Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-329

Az országgyűlés képviselőházának 329. ülése 1938 június 13-án, hétfőn. 715 középen.) az nagyobb segélyt kap,, mint a másik község. Ezt csak tréfásan mondottam, mert elismerem, hogy a pénzügyminiszter úr ezeket a kérdéseket mindig tárgyi alapon, a legteljesebb igazságossággal intézi, ez azonban csak pillanatnyi segítség, de nem végleges ren­dezés, úgyhogy a községek és városok háztar­tásának a rendezésével, amely már évek óta levegőben levő probléma, feltétlenül foglalkoz­nunk kell és pedig minél előbb kell vele fog­lalkoznunk. Azért hoztam ezt a témát ide, hogy a je­lenlévő pénzügyi államtitkár úr ő excellen­ciájának, — aki ezeknek a kérdéseknek a leg­nagyobb tudója és mestere — szíves figyelmét felhívjam arra, hogy amikor ezt a kérdést ge­nerálisan rendezni fogják, igyekezzenek ezt a kérdést olyan módon megoldani, hogy necsak a különféle aránytalanságok elimin áltassanak, hanem mindazok a közbülső vámok és mind­azok a fogyasztási adók is, amelyek ma, elis­merem, a községek bevételének igen jelenté- j kény részét teszik, azonban annyira megdrá­gítják a városi lakosság elsőrendű élelmi és közszükségleti cikkeit, hogy elsősorban magá­nak a termelő gazdaközönségnek kell azt szor­galmaznia, hogy az ország belterületén ezek a mindent megdrágító és a szabad forgalmat akadályozó közbülső vámok és adók mielőbb megszűnjenek, főleg azért, mert aránytalanok. Egy kis kérdést fogok ezzel kapcsolatban még felemlíteni. Az egyes városok a vágóhídi vágási díjakat teljesen önkényesen állapítják meg. Nagy tisztelője és becsülője vagyok ugyan a városi autonómiáknak és főleg a köz­igazgatás terén a legteljesebb autonómia párt­ján vagyok, különösnek találom azonban mégis, hogy az egyik oldalon, ha valamelyik kérdés­hez nem tudunk hozzányúlni és nem tudjuk azt rendezni, mindig azt halljuk: »Ehhez nem lehet hozzányúlni, mert ez az autonómia körébe tar­tozó kérdés«. Más esetben ezzel szemben, ha azt mondják, hogy: »Ezt pedig az országos ér­dek így követeli...« úgy egyik napról a má­sikra hozzá tudunk nyúlni a sokszor annyira féltett autonómiához. Ilyenformán történt pél­dául a városi rendőrségek államosítása is, ho­lott ez tisztán közigazgatási kérdés volt. E kö­rül a városokat sok esetben szintén erős mél­tánytalanságok érték. Volt például olyan vá­ros, amelynek azelőtt egy rendőr alkapitánya volt összesen négy rendőrrel és igen jól ellát­ták annak a kisvárosnak ügyeit. Ez a kisváros Trianon után a határszélre került és igen fontos közbiztonsági és rendészeti szempontok szóltak a mellett, hogy erős rendőrsége legyen, ma tehát van is már legalább 40—60 rendőre, nagy­számú tisztikarral, s ez esetleg még kevés is. A városoknak az államrendőrség fenntartásá­hoz hozzá is kell járulniok. Ezt a városi hozzá­járulást azonban nem a szerint állapítják meg, hogy a város a háború előtt mennyit költött a rendőrségre, hanem a mai összkiadások bizo­nyos százalékában állapítják meg. Ugyanilyen aránytalanságok történtek más jellegű esetekben is. Például az egyik város­nak volt igen jó rendőrségi épülete, rendőrlak­tanyája. Azt köteles volt a város minden ellen­szolgáltatás nélkül átadni. A másik városnak nem volt rendőrségi épülete, hanem véletlenül egy bérházban, vagy a városháza földszintjén volt elhelyezve a 'rendőrség. Ilyen helyeken az­után építettek gyönyörű rendőrpalotákat és ezek a városok szép objektuimhoz jutottak, a város fénye emelkedett. Voltak ezenkívül más fontos kérdések is, amikor az autonómiát ugyancsak figyelmen kívül kellett hagyni. így legutóbb a városi számvevőségek államosításánál is bele tudtunk nyúlni az autonómiába. Tehát arra tértünk rá, hogy számvevőségi szempontból is államosítot­tuk ezeket az önállóan gazdálkodó kis egyede­ket, amelyek — hála az égnek — mér amúgy is a pénzügyminisztérium irányítása, ellenőrzése és felügyelete alatt állottak, tehát a váró« költségvetését nemcsak a belügyminisztérium, haneim a pénzügyminisztérium is igen beha­tóan átvizsgálja, átrostálja és törli azokat a tételeket, amelyeket a város háztartása nem bír el. Ha tehát már úgyis beleszól az állam a vá­rosok 1 háztartásába, csak egy lépéssel kell to­vább mennünk, hogy eltörölje ezeket a külön­böző közbülső vámokat és 'adókat is, vagy ha nem törli el, akkor legalább országosan egysé­gesítse. Ez is lehet megoldás. Megállapíthatja az állam, hogy iminden vágóhídon, amely így és így van felszerelve, ennyibe és ennyibe ke­rülnek a vágási díjak, tehát nem államosítja ezt a dolgot, de nem bízza teljesen az. egyes városokra. A különböző képviselőtestületekben különféle érdekek szoktak -összeütközni. Tudom, nogy — talán ezekre is tekintettel — az egyik városban igen alacsonyan állapították meg a vágási díjakat, a másik városban pedig, ahol a mészáros- és hentesipart nem nagyon kedve­lik, mindent rá szeretnének hárítani ezekre az iparosokra, (Drobni Lajos: A miniszter hagyja jóvá a szabályrendeleteket!) A szabályrendele­teket a miniszterek hagyyak jóvá, de sok min­dent meg lehet értetni a miniszterekkel és ha feltétlenül szükséges, a minisztérium előtt hi­vatkoznak arra, hogy már 30 év óta ezek a vá­gási díjak és ezért nem változtatnak rajta, és ha a iminisztériuimj leszállítaná, akkor a váro­sok azt mondanák, hogy gondoskodjék a mi­nisztérium a jövedelemkiesés 'pótlásáról. így vagyunk az utak és hidak közbülső vámjaival is. Mióta beszélünk már arról, hogy lehetetlenség, hogy iha egy városnak véletlenül imlég a középkori vagy a háborúelőtti 1 időkből megvan a vámszedósi' jogosultsága, ezen az alapon szedi még ma is azt az útvámot azért az útért. amelyet már régen nem is a város tart fenn, hanem az állam és amelyet az állam épített meg neki. Kecskemétnek például nincs vámszedési joga és irigykedve nézi azokat a városokat, amelyeknek jelentékeny bevételei vannak az útvámokból. Ez is olyan kérdés, amelyről^ mindnyájan érezzük, hogy lehetetlen dolog. Főleg az a baj, hogy nem egységesek a díjak. Mert ha, mondjuk, mindenütt talán 40—50 vagy 20 fillér volna a díj. akkor talán még meg lehetne érteni- hogy valahányszor át­megy az autó vagy szekér a városon, fizessen például 20 fillért, de érthetetlen, főleg az ide­geneknek, hogy miért kell az egyik helyen 68. a másik helyen 16, a harmadik helyen pedig 27 fillért fizetni. Ha például Szegedről Makóra megyek, egy 30 kilométeres útszakaszon három szór kell különböző vámot fizetnem. Erre is mindig azt a választ kapjuk, hogy ezzel a kér­déssel se lehet foglalkozni, mert ez az autonó­miák kérdése. Eszembe jut, hogy a tféigi időben 1 , amikor fiatal koromban idejártam a képviselőházba, majdnem minden költségvetési vitánál szóvá­KÉPVISELO'HÁZI NAPLÓ XIX. 101

Next

/
Oldalképek
Tartalom