Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-334

24 Az országgyűlés . képviselőházának lyeket az előbb említettem — akkor ezeknek az ellátására az ipari szeszgyárak igen szükségeseknek és nélkülözhetetlennek mutatkozhatnak. Különben sem tudom, hogy a viszonyok tényleg olyan nagyon különbözők-e nálunk és például Németországban. A mi egész szeszadótörvényhozásunk német mintára készült és ötven évvel ezelőtt a német mintát utánoztuk, amikor a kontingens-rendszert a Wekerle-féle törvénnyel bevezettük s azóta is lépésről-lépésre úgy haladt a mi szesztörvényhozásunk, ahogy fejlődött a német szesztörvényhozás, s azt hiszem, hogy legalább is eddig nem jártunk rosszul ennek a példának az utánzásával. Nincsenek tehát ebben a vonatkozásban olyan nagy különbségek, hogy mi ezen a téren új utakra kellene hogy lépjünk, mégpedig ki nem próbált utakra, mert állami szesztermelés csak elvétve van és ott is, ahol van, csak a magángyárak ^ mellett létezik. Ez az a három ok, amely miatt sajnálatosnak tartom az ipari gyártás teljes megszűnését és azt hiszem, a mezőgazdasági termelés érdekei sem kívánták meg okvetlenül, hogy az ipari gyártást teljesen megszüntessük. Azt hiszem, ^eléggé megoldotta volna a kérdést és kielégítette volna a mezőgazdaságnak e téren fennálló kívánságait az, ha bizonyos eltolódások következtek volna be akár a keretek megállapítása, akár pedig az árak tekintetében. De nem tudom, érdemes-e ezeket a kedvezőtlen lehetősegeket vagy veszélyeket felidézni egy még ki nem próbált új rendszer életbeléptetésével és érdemes-e ennek kedveért kockáztatni bizonyos olyan érdekeket, amelyek talán megoldatnak valahogy az egyedárúság keretén belül is. - - és én kívánom, hogy teljes mértékben megoldassanak — de amelyek eddig is megoldattak a nélkül, hogy valami fontos érdek sérelmet szenvedett volna. Mélyen t. Képviselőház! Most még csak a javaslatnak arra az intézkedésére szeretnék néhány észrevételt tenni, amely azi ipari gyárak megváltására és az ipari gyárakért fizetendő kártalanítás összegére vonatkozik. Ezekről a kérdésekről esak röviden akarok nyilatkozni. Már magában véve is helytelen eljárásnak tartom, ha az állam, amikor kisajátít valamit, maga állapítja meg annak árát. ami — enyhén szólva — az államra nézve min de nesetrf» előnyös. Azt tartom, hogy ez igen ve szélyes precedensnek bizonyulhat más vagyontárgyak szempontjából is. Azokat, akik mn örömmel veszik az ipari gyárak kisajátítását, arra szeretném kérni: ne felejtsék el, hogy a mi korunk veszélyes áramlatokkal van telve, amelyek esetleg őket is érhetik. Azt hiszem, hölcsebb dolog gátakat' építeni és a gátakat megerősíteni az ilyen áramlatokkal szemben, mint egyes gátakat áttörni, hogy a nem rokonszenves szomszéd földjeit öntse el az ár. meri nem tudni, hogy az ár hol fog megállani. A magam részéről hibásnak tartóin a javaslatnak a kártérítésre vonatkozó intézkedéseit azért r is, mert azok az értékeket egy mesterséges és szerintem igazságtalan kulcs szerint állapítják meg; igazságtalan kulcs szerint annyiban, hogy egy kategória alá vesznek olyan gyárakat, amelyek eddig igen racionálisan dolgoztak, és olyanokat, amelyek ezzel kevésbé dicsekedhetnek. Ha valamely ipari gyárnak jó felszerelése van, modern berendezéssel rendelkezik, sok tartánykocsija és hordója van, nagy összegeket fordít arra, hogy mindig karban legyen, akkor ezek az ingóságok a kisajátítási árban bennfoglaltatnak és 33U. ülése 1938 június 22-én, szerdán, ennek ellenében szállnak át a kincstárra. Ezek a rendelkezések azonban ugyanúgy érvényesek azokra a gyárakra is, amelyeknél mindezekről a felszerelésekről nem gondoskodtak, amelyek nem gondoskodtak üzemük magas nívóra való emeléséről, hídmérlegekről, tartánykocsikiról r és különböző edények beszerzéséről; miután pedig az ár mesterségesen a vállalat részéről a nyersszesz után húzott, jövedelem arányában van megállapítva, a jól berendezett gyárak és a rosszul berendezett gyárak tökéletesen egyforma elbánás alá esnek és nem a befektetett értékek, nem a kifejtett fáradtság, nem az elért vagyonérték szerint kapnak kárpótlást, hanem egy mesterséges kulcs szerint, amely egyenlően érinti^ a két kategóriába tartozó vállalatokat és ezért az egyikre nézve előnytelenebb, mint a másikra, nézve. Magam részéről elismerésre méltónak tartom, hogy amikor a kormány egyedáruságot akar létesíteni, előnyös megállapodásokra törekszik és ezeket az objektumokat, amelyekre szüksége van, előnyös áron akarja megszerezni, hiszen ez kötelessége. Aggályosnak tartom azonban államhatalmi szóval keresztülvágni ilyen kényes vagyonjogi kérdéseket, amelyeknek eldöntésére eddigi törvényeink alánján tulajdonképpen mindig- a bíróságok voltak hivatottak. Amikor az 1914-es Teleszkyféle törvényjavaslatban egyes gyárak kisajátításának lehetőségét kombinációba vették, ezt sohasem gondolták másként, mint úgy, no«ry a megváltási értéket a bíróság fogja megállapítani. Ehhez járul, hogy most, amikor az állam előnyösen váltja meg ezeket az értékeket, nem tartora az államhoz méltónak, hogy a részletekben még külön mellékes hasznot igyekszik elérni. Legyen szabad megemlítenem, hogy az ipari szeszgyárakban lévő melléküzemek kérdése a törvény javaslatban egyáltalán nincs rendezve. Például a hamuzsírgyártást szolgáló üzemek, amelyeik egyes szeszgyárakba be vannak ékelve, jóformán kártalanítás nélkül szállnak át az államra, mert abban a formában, ahogy a törvény szerint ki fogják számítani a megváltási árat, az a vacrvon. amelyet ezek a hamu zsírgyártó üzemek képviselnek^ a megváltási árban egyáltalán nem jut kifejezésre. Ugyanígy igazságtalanoknak tartom a ta rtánykocsikra vonatkozó intézkedéseket. Majdnem azt hiszem, hogy ez csak elnézés f

lehetett és nem lehetett szándéka a törvény megszövegezőjének, hoe-y nem a tartánykocsik, hanem a kocsik jövedelmének 7'5%-át vették alapul a kocsik értékének megállapításánál. A javaslat továbbá módot nvujt arra is, hogy kiterjesztően magyaráztassék a vagyontárgyaknak a szesztermeléssel való kapcsolata,' úgyhogy a szesztermeléssel össze nem függő '"telkek, szántóföldek, birtokrészek ugyancsak kisajátítás alá eshetnek^ A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr ilyen, a szesztermeléssel össze nem fügsrő vagyontárgyak^ kisajátítására nem gondolt, de mivel e téren raés-is némi bizonytalanság áll fenn, nagyo?i hálás volnék, ha ebben a tekintetben megnyugtatást tudna nvujtani. Végül pedig a javaslat egész tendenciáját mutatja az az egészen különös intézkedés, hogy míg egyfelől a kisajátítandó vagyon értékének kiszámítása 5%-os alapon történik, addig másfelől az állam ugyanazért a vagyontárgyért