Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-340

246 Az országgyűlés felsőházának és képviselőházánál hálát a tőle alapított érsekségek, püspökségek, káptalanok, egyházak, monostorok s általában az egész magyar katolicizmus, valamint az ősi Esztergom-vármegye és Esztergom sz. kir. város nevében. Amikor én itt együtt örvendezek az örvendezőkkel, hogy a szent király emlékét törvény útján megörökítjük, nem hallgathatom el, hanem az egész nemzet előtt nyilváno san hirdetem, hogy a szent király emlékét csak akkor örökíthetjük meg az ő dicsőségére és a haza javára, ha a nemzet, amely mi vagyunk, nemcsak megcsodálja, hanem kollektív és egyéni életében követi is Szent István cse lekedeteit: éli Szent István életét. (Helyeslés.) Ha így örökítjük meg emlékét, akkor a magyar nemzet önmagát is megbecsüli; akkor saját tekintélyét más nemzetek előtt is öregbíti, nemzeti életét pedig megszilárdítja. (Ügy van! Ügy van!) Az első szent királyunk és apostolunk dicső emlékét megörökítő törvényjavaslatot ilyen célkitűzéssel általánosságban és részleteiben is elfogadom. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) Kornis Gyula, a képviselőház elnöke: Szólásra következik? Csikvándi Ernő képviselőházi jegyző: Hóman Bálint országgyűlési képviselő. Hóman Bálint: Tisztelt Országgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Szent István halála évfordulójának napján Esztergomban > jártunk, hogy királyi székvárosában ünnepeljük emlékét. Most, a harmadnapon Székesfehérvárra jöttünk, Szent István családi szállásbirtokára, legelső kiváltságos szabad városába, királyi törvénynapjainaik székhelyére, királykoronázó és királytemető temploma tövébe, szenttéavatása színhelyére, ahová az Árpádok vére évről-évre eljárt, hogy emlékének hódoljon, tiszteletet adjon, mind az egész magyar népnek igazságot tegyen, később, hogy országgyűléseken törvényeket hozzon. Eljöttünk ide, ahová minden nemzeti királyunk eljött koronázásra, és eljött végső pihenésre. Fehérvárra jött el az ország kormányzója (Élénk éljenzés és taps!) és a magyar országgyűlés mindkét háza, hogy Szent István emlékét törvénybe iktassa, és neve ünnepét a nemzet ünnepévé avassa. Tisztelt Országgyűlés ! Szent Istvánban minden kor és minden irányzat magyarja eszményét és példaképét látja, de igazság helyett sokszor önigazolást keresve, nem egyszer a maga képére formálja. Tudákos elmékben így kelt életre sok reá nem formázó, merőben kigondolt hamis képmása. (Ügy van!) Mi e fantomokat szétkergetjük és a történelem Szent Istvánjához folyamodunk. A középkor törvényhozó »szent királyát«, a hit apostolát, az egyház szervezőjét, az államalapítót és országépítőt, az egységteremtőt és nemzetformálót, művelődésünk és nemzetpolitikánk megalapozóját, minden idők legnagyobb magyar királyát ünnepeljük, nem hogy Önmagunkat igazoljuk, hanem hogy eszméiből és példaadásából útmutatást, erőt, ösztönzést merítsünk. (Ügy van! Ügy van!) Kutatjuk: ki volt és mit művelt Szent István, és milyen szerepe volt nemzetünk életének irányításában? István király lelke — elmondottam már másszor is — a magyar öntudat, a krisztusi hit, a nyugati szellem szintézise. Kultúrája magyar hagyományok, katolikus vallás, nyugati műveltség, széjjel nem bontható foglalata. Kereszténysége mélyen átélt lelki élmény, európai gondolkodása erős ünnepi együttes ülése 1938 augusztus 18-án, csütörtökön. meggyőződés, nyugati tájékozódása és béketörekvése nemzetpolitikai hitvallás volt. Lelkiségének ez az összetétele, más-más forrásokból merített elemeinek harmóniája adja kulcsát egyéniségének. Ez magyarázza meg politikáját és manap oly sokféleképpen értelmezett koncepcióját: a történeti szentistváni gondolatot. Tisztelt Országgyűlés! A magyarság súlyos válság, elszigeteltség és belső megosztottság napjait élte, az e földön elpusztult avarok kegyetlen sorsának nézett elébe, amikor István apja Géza őseinek fejedelmi székét itt Székesfehérvárott elfoglalta. Biztos ítélettel ismerte fel a veszedelmet és Ösztönös megértéssel tért az új politika útjára. De erkölcseivel és érzéseivel még a múltban gyökerezett és ezért a kompromisszumok útját járta. A katholikum, a keresztény műveltség, a nyugati tájékozódás, a béke mindvégig csak politikum maradt számára, nem tudott benne világnézetté érni. Előkészítette az átalakulás útját, de a végrehajtás nehéz feladatát gyermekkora óta keresztény fiára, Istvánra hagyta. István a ráhárult nehéz feladatot az Isten ben hívő, vallásuk parancsainak engedelmeskedő, maguk és fajtájuk elhivatásában f bizó, szigorú erkölcsű középkori keresztény államszervező fejedelmek hitével és szeretetével, bölcseségével és biztosságával, bátorságával és erejével, határozottságával és céltudatosságával oldotta meg. Tudta, vagy ösztönösen megérezte, hogy sorsdöntő időben nincs helye kétkedésnek és gyűlölködésnek, oktalanságnak és habozásnak, gyávaságnak és gyengeségnek, kísérletezésnek és félmegoldásoknak. (Ügy van! Ügy van!) Tudta, érezte, hogy eszmék forrongása, irányok küzdelme, lelkek forradalma idején nyilt állásfoglalásra r és határozott színvallásra, szilárd meggyőződésre és az elvek meggyőző hirdetésére, bátor fellépésre és gyors cselekvésre, az ellenállókkal szemben kemény és kíméletlen harcra van szükség. Árpád fejedelemtől örökölt korlátlan katonai hatalmát keleti uralkodók módjára gyakorolta és a Szent Koronával fején is érvényt szerzett az Isten kegyelméből uralkodó keresztény király^ korlátlan akaratának, de ez akarata kialakításában mindig megszívlelte magaválasztotta papi és világi tanácsosainak véleményét és tanácsát, mert hatalma gyakorlásában igaz keresztény és igaz magyar módjára önként alávetette magát vallása parancsainak és az élő magyar jogszokás korlátozó befolyásának. Ezzel lett alkotmányunk megalapozója. Volt bátorsága meggyökeresedett régi szokások, erkölcsök, hagyományok, rendszerek megtagadására. Volt ereje a demoralizáeió útján járó régi vallás, a bomladozó ősi politikai szervezet, az idejétmúlt törzs-szövetségi alkotmány, az elavult törzsi önkormányzat elvetésére. Volt bátorsága a pogány vérségi jog trónöröklési rendjének megmásítására és a hatalma ellen lázadó fejedelmi rokonok és törzshadnagyok kíméletlen megsemmisítésére. Volt ereje — nem a gyengék, a legerősebbek erénye ez — tanulásra is, a megismert isteni igazság terjesztésére, helyesnek ítélt eszmék, rendszerek, intézmények befogadására és meghonosítására. De volt benne nagy szeretet is az ősök és a hagyományok iránt s volt bölcsesége elég a bevált régi magyar életformák, /