Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-337

Az országgyűlés képviselőházának 337. A legkiválóbb példa erre Bulgária példája, amely azért, hogy 300.000 métermázsa príma szőlőt exportálhasson, 12 millió szőlőt termelt, tehát termelésének háromnegyedrészét tulaj­donképpen otthon fogyasztja el. Nálunk a borfogyasztásnak, a szőlőterme­lésnek és a gyümölcstermelésnek is rengeteg akadálya van. Ezek közül mindesetre rá kell mutatnom arra, — hiszen Budapest székesfő­város a fő fogyasztóterületünk — hogy Buda­pest mennyi nehézséget támaszt a gyümölcs­értékesítés terén a vidéki termelőknek és rá kell mutatnom arra is, hogy például a must­fogyasztás is mennyi hátrányt szenved az­által, hogy a főváros vámot szed a mustért é® megnehezíti a must szélesebb körben való fogyasztását. A gyümölcstermelés terén magam is kü­lön tanulmányokat^ folytattam és megállapí­tottam azt, hogy például a bécsi piacon a ma­gyar gyümölcs nem tudta azt produkálni, ami tulajdonképpen a magyar gyümölcstermelés szerencsés természeti viszonyai szerint követ­kezhetett volna. A bécsi piacon például a hit­vány szilvát magyar szilvának, a szép szilvát pedig szerbiai vagy boszniai szilvának' ne­vezik. (Rátz Kálmán: Sajnos, ez így van!) A bécsi piacon, — aki magam is őszibarack­termelő vagyok — olyan hitvány, nyomorult őszibarackot találtam Kiskunhalasról, hogy azt kell mondanom, mégis csak^borzasztó, hogy Halasról exportálunk őszibarackot, amikor van nekünk hatalmas őszibaracktermelő pia­cunk. (Mocsáry Dániel: Halason nincs is őszi­barack!) Ezt megállapítottam, t. képviselőtár­sam, nem férhet hozzá semmi kétség, önön szememmel láttam. Ezzel mindenesetre azt akarom bizonyí­tani, hogy gyümölcsexportpolitikánk igenis teljesen rendezetlen, márpedig például a »Sző­lőskertek Királyné«-jával és a »Csaba gyön­gyéi-vei verhetnénk és megelőzhetnénk a bol­gár termelést is. A gyümölcstermelés terén is vannak olyan időszakok, amikor még a kül­földi országok nem tudnak gyümölcsöt pro­dukálni, mi pedig már megfelelő áruval tud­nánk a rendelkezésükre állani. Az, hogy hazánkban a gyümölcsfogyasztás fejkvótája olyan alacsony, azért is olyan szo­morú körülmény, mert a mindenkori pénzügy­miniszterek, amikor a magas cukorárat tá­madtuk, mindig arra hivatkoztak, hogy Ma­gyarországon a gyümölcsfogyasztás ellensú­lyozza á cukor árának magassága miatti túl­ságosan alacsony cukorfogyasztást. A statisz­tika azonban azt bizonyítja, hogy a cukor­fogyasztás terén is a legutolsó helyén állunk, mert hiszen vidéken a cukorfogyasztás fejen­kint 0.5 kg, a budapesti 40 kilogrammos fo­gyasztással szemben. Minden eszközt meg kel­lene tehát ragadnunk arra, hogy a népélelme­zés, illetőleg a néptáplálkozás iránva megvál­tozzék és kívánatos volna, ha a földmívelés­ügyi minisztérium a háztartási tanfolyamo­kon ezt az ágazatot is bekapcsolná a pro­gramúiba, ami nem tartozik ugyan szorosan a főzéshez, de a népélelmezés jelentős ténye­zője. T. Ház! Előtérben azonban nem a gyü­mölcstermelés kérdé«e. hanem a borkérdés van. Amikor a borkérdés rendezéséről beszé­lek, keresem azokat a szempontokat, amelye­ket szem előtt kell tartani. Jeleztem már. hogv Magvarország fo^ryasztóterülefo jnmt borfogyasztóterület mennyire csökkent. Két­ülése 1938 június 27-én, hétfőn. 159 ségtelen, hogy a gazdasági válságok is vissza­hatottak a borfogyasztás visszaesésére. Ha a munkabérek esnek, s ha a tisztviselők fizeté­sét csökkentik, akkor első helyen mindig a borfogyasztás esik vissza, az szenvedi a leg­nagyobb hátrányt. Kétségtelen, hogy van ná­lunk fogyasztási válság. A fogyasztási válság lehet abszolút és relatív. Abszolút értelemben válság van, mert hiszen évenkint 600.000—800.000 hektoliter borfelesleggel kell számolnunk.^ Re­latív értelemben, viszonyítva más országok fogyasztási viszonyaihoz, meg kell állapíta­nom, hogy míg Olaszországban a fejenkinti borfogyasztás 110 liter, Franciaországban 140 liter, addig Magyarországon csupán 37 liter. Ha tehát a fogyasztási válság van, segíteni akarunk, mint ahogyan kell és lehet segíte­nünk, mindenekelőtt megfelelő propagandát kell kifejtenünk, azonkívül természetszerűen emelni kell a fogyasztó társadalotmi vásárló­képességét is. Az előbbiről, a propagandáról gondoskodnék a hegyközségi törvény, az utóbbi pedig benne van Imrédy miniszter­elnök úr programmjában s mondhatnám, a nemzeti jövedelem emelésével a nemzeti jö­vedelme igazságos megosztásával együtt valósá­gos tengelye az Imrédy-féle programmnak. A másik oka a borválságnak a termelés­ben rejlik. Termelésünk nem elég egyöntetű és a minőségben is sok hiba van. Termelé­sünkre, a hegyvidék termelésére kétségtele­nül káros befolyással van a homoki szőlőknek és a síkvidéki szőlőknek versenye, mert hiszen ez bizonyos mértékben a hegyvidéket is arra kényszerítette, hogy feladja a minőségi ter­melésre való törekvését és maga is mennyi­ségre törekedjék. Ezek régi hibák, nem mai keletűek. Már Széchenyi 1830-ban a »Hitel«­ben panaszkodik, hogy »nem azt nézzük, me­lyik szőlőfajta terem legjobbat, hanem a leg­többet. Nincs elég finom bor. Más nemzetek szőlőiket jobban ápolják — mondja Széchenyi. — A magyar bortermelő nem a világpiac íz­lése számára dolgozik. A francia azok ízlése szerint készíti borát, akik jól megfizetik.« Széchenyi szükségesnek tárta a kölcsönös fel­világosítást és az oktatást. Nyilvánvaló, hogy a bajok orvoslását Széchenyi társadalmi úton keresi. Az erőszakos beavatkozást az akkori osztrák uralom miatt, mint ellenszenveset, el­veti magától. Azóta azonban változott a hely­zet és Magyarország ma olyan körülmények között van, hogy az erőszakos beavatkozást minden politikai animozitás nélkül foganato­síthatja, mint ahogy a kérdés rendezésénél erre szükség -is van. Ezzel kapcsolatosan az egységes miuő­ségi^ termelés szempontjából fel keÜ említenem a móri esetet. A móri bor­vidék kizárólag Ezerjót termel. A móri borvidék a kopaszmetszés folytán kizá­rólag minőségi termelésre törekszik. Mindezek ellenére újabban a borászati felügyelőség döntése szerint egynéhány új parcellában arra kényszerítik a móri gazdákat, hogy osemege­| szőlőt termeljenek. Ha az a derék borászati felügyelő ismerné a XVIII. századból szár­mazó móri »hegybéli statútumokat«, amelyek­ben már az vagyon írva, hogy »bajor és más koránérő szőlők ne szaporíttassanak, hogy a szőlő arányosan érjék«, már akkor a szüret szempontjából sem követne el ilyen abszurdu­mokat. Ebben az ügyben a miniszter úr 6 nagyméltóságától kértem védelmet a pénzügyi bizottság ülésén. Ezen az ülésen a miniszter 23*

Next

/
Oldalképek
Tartalom