Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-343

Àz országgyűlés képviselőházának 31/3. ül Apponyi Albert gróf volt, (Ügy van! Úgy van!) a fájdalom könnyeivel állottak fel, szónokoltak és szavaztak meg javaslatokat; és ma mi, az utódok, akik itt vagyunk, az öröm könnyeivel szavazzuk meg ezt a nemzetiszínű szegéllyel elénk terjesztet törvényjavaslatot (Ügy van! Ügy van!), amely elsőízben szól arról, hogy amit a magyar Szent Koronától az ármány es a hazugság elvett, elrabolt, azt most részben Visszacsatoljuk ehhez a Szent Koronához, ehhez a szent birodalomhoz. T. Képviselőház! Amidőn ezeket az eseményeket megállapítjuk, keresnünk, kutatnunk kell az okokat is; keresnünk kell, kik voltak azok, akik az események közepette a hősök vagy ha kellett, a mártírok szerepét vállalták. Keresnünk kell elsősorban, kinek köszölhetjük azt,hogy idáig eljutottunk a súlyos,nehéz megpróbáltatások ideje után. Amikor ezt keressük, azt hiszem, valamennyiünknek, az egész nemzetnek hálával keli megemlékeznie elsősorban arról a férfiúról, aki ennek az országnak kormányrúdját immár 18 év óta tartja kezében, llortíiy Miklós kormái yzórói, (A Jaáz tagiul felállanak. Hosszantartó élénk éljenzés és taps-) aki az ország hajóját sok ezer veszély közepette, Scylla és Cnaryodis között vezeti biztos révbe. (Ügy van! Ügy van!) Ma ismét halljuk és látjuk, hogy az egész országban az ö neve hangzik a magyar milliók ajkáról, (Ügy van! Ugy van!) a falvakban, a városokban és a pusztákon, à kunyhók és paloták faiam ott látjuk az ő képét, aki ennek a sokat szenvedett, de jobb jövőre érdemes magyar népiek biztató reménye.- (Ügy %an! Ügy van!) Ív Képviselőházi Meg kéli emlékeznem azokról a férfiakról is, — és itt engem nem vezetnet pártpolitika — akik nemzetünk hajója kormányosának, kiváló vezérünknek segítőtársaiként működtek közre ennek a hajónak kormányzásában, biztos vezetésében és elsősorban indították meg azt a helyes külpolitikát, amely helyes külpolitikának ma ez a viszszacsatoiás az eredménye. (Ugy van! Ügy van!) Elsősorban Bethlen István grófról kelJ megemlékeznem, (Éljenzés.) aki kétségtelenül megteremtette ennek a helyes külpolitikai iránynak az alapját. Ezt a politikát folytatta tökéletesítette és úgyszólván kovácsolta azt a Berlin—római tengelyt, amely ma KözépEurópában mint döntő tényező szerepel, boldogult Gömbös Gyula. (Ügy van! Ügy van!) Ezt a tengely szilárdították, erősítették az utána következő kormányok, így Bárányi Kálmán kormánya is. (Éljenzés és taps.) ezt a tengelyt erősítette és most már eredményesen felhasználta az Imrédy-kormány. (Élénk éljenzés és taps.) Pártom és annak kiváló vezére, Eckhardt Tibor (Éljenzés balfelől.) éhben a parlamentben a múltban is gyakran nagyon éles és határozott kritikával fordult szembe bizonyos törvényjavaslatokkal és fordult bizonyos kormányzati politika ellen, azonban mindenkor elismerte azt, hogy a magyar külpolitika helyes irányban és helyes vágányokon halad. (Ügy van! Ügy van!) További tényezők, amelyekről meg kell emlékeznünk és amelyekről mind a kormányzó úr őfőméltósága, mind a külügyminiszter úr előbb elhangzott ékes beszédében és ismertetésében már megemlékezett, azok a tengelyhatalmak és azoknak kiváló vezérei, akik ebben a munkánkban segítségünkre voltak. Én a- magam részéről szintén csak a hála és elismerés szavait tudom itt hangoztatni a tengelyhatalmak . és azok vezérei iránt. Elsősorban êse 1938 november 12-én, szombaton. 26 3 Hitler Adolf volt az, (Élénk éljenzés és taps.) aki a párizskörnyéki békék által teremtett hazugsagvárakat offenzíva alá vette, sok tekintetben megdöntötte és azt a csapdát, amelyet az 1918—-lö-es és 2Ü-as években nekünk felállítottak és ellenünk fel akartak használni, megsemmisítette. Ugyanilyen hála és elismerés illeti meg az olaszok nagy Duceját, (hlénk éljenzés és taps.) aki legelsőnek emelte . fel segítő szavát a magyar ugy, a magyar igazság védelmére. A nemes lengyel nemzet iránt is. (Élénk éljenzés és taps.) amellyel évszázadokig együtt küzdöttünk, a hála és elismerés szavainak kell elhangoznipk mindenki részéről ebben az országban, aki ennek a nemzetnek jövőjét szívén viseli. hálátlanok volnánk, ha nem emlékeznénk meg ennek a munkának mártírjairól és hőseiről: a magyar népről; a magyar népről a trianoni határokon innen és túl. A trianoni határokon belül élő nép húsz éven keresztül a megpróbáltatások, a megaláztatások, a szenvedések kálváriáját járta végig, annak rígyszólván minden stációját. Ezt^ a népet egy eél vezette s három eszme irányította: a hit, a hazafiság és a munka. Ezek révén akarta elérni azt, hogy Szent István birodalmában ismét boldog lehessen a magyar. De ugyanez az elismerés illeti meg azt a népet is, amelynek a trianoni határokon túl az elnyomatásnak, a megaláztatásnak minden poklát kellett végigszenvednie. (Úgy van! ügy van!) Midőn ezek most visszatérnek ebbe az otthonba, úgy érzem, hogy nem mint tékozló fiúk térnek vissza, mert nem mint ilyenek mentek el. Nem mint tékozló fiúk hagyták el otthonukat, kikérvén az örökségüket, hogy azzal hűtlenül sáfárkodjanak, hanem idegen kéz szakította ki őket ebből az otthonból. (Ügy van! Ügy van!) Midőn ma úgy léinek vissza, mint azok a gyermekek, akik hűen sáfárkodtak az örökséggel, s akik megtartották azt az örökséget, amelyet az atyai házoól elvittek; a magyar lelket, a magyar hitet, szeretettel kell fogadnunk őket. t Amikor most visszatérnek ebbe a szentistváni birodalomba azok a nemzetiségeink, amelyek ott túl a trianoni határokon húsz évig éltek, megállapíthatják azt a különbséget, amely a kisebbségek kezelése tekintetében Európa különböző államai és Magyarország között megmutatkozik. És itt én, mint egy nemzeti kisebbséghez tartozó képviselő és magyar állampolgár (Halljuk! Halljuk!) állapíthatom meg büszke önérzettel, nemcsak a magam nevében, hanem annak a többszázezer főnyi kisebbségnek a nevében is, amely itt ebben az országban él, hogy nekünk ez ország mindenkor hű édesanyánk volt, (Élénk éljenzés és taps.) s ugyanazokat a jogokat adta meg nekünk, amelyeket a magyar lakosság élvezett. A magyar kormányzat nagyon helyesen cselekedett, amikor felállította azt az elvet, hogy népszavazás döntsön, a nemzetiségek maguk állapítsák meg, hova, melyik anyához kívánnak tartozni: a mostohához akarnak-e visszatérni vagy hozzánk akarnak tartozni. Amikor a magyasr kormány ezt az elvet felállította, akkor bátran, nyiltan Európa közvéleménye és ítélőszéke elé állította ezt a kérdést. Ezt nyugodt lelkiismerettel tette, mert biztos volt a győzelmében, s mert tudta, hogy azok a nemzetiségek, amelyek ezer éven keresztül itt éltek ebben a hazában, ehhez az anyához kívánkoznak vissza és semilyen körülmények között nem akarnak ott maradni,