Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-344
282 Az országgyűlés képviselőházómak SUL günk van arra a lélekre, amelyet ők hoznak közénk ezekben az időkben, amikor erre a törvényhozásra mérhetetlenül súlyos történelmi feladat vár. T. Ház! En nem is akarom a magam kérését bővebben indokolni. Ezt a néhány rövid szót mondottam el, de megismétlem kéréseimet abban a tudatban, hogy azok a férfiak, akik közénk jönnek, csak segíteni fognak bennünket azoknak a katonai, gazdasági és szociális törvényhozási feladatoknak a megoldásában, amely kérdések tekintetében, hála Istennek — és én ezt örömmel állapítom meg innen az ellenzéki oldalról — az egész Ház minden komoly felelősséget érző tagja egyetért. Kérésemet megismétlem és ezzel befejezem felszólalásomat. Elnök: A miniszterelnök úr óhajt szólani. vitéz Imrédy Béla miniszterelnök: Tildy Zoltán képviselő úr felszólalására pár szóval bátor vagyok reflektálni. (Halljuk! Halljuk!) Maga az a tény, hogy a törvényjavaslatban a kormány kezdeményezte a képviselőház kiegészítését a visszakerült felvidéki lakosság képviselőivel, bizonyítéka annak a szándéknak, hogy a kormány szükségesnek tartja ezt a lépést megtenni és bizonyítéka annak is, hogy a kormány nem zárkózik el attól, hogy ezt a kezdeményezésit minél előbb valóra váltsa. En tehát a magam részéről is azon leszek, hogy a képviselő úr által előterjesztett az a kérés, Hitelesítették : Baross Endre s. h. Brogli József s. k. naplóbír dió-bizottsági tagok. ülése 1938 november 12-én, szowibaton. hogy a Felvidék képviselői a Házban helyet foglalhassanak, minél előbb valóra váljék. Tekintettel azonban arra, hogy előbb még az illető képviselők jegyzéke is megállapítandó és meg kell állapítani azt is, kik azok, akik közülük valóban idetartoznak és helyet foglalhatnak ebben a Házban, ez a körülmény nem teszi számomra lehetővé, hogy határozott időpontot jelöljek meg. Arra kérem a Házat, méltóztassék meggyőződve lenni róla, a magam részéről azon leszek, hogy ez az aktus minél előbb megtörténjék. (Helyeslés jobbfelől. — Csoór Lajos: Dolgozzunk már valamit!) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az elnök napirendi javaslatát elfogadni? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az elnök napirendi javaslatát elfogadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik!) Többség! A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá tette. Hátra van még az ülés jegyzőkönyvének felolvasása és ( hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvöt felolvasni. Vásárhelyi Sándor jegyző (félő vassá a jegyzőkönyvet). Elnök: Kérdem, van-e valakinek észrevétele a jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés 'végződött este 7 óra 10 perckor.)