Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-329
Az országgyűlés képviselőházának tel kapcsolatban, mert nem volt rá semiml szükség, hogy intézkedés történjék. Ha azonbon most lebonyolítják ezt a dolgot és a pénzügyigazgatóságok felülvizsgálják a földreformföldek (kérdését, lezáródik az egész ügy; ezért nagyon kérem ia ipiénzügyuiiniszter urat, vegye kezébe a házhelyek kérdését és méltóztassék a házhelyek árát leszállítani, annul is inkább, mert annakidején nagyimértékben a forgalmi árakban igyekeztek megállapítani a telkek árát. Ha a proletárnépen segíteni akarunk, ha talajgyökeres honpolgárrá, állalmpolgárrá akarjuk tenni, akkor lehetőleg olcsó áron kell nekik házhelyet adni. Igen t. Képviselőház! Ezzel kapcsolatban szóvá kell tennem — mert idetartozik — a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet által nyújtott kölcsönök dolgát is. A földmívelésügyi tárcánál már említettem ezt; a pénzügyi tárcánál is meg kell említenem és kérnem kell a pénzügyminiszter urat, — hiszen tulajdonképpen ő adta a Faksz ;-nak a 30 milliót — hogy a Faksz. által nyújtott kölcsönök tekintetében valami revíziót hajtsanak végre. Elismerem, hogy roppant nehéz ehhez a kérdéshez hozzányúlni és az állampénztár rovására engedményt tenni egy kiadott összeg visszafizetésénél, de talán ha kamatot nem kérnénk a Faksz.-kölcsönök után, vagy pedig, ha valaki törleszt, akkor egy külön összeget a javára írnánk, — esetleg egy pengő fizetés elleniében) két pengőt lehetne javára inni, vagy másképpen lehetne buzdítani őket, iákkor lényegesen könnyíteni lehetne a Faksz.-adósok dolgán. Rendkívül nagy érdek volna, ihoígy a Faksz. kölcsönöket tényleg leszállítsuk. Jelenleg az a helyzet, hogy a Falusi. Kisllakásépítő Szövetkezet által kiadott kölcsönöknek körülbelül a kétharmad részét niem fizetik, még pedig azért, mert nem tudják fizetni ia magas kamat és a magas törlesztési részlet miatt. Azt hiszem, az állam még mindig sokkal jobban jár, ha a felét önként f megfizetik >az emberek, mintha a haraniadrészét fizetik meg, ezt is a legtöbb esetben osak a végrehajtás ok során. A 'lapokbiaiű Olvasom, hogy legközelebb a 33-as bizottság elé fog kerülni a gazdaadósságok rendezéséről szóló új rendelet. Siaijnos, nincs szerencsém ezt a rendeletet ismerni és így nem tudom, nem feleslegesen szólok-e hozzá. azonban tisztelettel előterjesztem a pénzügyi kormányzat és a t. Képviselőház elé a következő 'kérést. Méltóztassék már a magánhitelezőkről is gondoskodni. Érthetetlen és a polgári társadalom alapelvével teljesen ellentétben álló rendelkezés volt, hogy a bankok minden bekebelezett követelést 100 vagy 80 százalékig megkapnak, a magán kishitelező' azonban nézheti a napot éís szívhatja a fogát, éveken keresztül nem kap sem kamatot, sem tőkét, sőt ő maga megy törikre. A helyzet ugyanis az, Jiogy mondjuk, Tóth János parasztember kölcsönzött Nagy Péteri parasztembernek 100 pengőt és abban a reményben, hogy meg fogja tőle kapni a 100 pengőt, csinált imiásíhol adósságot. Most mindketten tönkremennek, mert az egyik inem kapja meg a pénzét, a másik pedig nem kap semmiféle segítséget. Tessék tehát ezeket r a magánhitelezőket valahogyan vagy belevonni a rendezésbe, vagy az állam részéről a 130 millió pengőből egy összeget kiihasítani, hogy leszámítoljuk ezeknek a követelését. Nem tudom helyeselni azt az állapotot, hogy az az öreg ember, vagy az a szomszéd, aki akár aZéirt, mert segíteni akart, akár nem azért, kölcsönt adott 329. ülése 1938 június 13-án, Hétfőn. 713 egy másiknak, öt-hiait esztendőn keresztül ne lássa a kölcsönadott pénzét, ugyanakkor pedig az a tőkeerős^ bank, amelynek a követelése első, vagy második helyen van betáblázva, viaigy külföldi hitelező, teljes mértékben ki legyen elégítve. (Mózes Sándor: Ez a, rendelkezés is a magánjogba ütközik!) Méltóztassék tudomásul venni, hogy .a védettek iránt falun borzasztó elkeseredés van, mert ezek az elkeseredett^ imagániaidósok nem tudnak hozzájutni követelésükhöz. Ha valami egyensúlyt méltóztatnak kívánni, rendkívül fontos, hogy ezek a magánhitelezők valamilyen Eoirmáibaini legalább részben hozzájussanak követeléseikhez. A pénzügyminiszter úrral folytatott megbeszélés szerint ennek az új rendeletnek az alapelve az, hogy az egyességi eljárás az ezer holdon felüli birtokosokon kívül körülbelül 500 holdig az ezer holdon aluliakra is terjesztessék ki. Kértem már a múltban is és kérem :i most is, hogyha lehetséges, méltóztassék ezt a határt még lejjebb vinni. A 200 holdas birtokos is megbírja ennek a költségét. Ha ezeknek a 200 vagy talán 100 holdon felüli birtokosoknak az ügyét is egyességi eljárással rendezzük, azt hiszem, be lehet váltani az eYvet, hogy a káposzta is megmaradjon és ; a kecske is jóllakjék, vagyis ebből nem lesz túlterhelés és az összes hitelezők engednek valamit, az államnak pedig meg fog maradni egy csomó pénze abból a 130 millió pengőből, mert nem kell felhasználni adóleszámítolásra és ebből valamiképpen kárpótolni lehetne azokat a hitelezőket, akiknek az ügye ma még nincs rendezve. Rendkívül sokan szeretnék, — régen az volt az alapelv is — hogy megvalósítsuk az egyességi eljárást, aminek meg is van az indoka. Tessék figyelembe venni, hogy az 1929., 1930. és 1931. években 12—14—15%-os kamatot fizettünk, ha tehát ezeket most az egyességi eljárás során bizonyos mértékben Leszállítják, ez egészen igazságos eljárás lesz. Amint nagyon szépen sikerült az ezer holdon felüliek egyességi eljárása, azt hiszem, a kisebb, 100-tól 1000 holdig terjedő birtokoknál is nagyon szépen fog sikerülni, méltóztassék tehát 500 holdnál is lejjebb vinni ezt a határt. (Helyeslés balfelől.) Nem tudom, mit mutatnak e tekintetben a statisztikai adatok, de közkívánság az országban, hogy a 100 holdon felüli birtokosoknál ez az egyességi eljárás valósíttassék meg. Még egy egészen kis kérdést vagyok bátor előadni, amely — azt hiszem — mindnyájunk kerületében naponta előfordul. A helyzet ugyanis az, hogyha egy parasztembernek kényszervágás alá kell vennie egy állatot, — ami már úgyis veszteséget okoz a gazdának — miután egyedül nem tudja megenni azt a borjút, vagy azt a marhát, kénytelen annak a húsát kimérni és fizetnie kell utána Msforgalmi adót. A húsforgalmi adónak az a célja, hogy az az iparos, vagy kereskedő fizesse, aki a hús forgalmazásával foglalkozik. De ha nekem, mint gazdának kényszervágott állatot kell kimérnem, mert különben elromlik és nem tudom használni, méltóztassék elengedni legalább azt a húsforgalmi adót, hogy ne legyek azzal is sújtva, amikor már úgyis veszteségem van, amiatt, hogy állatomat le kellett vágatnom. (Lázár Imre: Amikor úgyis csak a bőr árát kapja meg!) A kormányzat általános politikája iránti