Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-335
100 Az országgyűlés képviselőházának 335. igen t. túloldalról, de még erről az oldalról felszólalt agrárius képviselők is Örömmel üdvözölték ezt a javaslatot, mert ez a javaslat valóban juttatott előnyöket azoknak, akikuek mezőgazdasági szeszgyáruk van. Már most azt kell mondanom, hogy az államkincstár is jól jár azzal, hogy egyedárasággá teszi, monopolizálja a szeszértékesítést, hogy csak maga az állam fogja a szeszt árulni. Itt azután felme; rültek bizonyos kételyek, hogy ez az állami monopólium valóban hasznothajtóan tudja-e majd a szeszt értékesíteni. Ha én az állami üzemeket nézem, amint ma vannak és ha figyelem a működésüket, akkori bizony bennem is aggályok keletkeznek a szeszértékesítést illetőleg, mert az állami üzemek, talán az állami dohányjövedék kivételével, nem valami nagyon hasznothajtó vállalkozások, azonban egy állami monopóliumnak nem kell okvetlenül rosszul vezetett vállalkozásnak lennie és ha clZ cl vállalkozás üzletszerűen, szakszerűen van felépítve és szakemberek állnak az élén, nem pedig bürokraták, akkor még abban az esetben is hasznothajtó lesz ez a vállalkozás, ha a szeszeladás állami monopólium. Minthogy én feltételezem a miniszter úrról, hogy ennek a szeszmonopóliumnak az élére a legtökéletesebb tudású emberéket állítja és minthogy feltételezem a miniszter úrról, hogy gondoskodni fog arról, (hogy a szeszmonopólium tényleg (haszonnal járjon, tehát haszna legyen belőle az államnak, ezért már előre felhívom az igen t. miniszter úr figyelmét arra, hogy miután ennél az osztozkodásnál kapott a nagybirtok, kapott a középbirtok, a kicsinyek is kaptak egy prominclicukrot a szájukba, arra kell kérnem a miniszter urat, hogy ha ennél az állami szeszmonopóliumnál haszon mutatkozik, akkor azokból az adókból, amelyek rettenetesen nyomják az állampolgárok többségét, legyen olyan szíves valamit engedni. Ha a szeszmonopólium haszonnal jár, akkor annak nem lehet más következménye, mint az, hogy el kell törölni a lisztforgalmiadó váltságot, amely a közepes osaládú embert egy esztendőbon 70—80 pengő adóval sújtja. Ha ez a szeszmonopólium valóban beválik és az állam hasznothajtó vállalkozása lesz, akkor nem lehet mást tenni, mint leszállítani a cukoradót, mert a cukoradó magassága az, amely a gyermekek egész generációját pusztítja el. Nem lehet és nem szabad tűrni, hogy Magyarországon ezerszámra nőjjenek fel gyermekek, akik életükben még nem láttak kockacukrot, nem láttak pedig azért, mert az apjuk nem tudja számukra megvásárolni, olyan drága. Ha ez a szeszmonopólium haszonnal jár, ha itt a közérdek érvényesül és ha ennek plusza mutatkozik, akkor nem lehet mást tenni, mint leszállítani azokat az adókat, amelyek a legszegényebb népréteg életét terhelik és nehezítik meg. Eövid felszólalásomnak még csak egy célja van, »nevezetesen a miniszter úr figyelmét fel akarom hívni egy mulasztásra, amely ebben a javaslatban tapasztalható. Az ipari szeszgyárak közül egyelőre kettőt, majd később nyolcat fognak ennek a javaslatnak alapján, — ha törvény lesz belőle — leállítani. (Klein Antal: Nem is nyolcat! — Meizler Károly: Egyelőre háromról van szó!) Egyelőre hármat állítanak le. A háromból egyet tartaléknak tartanak arra az esetre, ha hirtelen finomítani, dehidrálni kell. Ha hármat is állítanak le, akkor is gondoskodni: kellett volna yalamikép a három gyár munkásairól és tisztviselőiről. Én nem tudom ülése 1938 június 23-án, csütörtökön. megítélni azt, hogy a kártalanítás során a gyá rakat éri-e akkora veszteség, mint amekkora veszteségről ma Drobni képviselőtársam beszélt, aki úgy állította be a dolgot, hogy a győri szeszgyár megér 20 millió pengőt s ha azt a kártalanítást keresztülviszik, amelyet a miniszter úr ebben a törvényjavaslatban kontemplál, akkor kap 3,900.000 pengőt. Én nem tudom megítélni, mert nem vagyok pénzügyi szakember, nem vagyok jogász, hogy a kártalanítás miként fog történni, de az kétségtelen, hogy a javaslat szerint kártalanítás lesz. De kérdem az igen t. miniszter urat, ki fogja kártalanítani. azokat a munkásokat, akik 10—15 esztendeig dolgoztak azokban a gyárakban, ki fogja kártalanítani azokat a tisztviselőket, akik egy fél életet töltöttek el ott, azonban most már munkát többé nem fognak találni? Azzal nem elégedhetünk meg, amivel az egyik képviselőtársam érvel, hogy tudniillik majd a többi mezőgazdasági szeszgyárak veszik át ezeket. Bocsánatot kérek, a mezőgazdasági szeszgyárak a lehető legolcsóbb munkaerővel dolgoznak, szegődményes munkásokkal, akiknek az évi keresete nem haladja meg a 300 pengőt. Az ipari szeszgyárak munkásai mégis jobban keresnek, azoknak mégis jobb fizetésük van a városban és a városhoz közel, munkaviszonyaik is egészen mások, mint a mezőgazdasági szeszgyáraknál, úgyhogy ha ezeket a gyárakat leállítják, jó néhányszáz állandó munkás és néhányezer idénymunkás veszíti el a kenyerét; ezekre nézve a kormány semmiféle kárpótlást nem kontemplál. Amikor felszólaltak itt, hogy mi történik azokkal a kisgazdákkal, akik ezeknek az ipari szeszgyáraknak répát szállítottak, a miniszter úr kilátásba helyezte, hogy azt a répamennyiséget, amelyet az idén leszállítanának, az állam át fogja venni s a jövő esztendőben talál expedienst arra, hogy ezeket a kistermelőket valahogyan kártalanítsák. Gondoskodás történik a gyárakról azzal, hogy kártalanítják őket, — hogyan, mik ép, nem tudom, azt én nem tudom megítélni, helyesen-e vagy nem — de tény az, hogy az a Teleszky, akit nagyon keménykezű fináncnak neveztek, valóban enyhébb feltételiekkel gondolta a kártalanítást, mint a miniszter úr, de most úgy látom, ő nem volt olyan keménykezű ember, mint a miniszter úr. Mondom, ezt nem akarom érinteni, mert nem értek hozzá, csak azt mondom, hogy kártalanítani fogják a gyárakat, kártalanítani fogják azokat a kisgazdákat, akik az ipari szeszgyáraknak répát szállítottak, de kérdem a miniszter urat: ki fogja kártalanítani ezeket a munkásokat? Győrben mindenesetre jónéhányszáz ember van munkanélkül, akiket ez a szegény agyonadóztatott város inségmunkán kénytelen tartani; inségmunkával olyan munkákat végeztet velük, amelyeket ráérnének 15, 20 vagy 30 esztendő múlva elvégeztetni. De ha a győri szeszgyár leáll, az ott alkalmazott mintegy 300 munkás munkanélkül lesz. Szépen elmehetnek a városhoz és a város maga is szegény lévén, elmehet az államhoz, hogy az állam adjon valamit, hogy az inségsegélyeseket el tudja tartani. Az eredmény az lesz, hogy a város inségsegélyeseinek száma megnő, még több nyomorúság, proletarizálódás történik, mint eddig. Lehet úgy is gondolkodni, hogy; mi közöm a munkásokhoz? így gondolkodhatik egy miniszter olyan országban, ahol állami munkanélküli biztosítás van. (Csoór Lajos: A pingvinek szigetén!) Ha Magyarországon munka-