abszolút liter után le kellett fizetni, még nem volt túlságosan aránytalan, a termelésís másként alakult és az egyik évben, az 1931. év előtti öt év közül, tehát a gazdasági válságot megelőző időben törkölypálinkából kifőztek 20.500 hektolitert és szilvapálinkából 13.300 hektolitert, tehát ebben az évben a kisüsti termelés összesen 34.000 hektolitert tett ki. A törvényjavaslat jelenleg 15.000 hektolitert engedélyez. Kérdezem a kormányzatot, hogy ha tisztességesebb szeszadópolitikát folytatnak és újra rentábilissá lesz ezeknek az anyagoknak a kifőzése, mint ahogyan 8 és 10 évvel ezelőtt